A hobbitrekkingező két napon belül két ötezer méteres hegyet is megmászott

Horváth Zoltán Törökországon, Kirgizisztánon, Üzbegisztánon és Azerbajdzsánon keresztül jutott el Nepálba, az Everest-régióba.

Két nap eltéréssel két ötezres hegyet is megmászott Horváth Zoltán a közelmúltban. A hét éven keresztül egy magyar bank leányvállalatánál dolgozó hobbimászó 2021 júliusában fizetés nélküli szabadságot vett ki, és a következő öt hónapban Belső-Ázsiában trekkingezett. Tervezett úti céljai között szerepelt Irán és Kazahsztán is, de a koronavírus-járvány következtében hozott helyi korlátozások módosították az útvonalat.

„Júliusban Törökországba autóztam egy barátommal, aki azonban megbetegedett és hazarepült, én pedig Isztambulból visszahoztam az autóját Magyarországra, és repülővel utaztam Antalyába – kezdte a 31 esztendős Horváth Zoltán. – Szerettem volna tömegközlekedést használni vagy stoppolni, de Azerbajdzsánba külföldi állampolgár kizárólag repülőgéppel léphetett be, amely megnövelte a költségeimet, de Kirgizisztánból Üzbegisztánba meg vissza autóbusszal jutottam el. Hobbitrekkingező vagyok, vagyis nincs technikai nehézség a mászások közben, köteleket és hágóvasat sem használok, mert olyan négy-öt ezres hegyeket választottam.”

Elmondása szerint azért választotta ezt a térséget, mert a magyaroknak nem éppen kedvelt úti célja, és szeretett volna minél kevesebb honfitárssal találkozni. Erre Kirgizisztánban az Ala-Kul tónál összefutott egy magyar csoporttal, de egy közösen eltöltött este után egyedül folytatta útját Nepálba, ahol az 5644 méter magas Kala Pattar megmászása volt a célja.

 

 

„Végül az Everest-régióba érve a három hágótrekkinggel próbálkoztam, és a Kongma-hágóra feljutottam, de a magasság miatt szükséges volt az akklimatizáció. Így jutottam el november tizennegyedikén a Nangkar Csangra, két nap múlva pedig a Csukhung Rire.”

Előbbi 5083, míg utóbbi 5546 méter magas hegy, amelyet követően Horváth Zoltán a Kongma-hágó (5535 méter) mellett a másik kettőt, a Cso- (5420 méter) és a Renjo-hágót (5368 méter) is célba vette.

„Furcsa, de a Csukhung Ri után már ötezer-kétszáz méteren sem éreztem magam jól, ekkora magasságban aludni sem tudtam, csak egy-két órát, illetve néha enyhe mellkasi fájdalmat éreztem. Bár volt biztosításom, nem kockáztattam, és inkább visszafordultam. Ha tehetem, majd visszamegyek, mert leírhatatlan érzés, amikor a nyolcezer-ötszáz méteres Lhoce-fal ott magasodik előtted.”

 

 

Horváth Zoltán a huszadik magyar mászó, aki feljutott a Csukhung Ri 5546 méter magas csúcsára, de novemberig a Nangkar Csang 5083 méteres csúcsán is csak huszonegy honfitársunk állt.

Az ötezres hegyek közül 2018-ban járt a Kazbeken (5054 méter) is, de mint mondta, a közeljövőben szeretné a hétezres hegyeket megismerni – szintén csak trekkinggel.

A chilei Ojos del Salado (6893 méter) rétegvulkán az Andok második legmagasabb hegye a 6962 méteres Aconcagua után, amelyen a napokban Háklár Mónika is járt, de elképzelhető, hogy az Iránban magasodó 5610 méter magas Damavand-vulkánhoz Horváth Zoltán már az idén elutazik.

Fotók: Horváth Zoltán

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont
Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.