Vadregényes túrán elveszni a Balkán szépséges rengetegében

Albánia, Koszovó és Montenegró különböző vallású és kultúrájú közösségeit köti össze a Balkán túraútvonal, amely bámulatosan szép természeti tájakon vezeti keresztül a kalandvágyót.

A BBC A Balkán csúcsa: Európa utolsó igazi vadonja címmel közölt cikket a három országot az Átkozott-hegység korábban szinte csak pásztorok által ismert ösvényein keresztül összekötő, 192 km-es Balkán-túraútvonalról. Kedvcsinálóként felvillantjuk a kontinens néhány vadregényes táját egymáshoz kapcsoló túra néhány szeletét.

Fotók: Shutterstock

A Koszovót, Albániát és Montenegrót ma már a nyitottabb határoknak köszönhetően ténylegesen összekötő útvonal megtételére nagyjából tíz napot érdemes szánni

– vagy még többet, hogy ne csak letudjuk a csaknem 200 km-es távot, hanem élvezzük is a tájat és persze a különböző kultúrák sokszínűségét. A túraútvonal jelentősége, hogy különböző vallású (főleg muszlim és ortodox) országokat kapcsol össze, ráadásul a kialakítása a helyi gazdaságoknak is új lendületet adott.

Fotók: Shutterstock

A teljes útvonalon táblák segítik a haladást, a bejáráshoz szükséges térképet pedig könnyedén beszerezhetjük online is. Bár jelzettek a túraútvonalak, a természet érintetlen szépséget vagy a festői falvak értékét ez cseppet sem torzítja. A zöld völgyeket, kristálytiszta patakokat és vízeséseket látva úgy érezhetjük magunkat, mintha Ausztriában vagy Svájcban túráznánk – és a hegyek sem alacsonyabbak! Elvétve találunk 2000 méternél alacsonyabban fekvő csúcsot, míg a Maja Jerezec (Albánia) már csaknem 2700 méteren (2694 m) fekszik.

Fotók: Shutterstock

Éppen ezért a becsült tíz nap még így is erőltetett menetetet jelent, igazi hegyi zergéknek való akár napi nyolc-tíz óra túrázást. Kezdőpontot több helyszín közül is választhatunk, elvégre indulhatunk az albán Thethből vagy Valbonából, netán a montenegrói Plav is lehet utunk kiindulópontja, mint ahogyan a koszovói Reka a Allages is kínálja magát. Ugyanakkor a felkészülés végett érdemes hozzátenni, hogy Koszovóban valamelyest gyérebben jelzett a túraútvonal, mint a másik két országban.

Azonban ha nekivágunk, különleges élményekkel gazdagodhatunk, ráadásul ahogyan a BBC nevezi, megismerhetjük Európa leginkább félreértett országát, Albániát is.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont
Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.