eXtremeMan: a hölgyek után az urak jönnek

Szerdától vasárnapig tartó rendezvénnyé nőtte ki magát a nagyatádi eXtremeMan, amelynek keretén belül rendezik meg szombaton a hosszú távú triatlon országos bajnokságot.

Ha a pályabejárást is nézzük, már szerdán kezdetét vette a nagyatádi eXtremeMan, amely az elmúlt 30 év során a térség legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát. Szerdán kerékpározási lehetőség és közös bográcsozás várt a résztvevőkre, csütörtökön közös kocogás keretén belül lehetett bejárni az új futópályát, pénteken pedig már jöhettek a különböző kísérőversenyek. Ezeken több mint ötszázan vettek részt, egyébként pedig 1500 résztvevővel kalkulálnak a szervezők.

„A régió legnagyobb rendezvényéről beszélünk, lassan hasonló nagyságrendű lesz, mint a Balaton-átúszás – mondta érdeklődésünkre Herr Gyula főszervező. – Harminc éve néhány ember úgy döntött, hogy megszervezi a versenyt, akkor harminchárom induló volt, és a Magyar Triatlonszövetség rögtön az év versenyének választotta a viadalt.”

A magas színvonal mellett a jó hangulat is állandó jellemzője a versenynek, ráadásul a különböző kísérőprogramok sem maradnak el. Pénteken például a „Csak fuss és mosolyogj!” elnevezésű betétfutamra került sor, amelyen csak hölgyek állhattak rajthoz, ami oda vezethető vissza, hogy az Ironman-versenyeken döntően férfiak indulnak, és őket gyakran a barátnők, feleségek kísérik – ez a betétfutam pedig az ő kedvükért jött létre. Szintén pénteken rendezték meg az eXtremeManó gyerekfutóversenyt, valamint a babakocsis futamot.

Szombaton pedig jöhet a hosszútávú országos bajnokság, amely 3.8 kilométer futásból, 180 kilométer kerékpározásból és 42.195 kilométer futásból áll. Az úszásra a gyékényesi bányatóban kerül sor, majd innen indul a kerékpározás Csurgón keresztül Nagyatádra, ahol a futást rendezik.

A korábban egynapos verseny most már ötnaposra nőtte ki magát, vasárnap az ünnepélyes eredményhirdetésre, a különböző díjak sorsolására kerül sor.

Érdekesség, hogy akik legalább tizenegy alkalommal teljesítették már a távot, azok bekerülnek a tízen túliak társaságába, s ők úgynevezett örökrajtszámmal vehetnek részt a versenyen. Erről, illetve sok más érdekességről nemrég a szintén rajthoz álló Kovács István, Kokó is írt a Csupasporton.

nyitó kép: extrememan.hu

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A saját országos csúcsát döntené meg a tajvani negyvennyolcórás versenyen
Kínos síélményeiről mesélt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező
UTMB-specifikus edzéseket végez, ám még kétséges az idei versenynaptára
Idén is sokat versenyez, négy fő célt tűzött ki maga elé
Úgy érzi, jobb lehet mint tavaly, és képes egy új egyéni csúcsra is az Ub-n

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Az egyik legjobb magyar sziklamászó, aki felmászott a mennyország kapujáig
Amiért Clint Eastwood legenda lett: nem félt a „halálfaltól” sem
Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson: a Cso-Oju első magyar megmászói

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.