Bikinis túrázás: veszély és gyógymód

Magyarországon még nem nagyon jött divatba a bikinis túrázás: aki netán kipróbálná, számoljon azzal, hogy van, akinek az életet, másnak viszont a halált jelenti a lenge öltözék.

Túrázni a legkülönbözőbb helyeken és formában lehet: egyedül vagy társaságban, sík vagy hegyi terepen, erdőben vagy sivatagban. Bármilyen túráról is legyen szó, elengedhetetlen a megfelelő felszerelés. Vannak azonban olyan hölgyek, akik úgy vélik, éppen a felszerelés hiánya az, ami érdekessé tesz egy jó kis kirándulást.

Így volt ezzel a 36 éves tajvani Gigi Wu is, aki tapasztalt túrázóként azzal szerzett magának elismerést és hírnevet, hogy rendszeresen kirándult alacsony hőmérsékletű tájakra fürdőruhában. Elmondása szerint 2018-ban az év csaknem egyharmadát, 127 napot töltött „lezser öltözetben” különböző hegyi túraútvonalakon, vezető nélkül.

Egy-egy tajvani hegycsúcs meghódításakor fürdőruhás vagy bikinifelsős képeket készített magáról, amelyeket közösségi oldalára töltött fel. Így Gigi nemcsak a nők, hanem a férfiak körében is gyors népszerűségre tett szert.

Bármennyire is jártas volt a bikinis túrázásban, minden egyes alkalommal az életét kockáztatta, hiszen két-háromezer méter felett már sokszor nem ideálisak az időjárási körülmények egy ilyen vállalkozásra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy 2018 karácsonyán egy hegyi túra alkalmával Gigi egy rossz mozdulat következtében megcsúszott és elesett, ám ekkor még szerencsésen megúszta a lábán szerzett kisebb horzsolásokkal, amelyekről képet készített, és szokásához híven a közösségi oldalán mindenkivel megosztott.

Sajnálatos módon a bikiniben túrázó hölgy a következő alkalommal már nem volt ennyire szerencsés, amikor 2019. január 11-én túracélpontként a Tajvan középső részén található Yu-hegységet nézte ki magának. Egy szerencsétlen mozdulatot követően közel húsz métert zuhant, és 1700 méteres magasságban egy szakadék aljában rekedt. A zuhanást követően azonnal felhívta legjobb barátját, akinek sikeresen elmagyarázta, hol van. A keresés hamar megindult, ám a rendkívül kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt a tajvani helikopteres hegyimentő szolgálat több próbálkozása is kudarcba fullad, és végül nem tudták megmenti a fiatal nő életét.

Gigi 28 órát töltött a szakadék alján egy szál bikiniben, szervezete pedig nem tudott megbirkózni a kétfokos hideggel.

Nem mindennapi módját választotta a gyógyulásnak a most 61 éves brit Ann Wheeler, aki férfiakat megszégyenítő módon tesz meg 35-40 kilométeres túrákat – naná, hogy bikiniben. 2016-ban Ann-nél egy rendkívül ritka gerincbetegséget állapítottak meg az orvosok. A betegség erős hát- és derékfájdalmakkal jár, legrosszabb esetben pedig bénuláshoz is vezethet.

Öt évvel a fájdalmas gerincműtétet és a sokévi „szobafogságot” követően Ann úgy döntött, hogy a gyógyszeres kezelések mellett a gyógyulás természetes formáját választja, és túrázni kezdett – bikinifelsőben. Túrázhatna persze rendes ruhában is, de így hívja fel a figyelmet a betegségre, és hogy mindenki fogadja el a saját testét. A túrázás mellett Ann egy másik bikiniben űzhető sportot, a nyílt vízi úszást is kipróbálta, s bár fájdalmai olykor-olykor visszatérnek, a sportolás e sajátos módja mindenért kárpótolja.

A Lancashire megyében élő hölgy természetesen hamar „felkavarta” az északnyugat-angliai Tóvidék „állóvizét”, és hamar a kritikák célpontjává vált.

„Tudom, hogy ritkaságszámba megy, ha valaki bikinifelsőben kirándul, ezért sokan azt gondolják, csak a figyelmet akarom magamra felhívni – válaszolt Ann az őt érő kritikákra. – A legutóbbi alkalommal is úgy volt, hogy csatlakozik hozzám néhány férfi túrázó Essex megyéből, de amint a feleségek tudomást szereztek arról, ki vagyok, lefújták a kirándulást, így kénytelen voltam egyedül teljesíteni a távot – bikinifelsőben.”

Annt nemigen zavarja, hogy sokan megszólják furcsa szokása miatt – a bikinis túraélmény mindenért kárpótolja.

„Amióta számos, hozzám hasonló betegségben szenvedő nőnek adtam erőt és önbizalmat, úgy gondolom, helyesen döntöttem, amikor a túrázás bikinis formáját választottam. A betegség legyőzésében nagyon sokat jelentett, hogy el tudjam fogadni magamat olyannak, amilyen vagyok, így a testemet is. Nincs ebben semmiféle magamutogatás. Amióta bikiniben járom a természetet, pirulákra sincs szükségem: az endorfin a legjobb fájdalomcsillapító gyógyszerem.”

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Motiválta a hazai pálya, 2 másodperces előnnyel lett 2.
Vállalta egyéniben, és magát is meglepve győzött első ötven kilométeres versenyén
Erős Tibor nyerte meg az Ultrabalatont, a nőknél Nagy Katalin ért először célba
Krikett, avagy a játék, amihez egy élet sem elég
Ne csapjuk be a szervezetünket! – így kerülhetjük el a sokkhatásokat

Videók

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb

Hegymászás

Minden férfi szerelmes volt belé, ő viszont csak a hegyekbe: az első nő a K2-n
Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.