Sakkozás, sörkóstolás és jóga is belefért az éjszakai városligeti gyalogtúrába

Húszezernél is több ember sportolta át az éjszakát a Hősök terén és a Városligetben, az 5.62 kilométeres gyalogos túrán a Néprajzi Múzeum tetejét is be lehetett járni.

A Városliget nem tipikus túrahelyszín. Jó, ahhoz képest, hogy Budapest központi részén helyezkedik el, viszonylag nagy kiterjedésű zöld felületet járhatunk be, de valahogy sosem merült fel bennem, hogy túrajelleggel kellene végigjárni a látványosságait. A Mozgás Éjszakájának szervezői azonban kijelöltek egy 5.62 kilométeres gyalogtúra-útvonalat,és azt kell mondanom, összességében jól szórakozhatott, aki ezen a különleges eseményen vette a fáradtságot, és végigsétált rajta.

A péntek 21 és szombat 4 óra között rendezett Mozgás Éjszakáján több mint 20 000 ember vett részt, és a helyszínen járva valóban látható volt a tömeg. A Városliget szinte minden aszfaltos útját birtokba vették a futók, bringások és görkorisok, néhányan túrafelszerelésben, fejlámpával a fejükön járták az utat, még ha a közvilágítás miatt erre szinte sehol nem is volt különösebben szükség. Az 5.62 kilométeres gyalogos teljesítménytúra teljesítéséhez a Geogo webes felületét kellett használni, ami kisebb rutint igényel, beépített térképe viszont annak is ellenére is jól használható navigációra, hogy nem lehet forgatni.

A túra során a rajt/cél mellett négy ellenőrzőpontot kellett érinteni, és aki kicsit is ismeri a Városligetet, annak nem volt benne sok újdonság, a változatos rendezvények miatt mégis kellően színesítették a sétát.

Nagy népszerűségnek örvendett a sárkányhajózás a Városligeti-tavon – Fotó: Nagy Zsolt

A rajt/cél helyszínének közelében például sakktáblák várták az éjszakai baglyokat, akinek volt kedve indulás előtt vagy érkezés után, letudhatott néhány partit. Továbbhaladva a streetballt, arrébb a mászófalat lehetett kipróbálni, a forgatag pár száz méter megtétele után viszont csillapodni kezdett, és a Millennium Kávéház környékén már viszonylag kényelmesen és nyugalomban lehetett sétálni. A Konrad Adenauer úton gyalogolva egyedül az volt furcsa, hogy a Ballon-kilátó nem működött, ilyen éjszakai érdeklődés láttán ez kihagyott ziccernek tűnt.

A Napozóréten megrendezett Főzdefeszt viszont jó időpontot választott a kitelepüléshez, számos túrázót láttunk, aki megszakítva a sétát, beiktatott egy sörkóstolással egybekötött pihenőt.

Zumba a Városliget közepén, éjjel 11 órakor – Fotó: Nagy Zsolt

A gyalogtúra útvonala átvezetett a Vajdahunyad várán, útba ejtette a Városligeti Műjégpályát, utóbbi mellett zumbaoktatásba is be lehetett kapcsolódni, éjszaka tizenegy órakor ritkán látni ilyen sok és ilyen vidáman tornázó embert. A Magyar Zene Házánál kisebb koncertbe lehetett belehallgatni, de sokan kipróbálták az épület előtt kihelyezett, hangszerek hangjait utánzó játékokat is a zenei játszótéren. A fő látványosság ugyanakkor a végére maradt, az alig néhány hete megnyitott Néprajzi Múzeum tetejére lehetett felsétálni, már akit nem tántorított el, hogy a fémből készült, négyzethálós lépcsőkön átlátni, így még éjszaka is jól érzékelhető, milyen magas valójában az épület. A célba érkezés ezután már csak formalitásnak számított, bár akinek még nem volt elég az élményből, bekapcsolódhatott a füvön folyó jógaoktatásba.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.