Forradalmi extrém sport a vízen: szörf és krosszmotor összegyúrva

Robbie Maddison kitalált egy extrém sportot azoknak, aki szeretnek szörfözni és krosszmotorozni is, de külön-külön nem tudnak elég idő szakítani mindkettőre.

Az ausztrál Robbie Maddison két éven át készült arra, hogy motorjával tökéletesen egyensúlyozzon a vízen, miközben tetőtől talpig motorosfelszerelésbe öltözve a kerekekre erősített deszkán siklik a hullámokon.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a videón látható utolsó kísérleténél – saját bevallása szerint – majdnem életét vesztette, ugyanis rosszul mérte fel saját képességeit és az óriáshullám méretét.

„Nyomasztó érzés látni, ahogy egy ekkora hullám tornyosul föléd, és nincs esélyed lehagyni. Türelmesen meg kellett várnom, hogy fenékbe rúgjon… – emlékezett vissza. – Felkapott és elsodort a motorommal együtt, az összes levegő kiment a tüdőmből, én pedig feladtam a harcot. De aztán ösztönösen újra levegőt vettem, kinyitottam a szemem, majd amikor szembejött a következő hullám, újra elsötétült és fél percre kiesett minden.”

Négy hullám sodorta el egymás után, rádión nem jött válasz a parton állóknak, és a helikopter sem jelzett nekik, hogy látná Maddisont. A felesége teljesen megrémült, de szerencsére meglett a férje, „járulékos veszteséggel”: csak a motorja tört ketté, ám nem adta fel, hogy tökéletesítse a prototípust.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Baranyai Máté: Itt a CEUS – együtt erősebbek vagyunk!
Egy kilogrammal született – elit ultrafutó lett, idén megnyerte a 100 km-es ob-t
Erős Tibor: Két Balaton-kör után a lelkem is megállt egy pillanatra
Kilencvennel gurult le a chilei dűnén az olasz bringás
Helyszíni nevezéssel is vár mindenkit a Tisza-parti futófesztivál

Videók

Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport
A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött

Hegymászás

Hidegháborús harc a Mount Everestért: a titkos szovjet expedíció legendája
Negyven év után ment fel a hegyen elhunyt édesapja hátizsákjáért két argentin nő
A „Svájci Gépezet” halálakor még a futballmeccsek is elcsendesültek

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.