Utolsó versenyére készül a 105 éves úszó

A japán Mieko Nagaoka 80 éves korában kezdett úszni és vált szenvedélyévé a sport. Az asszony most százöt éves és tizennyolc világrekorddal büszkélkedhet.

Mieko Nagaoka nem azok közé az idősek közé tartozik, akik versenyszerűen sportoltak valaha. Az I. világháború kitörése után néhány nappal született japán hölgy térdfájdalmai miatt 80 éves korában kezdett el uszodába járni, akkor tanult meg úszni. Aztán olyannyira megkedvelte ezt a mozgásformát, hogy az úszás a mindennapjai részévé vált.

Nagaoka 88 éves volt, amikor először indult mastersversenyen, s 50 méteres hátúszásban bronzérmet szerzett. A sikeren felbuzdulva még komolyabban vette az úszást és közel 90 évesen edzőt fogadott. Ezután a korosztályos versenyeken sorra döntötte meg a világcsúcsokat, a gyorsúszás és a hátúszás a két fő száma, amelyben különböző távokon indul. Saját bevallása szerint a hosszabb távokat jobban szereti, mert akkor képes végig tartani a saját tempóját.

Mieko Nagaoka 80 éves korában kezdett el úszni, azóta számos versenyt megnyert és 18 világcsúcsot tart /Fotó: AFP

A 105 éves asszonynak sokan a csodájára járnak.

„A titok az, hogy egészségesen étkezem és aktív maradtam idős koromra is. Az én koromban nem jó ülni. Az a tervem, hogy 105 éves koromig úszom vagy még annál is tovább” – nyilatkozta két éve Nagaoka.

Az idős hölgy térde tavasszal újra megsérült és kerekesszékbe kényszerült, ám ez sem tartja vissza a sporttól. Fia segítségével továbbra is jár úszni. Hétvégén Fukuokában egy versenyen is elindul, minden bizonnyal az lesz a búcsúversenye.

„Az édesanyám a korához képest meglepően erős, de szeretném, ha lezárná az úszókarrierjét. Nagy boldogság, hogy ennyi idősen ilyen szép sikereket ért el az úszásban, az egész világ számára példakép lehet” – nyilatkozta az asszony 79 éves fia, Hirojuki.

 

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Kamiont húztak, koffert cipeltek, hordót emeltek – a legerősebb magyar hölgyek
Verseny közben ugrott el a boltba, de így is megnyerte a női kategóriát
Befejeződött a magyar világcsúcsot és aranyérmet is hozó erőemelő Eb
Rambo tehet mindenről? – Ezért (is) díjazzák a groteszk módon nagy izomzatot a Mr. Olympián
Év végi levezető edzésnek indult, győzelem lett belőle

Videók

Több mint egy kilométert csúszott a pályán sílécek nélkül, csak a háló fogta meg
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hullámvasút az erdő közepén – így is lehet a természetben bringázni

Hegymászás

„A hegymászás egyenlő a szabadsággal” – vallja a hegyek öntörvényű zsenije
A legendás serpa, aki huszonegyszer járt a világ tetején
Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára!

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.