A csoportos túrázás továbbra is tilos

Az érvényben lévő kormányrendeletek értelmében kizárólag a velünk egy életközösségben élő emberekkel mehetünk együtt kirándulni. Maszkot mindig tartsunk magunknál, és figyeljünk a kijárási korlátozásra.

Továbbra is szabályokba ütközik – és hatalmas felelőtlenség – bármilyen teljesítménytúra szervezése, így 2021. január 11-ig még biztosan nélkülöznie kell a túrázóknak ezt a kikapcsolódási formát. Ezt a Magyar Természetjáró-szövetség (MTSZ) legfrissebb közleménye is megerősítette.

A szervezet a 484/2020. (XI. 10.) számú Kormányrendelet 6. § (3). pontjának értelmezése miatt fordult az Operatív Törzshöz segítségért, kérdésük így szólt: szervezhető-e családi és baráti túrázás, kirándulás, miközben tilos bármiféle csoportosulás a nyílt (mint például erdő) és közterületeken?

Az Ügyeleti Központ vezetője tájékoztatása alapján:

A kiránduló családok együtt nem csoportok, hanem állandó életközösségben élő emberek, akik túrázhatnak és kirándulhatnak közösen. Továbbra is kerülendő azonban nagyobb csoportosulások kialakulása, tehát baráti vagy alkalmi találkozó, ismeretlen túrázók közös kirándulása. Ezért a természetjáró-szervezetek által koordinált zárt vagy nyílt programok (túrák, kirándulások) szervezése továbbra is tilos!

Ha a szabályokat betartva kirándulunk az erdőben, mindenképp figyeljünk rá, hogy tartsunk magunknál és viseljünk mosható textil maszkot azokon a helyeken, ahol nagy a tömeg, valamint ügyeljünk rá, hogy a kijárási tilalom a túrázókra is ugyanúgy érvényes, tehát 5.00 és 20.00 között tartózkodhatunk az erdőben, éjszaka otthon kell lennünk.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.