„Nem olyan nehéz 100 kilométert sétálni”

Tóth Ferenc nyolc éve vesz részt hosszútávú teljesítménytúrákon. A 77 kilométeres Vérkört hatvanegy alkalommal teljesítette, a 211 kilométeres Balathlont idén tizenhárom nap alatt háromszor járta végig.

Szinte minden héten több száz kilométert gyalogol, az instant túrák közül idén indult már a Vérkörön, a Balathlonon és a Dél-Zala Dombjai Ultra Trailen is. Mióta járja az erdőket?

Tíz éve az egyik barátommal kezdtem el gyalogolni a falunk, Szákszend környékén, és ahogy egyre nagyobb távokat tettünk meg, úgy nőtt az étvágyam – válaszolta kérdésünkre az 1961-es születésű Tóth Ferenc, akit a hosszútávfutók mintájára nyugodtan lehet hosszútávtúrázónak nevezni. – A 2013-as Kinizsi Százas volt az első nagyobb teljesítésem, utána indult meg a lavina. Az idő múlásával rájöttem, hogy nem olyan nehéz száz kilométert sétálni.

Ezek szerint nem esik kétségbe, ha egy hosszabb túra előtt össze kell állítania a hátizsákját.

Az evést és ivást tekintve minimálisak a szükségleteim.

Azt szoktam mondani, hogy két banánnal és egy almával száz kilométert legyalogolok.

Ez durván hangzik, de igaz. Inni vizet viszek magammal, de néha jólesik egy kóla. Nagyobb étkezések miatt csak akkor állok meg, ha többnapos túrára megyek. Ha látok egy boltot vagy vendéglőt, veszek valamit, eszem és indulok tovább. Szendvicset, hasonló harapnivalót sosem tartok magamnál.

Tóth Ferenc január 17. és január 30. között háromszor teljesítette a Balathlon 211 kilométeres távját, aztán februárban még egyszer körbeért – Fotók: Balathlon facebook oldala

Egyedül túrázik?

Általában igen, de örülök a társaságnak is. Nemrég, az egyik Balathlon teljesítésemnél csatlakozott hozzám Budapestről Kárpáti Szilvia. Száz kilométerig együtt mentünk, de mivel ő kiszállt útközben, egyedül fejeztem be a távot. Unatkozni nem szoktam, elvagyok magammal.

Hogyan bírja az éjszakai menetelést?

Előfordulnak nehezebb időszakok, de általában jól. Ha már úgy érzem, hogy nem bírom, eldőlök valahol, alszom egy-két órát, és megyek tovább. Ébresztőt nem állítok be. Bár hordok magamnál izolációs fóliát, szándékosan nem takarózom be vele. Ha megtenném, mély álomba zuhannék, így viszont felébredek, amint fázni kezdek.

A Balathlont idén tizenhárom nap alatt háromszor teljesítette. Mi motiválja?

A rekordok sosem érdekeltek, nem az időt hajtom, hanem a távot.

Azt szeretném minél jobban nyújtani. Az időt tekintve nem számítok gyorsnak, nem szoktam futni, a lényeg, hogy szintidőn belül teljesítsek.

Kifejezetten készül valamelyik teljesítménytúrára?

Igen, a Megarace 1001-re. Erre már 2018-ban beneveztem, tavaly el is indultam volna rajta, de a koronavírus-járvány miatt sajnos elmaradt. Idén szeptemberben lesz, nagyon reménykedem benne, hogy megrendezik. A távokat addig folyamatosan növelem, márciusra a Dél-Zala Dombjai Ultra Trail 300, áprilisra a 600 kilométeres távjának teljesítését tűztem ki célul, aztán a fennmaradó időben jöhet sorban, ami van.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A testépítő naponta egyszer egyen! – Kali Muscle új élete börtön és szívműtét után
Az eltökélt nő kihívása: három hónap alatt megmászni mind a 14 nyolcezres hegyet
A várólistáról a világbajnokságra – Kovács-Garami Katalin is indul a maratonon
A durva sziklalabirintus – csak igazi profiknak ajánlott útvonal!
A legjobb ultrafutó titka: öt kemény edzés a világcsúcsokért

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a Nanga Parbatra indul
Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.