Ez a túra életre szóló élményt jelent – akciósan 650 dollárért

A világörökség részét képező Machu Picchu a világ egyik kiemelt túracélpontja.

Az egykori inka birodalom romvárosa az Andok hegyláncai között, egy csaknem megközelíthetetlen hegynyergen bújik meg. A kis erődített várost 1450 körül építették és 1570-ben hagyták el. Ennek okát kutatók a mai napig vizsgálják. Külső támadásra utaló nyomok nincsenek a maradványokon, így járvány kitörésére gyanakodnak, illetve felmerülhetnek még vallási okok.

Akárhogy is történt, a helyet az 1900-as évek elején fedezték fel újra, tárták fel és tették látogathatóvá a nagyközönség számára. Jelenleg a legjobb módszer a romok megnézésére az Inca Trail, azaz az Inka ösvény végigjárásra.

A túra csak idegenvezetővel teljesíthető, és előjegyzés szükséges hozzá. Egy négynapos, hároméjszakás túra ára személyenként 650 amerikai dollárnál kezdődik, ami 220 ezer forintnak felel meg. Egy költségkímélő csoportos kirándulás esetén 650 és 750 dollár között mozog a túra ára a csoporttagok számának függvényében, de többféle konstrukció lehetséges és a legmagasabb ár elérheti az 1300 dollárt is. A drágább ár már olyan luxusszolgáltatásokat is tartalmazhat, mint az ínyenc ételek, a díszes matracok vagy a személyre szabott figyelem – derül ki a newperuvian.com nyári cikkéből.

Naponta 500 fő léphet be, ebből 200 a turista, a többi a kísérő személyzetnek és a túravezetőknek van fenntartva. A klasszikus túra négynapos, ezalatt 104 kilométert kell gyalogolni több helyen 4000 méter fölött, ami magassági betegséget okozhat.

A romváros megpillantása, bejárása és az odáig vezető út azonban életre szóló élmény. Az út mentén kisebb települések találhatóak, a meredek kaptatókról varázslatos panoráma nyílik a tájra, több alagúton is át kell kelni.

A túra már így leírva is éppen elég különleges, nem csoda, ha a helyek minden évben gyorsan elfogynak.

Fotó: newperuvian.com/karlnorling, flickr.com.

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az erdélyi tavaszból egy ezüstéremmel érkezett meg az andorrai nyárba
Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés
Szürreális látomásai voltak, de a vártnál gyorsabban teljesítette a Kazinczy 200-at
Sok energiát vesztett, felborult a vízháztartása, mégis sikerült a második helyen végeznie
Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.