Vízhólyag ellen sarokrögzítéses cipőkötés

Az heel lock technikával úgy köthetjük meg cipőfűzőnket, hogy sarkunk nem mozdul el gyaloglás közben. A rögzítésnek köszönhetően sokkal csekélyebb az esélye a vízhólyagok kialakulásának is.

Előfordul, hogy az újonnan vásárolt cipőről csak az első túra alatt derül ki, hogy kicsit csúszkál benne a sarkunk. Az is előfordul, hogy hosszabb túrák végére a lábfejünk rendszeresen vízhólyagos lesz.

Mindkét problémára megoldást kínálhat a heel lock, azaz a sarokrögzítéses cipőfűzőkötés, amelyet amilyen könnyű megtanulni, annyira hatékony.

Lássuk a videón, mi is a teendőnk:

 

Lépések:
– tegyük szabaddá a legfelső lyukat a befűzött cipőnk mindkét oldalán
– ahelyett, hogy a szokásos módon kereszteznénk a fűzőt, ugyanazon az oldalon vezessük be a lyukba a fűző egyik és másik végét is, és képezzünk egy kis hurkot
– a cipőfűző két végét vezessük át az ellenkező oldalon található hurkon, és húzzuk szorosra
– fejezzük be a cipőfűző megkötését a szokásos masnival

A videón bemutatott heel lock technikával bekötve a cipőt nagyon szoros rögzítést érhetünk el, ami meggátolja a sarkunkat, hogy csúszkáljon a cipőben. A stabilitás növelése mellett arra is kiváló, hogy kisebb esélye legyen a vízhólyagok kialakulásának (a megelőzésről korábbi cikkünkben is szót ejtettünk). A kötés természetesen nemcsak túrázóknak, hanem futóknak is ajánlott.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az eltökélt nő kihívása: három hónap alatt megmászni mind a 14 nyolcezres hegyet
A várólistáról a világbajnokságra – Kovács-Garami Katalin is indul a maratonon
A durva sziklalabirintus – csak igazi profiknak ajánlott útvonal!
A legjobb ultrafutó titka: öt kemény edzés a világcsúcsokért
A magyar ultrafutás legjobbjait díjazták

Videók

Mit tegyen az, aki imádja a kajakot, de elege van a vízből? Irány a dűnék!
Túra közben egy kötélen egyensúlyozva megnézték, mi van a vízesés tetején
Ha nincs víz, jó a hó is: magashegyi kajakverseny vagy extrém roncsderbi?

Hegymászás

Varga Csaba a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsára, a Nanga Parbatra indul
Csak múltja vagy jövője is van a magyar himalájai hegymászásnak?
Versengés a Mount Everesten, a rekordtartó serpa már 28 csúcshódításnál jár

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?
Karintiában télen is lehet ötvözni a luxust a kempingezéssel
11 jó ok arra, hogy Karintiába utazzunk
A legjobb módja az adventi várakozásnak

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.