Még mindig jó móka a geocaching

Legyen szó városról vagy erdőről, a ládavadászat nagyon fel tudja dobni a családi túrákat. A szórakozáshoz nem kell más, mint egy GPS-képes mobiltelefon és egy csipetnyi kitartás.

A geocaching élvezetes kikapcsolódás, a GPS-alapú „ládavadászatot” korábban Budapesten teszteltem. Az első néhány alkalmat aztán sokáig nem követte újabb, legutóbb azonban eszembe jutott, hogy miért ne dobhatnánk fel kicsit a 3-4 kilométeres zsámbéki körtúrát, és gyorsan letöltöttem a hivatalos Geocaching-alkalmazást a telefonomra.

Az alkalmazás teljesen magyar, az pedig külön öröm volt, hogy két ládát is mutatott családi túraútvonalunk közvetlen közelében. Az első megtalálása különösen izgalmasnak tűnt, mert a célpont az erdőben, a fák között volt elrejtve – örültem neki, mert így legalább nemcsak városban, hanem a természetben is tesztelhettem a jel pontosságát. Nyugodtan mondhatom, nem kellett csalódnom.

Zuma, a törpetacskó ismerkedik az elsőként megtalált geoládával – Fotó: Nagy Zsolt

Az alkalmazásban a kívánt geoládát kiválasztva navigációs segítséget kérhetünk, ekkor a térképen színes vonallal láthatjuk a tartózkodási helyünk és a láda közötti távolságot, amely ahogy közeledünk, folyamatosan csökken. Tíz méteren belülre érve a telefon rezzen egyet, és innentől kezdve érdemes figyelmesen átvizsgálni a környezetet. A mi öttagú családunk (egy törpetacskóval kiegészülve) jó öt percig kereste az első ládát. Az első gondolatunk a környéken magasodó legnagyobb fa volt, végül kiderült, hogy egy köves részt kell keresnünk, ahová kisebb kerülőúton lehetett lejutni.

Közelebb kerülve egyből kiszúrtuk az átlátszó, négyzet alakú műanyag dobozt.

A felületen lévő karcolásokból nem volt nehéz kitalálni, hogy a láda már évek óta ott van elrejtve, amiről a felbontás után is megbizonyosodtunk. A megtalálás feljegyzésére bekészített papírlapon a legkorábbi dátum 2018-as volt, a dobozban találtunk még tollat, Kinder-figurákat és egyéb apróságokat. Általános szabály, hogy a dobozból ki lehet venni bármit, de illik visszatenni a helyére mást. Mi ezúttal nem vittünk el semmit, viszont egy kávés cukorkát hagytunk az utánunk következő ládavadásznak.

Vigyorgós smiley jelzi a két megtalált geoládát a Geocaching-alkalmazás térképén – Fotó: Nagy Zsolt

A második geoládát a túra kiinduló- és végpontján, a zsámbéki romtemplom és a vele szemben elhelyezkedő temető környékére jelezte az alkalmazás, és ahogy közeledtünk hozzá, a térképre ránagyítva kiderült, a temető bejárata előtt kell nézelődnünk. Bár nem úgy tűnt, mintha sok lehetőség lenne a láda elrejtésére, mégsem találtuk meg elsőre, így meg kellett néznem a leíráshoz mellékelt tippet. Az ezt követően gyorsan felfedezett ládát egy fekete kémcsőhöz lehetett hasonlítani, és a papíron kívül nem volt benne más – gyorsan ráírtuk a nevünket, majd visszacsúsztattuk a helyére. Nem mondom, hogy túlzásba vittük a ládavadászatot, de így is világossá vált, hogy a Geocaching még mindig nagyon jó szórakozás, tényleg fel tudja dobni a családi túrát.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az Ultra-Trail Hungary győztesének az újabb nagy kihívás a Mont Blanc-futás
Edzés a füles ágyúgolyóval: hatékony, de veszélyes is lehet
Hatszor nyert Mr. Olympiát, de azt mondja, a sok edzésnek semmi értelme
BMX: célkeresztben az Európa-bajnokság és az olimpia
Három gyakorlat, amely kötelező a megfelelő bemelegítéshez

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár
Egy tragédia margójára: a hegymászókat nem megérteni kell, hanem elfogadni

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.