A világ legfurcsább túrája az égbe vezető lépcsőkön

A második világháborúban egy rádióállomás miatt kellett megépíteni a 3922 lépcsőfokot, a későbbi túrázók nagy örömére.

A második világháborúban az amerikai haditengerészet építtette meg Oahu szigetén a Haiku rádióállomást, amelynek segítségével kapcsolatot tarthattak a Csendes-óceánon szolgálatban lévő hadihajókkal. Az antennákat minél magasabbra kellett telepíteni a sikeres rádiózáshoz, és ezt egy lépcső kiépítésével érték el.

Csaknem négyezer lépést kell megtenni ahhoz, hogy az ember felérjen a hegy tetejére, ám ez nem mindenkinek sikerült. Bár a falépcsőket a háború után fémszerkezet váltotta fel, egyre több lett a kisebb baleset, hiszen túrázók tömege akarta végigjárni a látványos útvonalat, ezért 1987-ben lezárták a lépcsősort.

A világ legjei

A lépcső látványos, a létra veszélyes – íme sorozatunk korábbi részében a félelmetes ausztriai túraútvonal, amely ugyanúgy nem ajánlott tériszonyosoknak, mint a számtalan halálos áldozatot követelő kínai hegy.

A problémát persze nem sikerült megoldani, a kalandot kereső természetjárók ugyanolyan örömmel keresték fel a Haikut, a legkevésbé sem zavarta őket a tiltó tábla. Így az is szóba került, hogy a további gondok elkerülése végett lebontják a lépcsősort, amit persze sokan elleneztek, és mozgalom indult a különleges feljáró megmentéséért.

Bár a túra teljesítése egyáltalán nem könnyű, ráadásul sokan egy rendkívül veszélyes mellékágon jutnak el a lépcsőkig, mindössze egy halálesetet jegyeztek fel – egy 62 éves férfi hunyt el mászás közben – szívrohamban.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Sok energiát vesztett, felborult a vízháztartása – mégis sikerült a második helyen végeznie
Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőjét várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra
Huszonnégy órán keresztül hullámvölgyben volt, de kimászott, s győzött a nők között
Félt, hogy elsodorja egy autó, de a vártnál jobb idővel teljesítette a privát UTT-t

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.