Sárga gyémántot talált a túrázó

Egy hölgy az Egyesült Államokban lévő Crater of Diamonds State Park területén kirándult, amikor rábukkant a 4.38 karátos drágakőre, amelynek értéke 20-30 ezer dollár, vagyis 6-9 millió forint.

Hatalmas szerencséje volt annak a Crater of Diamonds State Park területén kiránduló amerikai hölgynek, aki talált egy gyönyörű sárga gyémántdarabot a földön. Annál is inkább, mivel először azt sem tudta, mire bukkant pontosan, és amikor megmondták neki, a 20-30 ezer dollár (6-9 millió forint) értékű drágakövet megtarthatta.

„Fogalmam sem volt, hogy gyémántra leltem, csak annyira tiszta volt és szépen csillogott, hogy felvettem a földről

– idézte az independent.co.uk a szerencsés Noreen Wredberget. – Nem azzal a szándékkal kirándultunk a környéken, hogy gyémántot keressünk, egyszerűen csak rábukkantunk. Fogalmam sem volt mit ér, teljesen megdöbbentem, amikor megtudtam.”

A park szakértői megállapították, hogy a szépen csillogó kő egy hibátlan, 4.38 karátos sárga gyémánt, amely körte formája és gyönyörű, citrom árnyalatú színe miatt is különleges.

 

Noreen Wredberg és a gyémántja – Fotó: independent.co.uk

 

„A nyers gyémántok ebben a méretben megcsiszolva 3.00-3.50 karátosak – nyilatkozta az independent.co.uk oldalának David Allen gyémántszakértő. – A sárga gyémántok a hagyományosnál is ritkábbak. Minél intenzívebb, élénkebb a sárga szín, annál többet érnek. Sokan egész életükben vágynak egy ilyen leletre, Noreen nagyon szerencsésnek mondhatja magát.”

A Crater of Diamonds State Park, ahol a gyémántot megtalálták, Arkansas államban, Little Rock városának környékén található. A környéken kirándulók évente nagyjából ötven drágakövet találnak, de ezek többsége nem különösebben értékes. A park munkásai évente megforgatják a föld felső rétegét, hogy ezzel is elősegítsék a sikeres keresést. Elmondásuk szerint a gyémántokat leginkább az esőzés hozza felszínre, és mivel a felületükre nem tapad szennyeződés, jó időben a megcsillanó napfény miatt könnyű észrevenni a kisebb-nagyobb darabokat.

Nyitókép: independent.co.uk

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Volt fent és lent, fel akarta adni, végül első nőként teljesítette a Projekt422-t
Baranyai Máté: Itt a CEUS – együtt erősebbek vagyunk!
Egy kilogrammal született – elit ultrafutó lett, idén megnyerte a 100 km-es ob-t
Erős Tibor: Két Balaton-kör után a lelkem is megállt egy pillanatra
Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás

Videók

Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Hegymászás

Hidegháborús harc a Mount Everestért: a titkos szovjet expedíció legendája
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.