Sikeres újraélesztés, Vas és Barabás sikere a Balaton-átúszáson – képgaléria

Sosem indultak ennyien az eseményen, csaknem 12 ezren ugrottak a tóba, hogy teljesítsék az 5.2 vagy 2.6 km-s távot.

A 40. alkalommal megtartott Balaton-átúszáson sosem tapasztalt nagy mezőny, nem egészen 12 ezer sportember állt rajthoz.

Az indulók három szám közül választhattak, a klasszikus, 5.2 kilométeres mellett a 2.6 kilométeres távot (amelynek kiindulópontja Balatonbogláron volt, az útvonal első felét az átúszás úszófolyosója mellett kialakított sávban kellett megtenni, majd 1.3 kilométer után balra kanyarodva az átúszás mezőnyével együtt haladva érkezett célba a mezőny), valamint SUP-pal is lehetett teljesíteni a kihívást.

Az 5.2 kilométeres távon a férfiak között Barabás Imre volt a leggyorsabb, 1 óra 2 perc alatt teljesítette a Révfülöp és Balatonboglár közötti távolságot; a női mezőnyben Vas Luca nyert 1:06:19-es idővel.

A mezőnyben ott voltak legjobb nyílt vízi úszóink is, Olasz Anna, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid is rajthoz állt.

Magyarország 1073 településéről érkeztek résztvevők, külföldről 43 ország csaknem ötszáz úszója indult.

A klasszikus viadalnak 9835-en, a féltávnak 985-en, a SUP-os számnak 458-an vágtak neki. Vagyis összesen 11 278-an alkották a mezőnyt. A legidősebb induló mindkét nemnél 85 éves volt. Gurbán Béla az idén is úszott, így elmondhatja magáról, hogy mind a negyven átúszáson részt vett.

A Balaton-átúszás öt kiemelt jótékonysági akciójára 5.5 millió forint gyűlt össze.

ÚJRAÉLESZTETTEK EGY FÉRFIT

Egy 51 éves férfi nagyjából 500 méter leúszása után kimászott az úszófolyosót biztosító vitorlásra, mert rosszul érezte magát – számolt be róla a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ).

Ezután az úszó eszméletét vesztette, a vitorláson tartózkodó család egyik tagja stabil oldalfekvésbe tette, miközben jelezték az egyik épp ott haladó mentőhajónak, hogy baj van. A vízimentők értesítették a sürgősségi mentőhajót, amely pillanatokon belül ott termett, akkor a betegnek már sem keringése, sem pulzusa nem volt.

A defibrillátor által leadott első sokk sikeres volt, így még a vitorláson stabilizálták a beteget, majd a mentőhajóra emelték, és a parton átadták az Országos Mentőszolgálatnak.

A férfit stabil állapotban szállították kórházba.

Fotók: Pesthy Márton/Veszprém Megyei Napló

Fotók: Pesthy Márton/Veszprém Megyei Napló

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont
Kilenc hónap kihagyás után, új edzővel győzött az ötven kilométeres versenyen
Énekléssel igyekezett elűzni a vadakat a Balaton-felvidéki bátorságpróbán

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.