Rázós eset a villanypásztorral, sárba ragadt cipő – egy 72 éves túrázó nő emlékei

Juhászné Erzsébet járt a Magas-Tátrában, az Alpokban és a Dolomitokban, most pedig legemlékezetesebb túraélményeiről mesélt.

Erzsébet mindig is szerette a kertet, a növényeket, viszont egy idő után úgy érezte, csak a kertben tölteni a hétvégét kevés. Elkezdte keresgélni a lehetőségeket, hogyan tudna kimozdulni a természetbe.

„Meghallottam, hogy – az akkor még – Moszkva térről indulnak túracsoportok, és egy hétvégi nap el is mentem velük a Budai-hegységbe. Emlékszem, mondták, hogy rövid túra lesz, majd kiderült, hogy ez a rövid túra tizenhat kilométer. Rögtön így kezdtem. Ekkor még nem volt túrafelszerelésem. Egy edzőcipő-szerűségben mentem, és úgy beragadtam a sárba, hogy a cipőm állandóan le akart jönni. Nem volt botom, az erdőben szereztek nekem egyet, hogy tudjak támaszkodni” – mesélte első élményeit.

Ezt követően rendszeresen járt a társasággal a környékbeli hegyekbe. Megtudta, ahhoz, hogy többnapos utakra is elmehessen, tagnak kell lenni, így beiratkozott a Mol természetjáró-csoportba. Kapott egy túrabotot kölcsönbe az akkori főnökétől, beszerzett egy túracipőt is, és elkezdte bejárni az országot.

„Az első külföldi utam a Magas-Tátrába vezetett, oda is a főnökömtől kapott kölcsönbottal mentem, még mindig nem volt sajátom. Poprádon aludtunk, a tíznapos utazás alatt napi tizenöt-húsz kilométert tettünk meg. Mikor az ottani Fátyol-vízesésnél jártunk, mondták, hogy mivel én csak most túrázom itt először, ez az a pont, ahonnan, ha gondolom, visszafordulhatok. De én tovább mentem, hágókon mászva, köveken keresztül, végtelennek tűnő úton. A végén derült ki, hogy ez bizony egy huszonkét kilométeres túra volt. Sikerélményként éltem meg.”

Ezután többször is elutazott a Tátrába, különösen szerette a szlovák paradicsom szurdoktúráit, amikor is szűk, sziklás utakon kell haladni zubogó patak felett. A másik kedvenc helye a Dolomitok, ahol szintén többször megfordult, és csodálatos helyeket fedezett fel. De az Alpokban, Erdélyben és Svájcban is túrázott több alkalommal. Ekkor már minden fontos felszerelést beszerzett.

„Vittem magammal széldzsekit, mert az bármikor jól jöhet, és kis helyet foglal, össze lehetett gyűrni.

Beszereztem egy normális hátizsákot, amibe jól lehetett pakolni. Mivel túráink során önellátók voltunk, nagyon sokszor cipeltük a fél konyhát magunkkal. Fent a Dolomitokban ezernyolcszáz méter magasan volt a szállásunk, ahol minden este más főzött közülünk.

Közben természetesen lett egy normális túrabakancsom is, és a főnökömtől karácsonyra megkaptam azt a túrabotot, amely mind a mai napig megvan.”

Erzsébet mindig csoportos, vezetett túrákon vett részt Kremzer Ferenc túravezetővel, aki több mint negyven éven át szervezett utazásokat, ám 2016 óta sajnos már nincs közöttünk. A felesége is elkísérte a csoportokat, aki biológusként a növényzetről mesélt, emellett a kulturális hátteret is ismertette egy-egy helyen, és múzeumokat is felkerestek. A társaság is nagyon jó volt, előfordult, hogy egy külföldi úton negyvenen-ötvenen is részt vettek.

