A legjobb sportórák túrázáshoz

A sportórák nem mindig olcsók, de praktikusak. A pontos időn kívül számos adatot tárolnak teljesítményünkről a túrázás alatt, amit később visszanézhetünk, sőt némelyik a GPS-navigációban is segíthet.

Sportórát általában futók használnak, azzal mérik a pulzusukat, a megtett távolságot, az idejüket és egyebet, ami nekik fontos. Hasonló órák – legalább akkora felszereltséggel – a túrázók számára is elérhetőek. Az alábbiakban olyan órákat mutatunk be, amelyeket megvásárolva biztosan nem csalódunk.

Garmin Fenix 3
Gyakorlatilag nem létezik olyan funkció, amelyet ez az óra ne látna el. A menürendszere magyar, a kezelése átlátható, és mert kinézetre is megállja a helyét, hivatalos eseményen is megjelenhetünk vele – vagyis a hétköznapi életben is nyugodtan hordható. Összepárosítható a telefonnal, WIFI-kapcsolatra és GPS-navigációra is képes, magasságmérő, barométer- és iránytűfunkcióval rendelkezik. Előre feltölthetünk rá térképet, végigvezet az útvonalon. A túrázás mellett ráadásul rengeteg más sportra is használható.
Ár: kb. 150 ezer Ft

Garmin Fenix 5X
A Fenix 3 továbbfejlesztett, újabb verziója. Mindent tud, amit az elődje, de a kijelző sokkal szebb, nem mellékesen színes. Memóriájába 500 zeneszám is feltölthető, a gyártói információk szerint akkumulátora négy óra folyamatos zenehallgatást tesz lehetővé (bluetooth fülhallgatóval). A GPS-navigációhoz feltöltött térképeket könnyebben, gördülékenyebben lehet kezelni vele, az óra ráadásul képes arra is, hogy valós időben jelezze az emelkedőket.
Ár: kb. 280 ezer Ft

Suunto Traverse
Az óra főként fitneszvonalon erős: lépés- és kalóriaszámlálás, pulzusmérés. Végigkísér minket az edzés útvonalán, GPS-vevője azonban nem elég ahhoz, hogy a Garmin Fenixekhez hasonlóan navigáljon is rajta. Ugyanakkor az edzéssel kapcsolatos minden lényeges statisztikai adatot tárol, így könnyen nyomon követhetjük fejlődésünket. Kezdők is gond nélkül használhatják.
Ár: kb. 120 ezer Ft

Suunto Spartan Sport HR Baro
Érzékeli a légnyomást, így mindig pontos adatot mutat arról, milyen magasan járunk. A túrázás minden szükséges adatát rögzíti, és képes arra, hogy rátöltött térkép alapján navigáljon. Jelzi a napkelte, napnyugta idejét, riaszt a vihar közeledtével, és több mint 80 különböző sporttevékenységet képes megkülönböztetni. Mindezek mellett tökéletesen vízálló.
Ár: kb. 150 ezer Ft

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Motiválta a hazai pálya, 2 másodperces előnnyel lett 2.
Vállalta egyéniben, és magát is meglepve győzött első ötven kilométeres versenyén
Erős Tibor nyerte meg az Ultrabalatont, a nőknél Nagy Katalin ért először célba
Krikett, avagy a játék, amihez egy élet sem elég
Ne csapjuk be a szervezetünket! – így kerülhetjük el a sokkhatásokat

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.