Mikor Mary Poppins meséje valósággá válik

Aki gyerekkorában olvasta vagy látta Mary Poppins történetét, bizonyára elgondolkozott azon, tényleg lehetséges-e esernyővel repülni. Nos, van, aki ki is próbálta.

Az amerikai profi síelő és bázisugró Erik Roner valahol Dél-Kaliforniában a végső nagy válaszokat kergetve úgy gondolta, ellenőrzi, vajon fizikailag van-e alapja Mary Poppins történetének.

Persze azért nem pontosan olyan esernyővel akarta kipróbálni a repülést, mint amilyet a Maryt – Oscar-díjat érdemlően – alakító Julie Andrews használ az 1964-es filmnek ebben a jelenetében.

Kicsit azért körülményesebb volt a kísérlet: felvitette magát egy hőlégballonnal, amelyről a mesebelinél lényegesen masszívabb ernyővel lecsatolt, és néhány perc múlva választ kapott minden kérdésére, amikor a textil a sebességtől leszakadt a fémvázról.

Izgulni azért nem kellett, Roner hátán volt ejtőernyő, amit azonnal ki is nyitott, és biztonságban leérkezett a földre.

A Mary Poppins 1.0 projekt tehát sikertelen volt, ki tudja, talán a történetben a dadus olyan anyagból készült és olyan technikával összerakott, speciális esernyőt használt, amely messze megelőzte a korát. Vagy az is lehet, hogy csak mese az egész.

 

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.