A terepfutók figyeljenek a túrázókra – vagy fordítva?

Sokan mondják, hogy a túrázók és a terepfutók nem szeretik túlzottan egymást. De vajon mi az igazság, és mi az illem olyankor, ha egy futó éppen előzni készül egy gyalogost?

Magyarországon a legtöbb teljesítménytúrán felbukkannak a terepfutók, akik a túrázókhoz képest sokkal kisebb felszereléssel, de annál nagyobb sebességgel közlekednek az útvonalon. Túra közben sokszor hallhatjuk, ahogy a túrázók „Vigyázz, futó!” felszólítással figyelmeztetik egymást a közeledő „veszélyre”. Mivel a futók szinte mindig a mezőny végén rajtolnak, és általában az egész gyalogoshadat leelőzik útjuk során, nem csoda, ha a két csoport között konfliktus alakulhat ki.

„Van konfliktus, de mivel én kívülről is látom a dolgokat, azt mondom, hogy ez nem valós – száll szembe a feltevéssel Kimmel Péter, a Piros85 rendezője. – Ez tipikusan olyan probléma, amit néhányan generálnak. Nem mondom, hogy nem létezik, de nekem az a tapasztalatom, hogy mindössze néhány embert zavar.

Főként azok kreálnak ebből problémát, akik az adott versenyen vagy túrán nem tudták hozni, amit elvártak maguktól.

Ők jegyzik meg általában, hogy a gyalogosokat kellett előzni, vagy volt két kutya a rendezvényen, és ki kellett kerülni őket. Aki a feladatra koncentrál, annak nem jelent egy gyalogos, egy futó vagy egy kutya sem problémát. Persze oda-vissza előfordulhat, hogy valaki akadályozza, megbántja a másikat. De mint rendező azt gondolom, nem kell ebből problémát csinálni.”

A túrázók és a terepfutók csoportjainak ütközése főként abból adódik, hogy a futók szinte mindig utoljára indulnak el, így az útvonalon már több száz, akár ezer ember mozog előttük. Hogy miért jó ez a megoldás, miért nem ajánlatos felcserélni a sorrendet?

„Ennek rendezéstechnikai okai vannak. Ha felcserélnénk a futók és a gyalogosok indulását, minden ellenőrzőpontnak három órával előbb kellene nyitnia, ami nagyon nehézzé tenné a feladatunkat. Egy lineáris rendezvénynél az összes résztvevő csomagját el kell szállítanunk a rajttól a célig. Ott kipakolunk, és felépítjük a fogadóállomást. Ha a futók rajtolnának korábban, kapásból kiesne három óra a történetből, és amire most kényelmesen jut idő, azzal feleslegesen kapkodni kellene.”

A konfliktus tehát így nem rendezhető, egy megoldás marad: figyelni a másikra. Na de ki figyeljen oda jobban kire? Aki elöl halad vagy aki hátulról gyors tempóban érkezik? Létezik valamilyen íratlan szabály, illem az ilyen esetekre?

„Nem biztos, hogy minden esetben a futó előzi a gyalogost, előfordulnak olyan túrázók, akik hegynek felfelé gyorsabban haladnak, mint a futók.

A lényeg, hogy minden esetben az szóljon, aki hátulról érkezik.

A másiknak nincs hátul szeme, nem várható el tőle, hogy automatikusan félrehúzódjon. A félreállások jelentőségét ugyanakkor nem kell túlbecsülni. Egy túrán tizenötször ha előfordul, egy gyalogosnak ez nem okoz semmiféle fennakadást. Ha mindkét fél normálisan áll a másikhoz, nem kell konfliktustól tartani. Az, hogy megférnek egymás mellett, még színesíti is a rendezvényt.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A testépítő naponta egyszer egyen! – Kali Muscle új élete börtön és szívműtét után
Az eltökélt nő kihívása: három hónap alatt megmászni mind a 14 nyolcezres hegyet
A várólistáról a világbajnokságra – Kovács-Garami Katalin is indul a maratonon
A durva sziklalabirintus – csak igazi profiknak ajánlott útvonal!
A legjobb ultrafutó titka: öt kemény edzés a világcsúcsokért

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a Nanga Parbatra indul
Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.