Életveszélyes sziklaút az iskolába, amelyre nem szívesen engednénk el a gyereket

A kínai Szecsuán tartományban Atuler falu gyermekei hosszú éveken át csak extrém és nagyon veszélyes úton juthattak el az iskolába és vissza.

Atuler egy elszigetelt falu a kínai hegyekben, Szecsuán tartományban, 1400 méterrel a tengerszint fölött, ahol mindössze nyolcvan család élt.

„Sziklafalunak” is nevezték, mert csak egy nyolcszáz méter magas sziklafalon keresztül lehetett lemászni a civilázcióba, majd vissza.

Az út másfél-két órán át tartott… Egy 2016. májusi videón mutatták meg a világnak, hogy az iskolába járó mintegy tizenöt gyerek, szülői felügyelettel, rozoga falétrákon mászott le és fel a sziklafalon.

A helyiek akkori beszámolói szerint a megelőző években nyolcan vesztették életüket a mászás közben. A gyerekek havi kétszer tették meg a nagyon veszélyes utat, ahol elég volt egy rossz fogás, és az ember a halálba zuhanhatott.

A kínai hatóságok a videó megjelenése után nem sokkal, 2016 novemberében biztonságosabb acéllétrákra cserélték ki az elhasználódott kapaszkodókat – de ez sem jelentett teljes megoldást.

 

A hírek szerint a kínai kormány kiemelten kezelte az ügyet, és 2020-ban úgy oldotta meg a problémát, hogy a családokat leköltöztette a városba, modern lakásokba.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Felszabadultság, nyugalom, kikapcsolódás – ilyen volt a Balaton-átevezés
Szürreális látomásai voltak, de a vártnál gyorsabban teljesítette a Kazinczy 200-at
Sok energiát vesztett, felborult a vízháztartása, mégis sikerült a második helyen végeznie
Városi futás vs. terepfutás – milyen cipőt válasszon?
25 ország versenyzőit várják a magyarországi jet-ski Eb-futamra

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

Ki lesz az első? A dicsőség hajszolása tragédiába torkollt a Matterhornon
A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.