A Dolomitok. Fotó: shutterstock

„Általában csoporttal mentem. Nem tudok jól térképet olvasni, viszont megtanultam a jelzéseket, melyik mit jelent, mire kell figyelni. Előfordult olyan is, hogy kettesben kirándultam a barátnőmmel az Őrségben. Pityerszeren, a skanzenben például szakadó esőben jártunk, nem is volt ott rajtunk kívül senki. Visszafelé el kellett érnünk a buszt, ezért a legnagyobb esőben kutyagoltunk végig az országúton. Térdig védett az esőkabát, onnantól meg belefolyt a víz a cipőnkbe. Fel akartak minket venni teherautóra katonák, de mi, zöldfülűek mondtuk, hogy szó sem lehet róla, inkább gyalogoltunk tovább a viharban. Ezen a túrán történt az is, hogy eljutottunk egy villanypásztorral körbekerített marhalegelőre. Eltűnt a jelzés, néztük, merre tovább. A barátnőm megemelte az elektromos kerítést, átbújt alatta, mentem volna én is, megemeltem, mondom, ez ráz. Úgyhogy ő tartotta, hogy én is át tudjak lépni, mert érdekes módon őt nem rázta. Végül nagy nehezen megtaláltuk az utat, a marhalegelőn túl folytatódott.”

A túrázás is sokat változott az elmúlt időkben. Ma már nem csupán festett jelzésekre, térképekre és az iránytűre hagyatkozhatunk, hanem számos GPS alapú, letölthető túraalkalmazás létezik, amelyekkel előre megtervezhetjük és végig is követhetjük az utunkat. Mondhatni, régen térképpel a kezükben bóklásztak a kirándulók, ma már a telefonunknak kell kéznél lenni, hogy lássuk, merre is megyünk. De nem csupán a technika fejlődött.

„Egyre jobb ruhák vannak, olyan könnyű anyagból, hogy gyakorlatilag csak ki kell öblíteni este egy kis vízzel, és másnap úgy elővenni, mintha a szekrényben lett volna. Nem is kell sok holmit vinni, gazdaságosan lehet csomagolni. A másik, hogy meg kell tanulnunk, mire hasznosíthatók a környezetünkben lévő dolgok. Például egy műanyag flakonba lefagyasztunk vizet, ami majd később kiolvad, és meg tudjuk inni, annak a tetejére tesszük a dobozban a szendvicseket, így hűtőszekrényként működik.”

Miért érdemes belevágni?

Juhászné Erzsébet tanácsai fiataloknak és kezdő túrázóknak:

Feltölti az embert, pozitív energiát ad, csodálatos helyekre lehet eljutni. Utána nemcsak napokig, hanem akár évekig is töltekezhetünk az emlékekből. Emellett olcsó. Ha Magyarországon utaznak, külön kedvezményeket is kihasználhatnak a fiatalok. Ők még bátran mehetnek ifjúsági szállásokra vagy kulcsos házba, ezek nem kerülnek sokba, de a sátorozást is kipróbálhatják. Közösségi élményt ad, a jó társaság inspiráló tud lenni. Akinek kutyája van, az mehet a kutyával is túrázni. Nemcsak feltétlenül az erdő és a természet világát csodálhatják meg, hanem a kulturális értékeket is megtekinthetik, legyen az vár, múzeum vagy falu. Ismeretszerzésnek is hasznos egy túra.

Manapság már rengeteg fajta túrabakancs közül válogathatunk, illetve vannak túraszandálok is, de Magyarországon a kullancsveszély miatt hasznosabb a zárt cipő, valamint a hosszúnadrág, amit a lábszárnál le lehet gumizni. Kalap vagy fejfedő is legyen nálunk, tanácsolja Erzsébet, ezekből is sokféle van már. A hátizsákoknak is egyre szélesebb a választéka – olyat vigyünk magunkkal, ami nagyon könnyű, hogy ne legyen pluszsúlya. Korábban még a fényképezőgépet is cipelni kellett, most már elég a telefon, ha fotózni szeretnénk. Ám nemcsak a túrafelszerelések minősége, hanem a szálláshelyek kényelme is megváltozott. Régebben egyszerűbb, puritánabb szállások voltak, közös mosdóval, zuhanyzóval.

„Az emberek igényei is nagyobbak lettek. Sokaknak nem lenne már megfelelő egy olyan helyen megszállni, ahol a fürdőszobát tíz ember használja, és hat-nyolc ember alszik egy szobában, emeletes ágyakon.”

Fotó: shutterstock

Ahhoz, hogy valakiből igazi túrázó váljék, Erzsébet szerint a legfontosabb, hogy akarni kell. Előfordulhat ugyanis, hogy hajnali négykor kell felkelni, hogy reggel hatra átérjünk a város másik végébe a találkozópontra, ahonnan a csoport indul.

„Aki egyedül túrázik, és nem függ csoporttól, annak ebből a szempontból könnyebb, akinek autója van, annak is, mert elmegy egy bizonyos pontig. De akinek nincs erre lehetősége, tényleg kitartás és nagyon erős akarat kell hozzá. Annak idején én is hajnalban buszoztam át Kispestről a Moszkva térre, hogy túrázni mehessek.”

Természetesen szabadidő is kell hozzá, hogy meg tudjuk oldani, hogy akár egy teljes hétvégére elmehessünk. Szerencsére a túrázás egyre népszerűbb a fiatalok körében, ezt Erzsébet is alátámasztotta. Egyre többekben ébred fel a kíváncsiság, hogy megismerjék az országot, és a végigdolgozott munkahét után kimozduljanak a természetbe. A Covid-járvány is hozzásegített ahhoz, hogy az itthoni tájakat felfedezzük, mivel külföldre nem mehettünk.

Hasznos a GPS, de…

Erzsébet egyik olasz útján, a Dolomitokban mindennap busszal mentek a különböző túrahelyszínekre. GPS-szel vezetett a sofőr, ami beirányította őket egy annyira keskeny kis utcába, hogy nem tudott befordulni busz.

„Vissza kellett tolatnia, le kellett szállnunk, akkor hallottam először a túravezetőmet káromkodni…”

„A túrázásban az a legjobb, hogy korfüggetlen. Volt egy nyolcvan év feletti túratársam is, aki ugyanúgy jött velünk mindig mindenhová. Kiderült, hogy hetvenévesen kezdett el túrázni a férje halála után, hogy ne legyen egyedül. A nyolcvanötödik születésnapját még a Galyatetőn ünnepeltünk szilveszterkor.”

Erzsébet már nem túrázik aktívan, de nagyon szeret utazni, az elmúlt évek is bővelkedtek maradandó élményekben.

„A legutóbbi két utam közül az egyik Indiába, a másik Mexikóba vezetett. Az egyik tizennyolc, a másik tizenöt napos volt, és minden áldott nap mentünk valahova, tehát ott sem volt olyan, hogy megálltunk és pihentünk volna egy napot. Ez a két nagy utazás volt életem két legnagyobb élménye a számos csodálatos túra mellett. Gyakorlatilag minden túrám szép volt, nincsenek rossz emlékeim. Hatalmas élmény, amikor meg kell küzdeni azért, hogy felérjünk a csúcsra, ahol végre körülnézhetünk. Néha olyan helyeken jöttem végig, hogy visszanézve a képeket, egyszerűen nem hiszem el, hogy én ott jártam.”

Fotó: AFP

 

Ötszáz kecske, egyetlen fütty

„Görögországban jártam Thaszosz szigetén, a Márványpart-túrán – emlékezett Erzsébet. – Reggel esett az eső, de mondta a túravezető, hogy induljunk el, csak tizenkét kilométer. Gondoltam, oda-vissza, az belefér, aztán kiderült, ez csak az odaút volt. De a part valóban gyönyörű látványt nyújtott a hófehér, szikrázó márványtöredékekkel, háttérben a tengerrel. Visszafelé nagyon keskeny úton jöttünk végig a meredek hegyvonulat mentén. Az egyik kanyarban kecskék állták el az ösvényt, de úgy, hogy nem tudtunk továbbmenni. Mondta a túravezető, ne féljünk, megijednek tőlünk, és előbb elmennek, mint mi. Valóban így történt, felszaladtak a hegyre, de ott azért kicsit megrémültünk, mert ha felénk jönnek, vagy nekünk jönnek ott a szűk kanyarban, az érdekes lett volna. Egy másik nap elmentünk megnézni három régi kápolnát. Útközben találkoztunk egy pásztorral, aki kecskéket terelgetett. Kiderült, hogy ötszáz kecske volt vele! Kérdeztük, hogyan tudja őket terelni. A pásztor ekkor füttyentett egyet, és megállt az egész nyáj, de szó szerint mind az ötszáz kecske. Aztán amikor kettőt füttyentett, mind elindultak. Ez volt a vezényszó.”

 

Címlapfotó: Magas-Tátra/shutterstock

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.