A cél: a tiszta Tisza

A hagyományos Felső-Tisza-vidéki hosszú távú evezős folyami verseny az idén sem marad el. A vírushelyzetre tekintettel korlátozott létszámban és rendkívüli óvintézkedések bevezetése mellett valósul meg a közösségi folyótakarítás. A PET-kupa résztvevői augusztus első hetében naponta várhatóan több tonna, főként műanyag hulladéktól fogják megtisztítani a folyó Záhony és Tokaj közötti szakaszát. A „petkalózok” munkáját magyar nyelvű hulladéktérképező mobil applikáció és online tiszai hulladéktérkép támogatja. A rendezvény Áder János köztársasági elnök fővédnökségével, az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósul meg.

„A kezdetektől részt veszünk a PET Kupán, csapatunk talán a legfiatalabb átlagéletkorú – mondta dr. Kollarik Tamás, a verseny védnöke. – Erősen támaszkodunk az utánpótlásra, saját gyermekeink jelentik a legfőbb erőt, ugyan nincs labda, csak sok PET palack és persze evezőlapát, mi mégis, rendes foci-szerelmesként, Puskás-zászló alatt hajózunk. Fantasztikus kezdeményezés a PET Kupa, mindenki győztes aki bármilyen szerepet vállal a gyönyörű Tisza megóvásában. Örömteli és egyben megtisztelő, hogy köztársasági elnök úr évek óta vállalja a fővédnökséget, és egyre jelentősebb állami források jutnak a Tisza környezetvédelmi megóvására. Révész Máriusz kormánybiztos is támogatja és segíti munkát, példa értékű összefogás állt össze a PET Kupa és céljai mögött.”

A felső-tiszai verseny a PET-kupa összes rendezvénye közül a leghosszabb. A több mint egyhetes rendezvény során vállalati és baráti csapatok, önkéntesek a szabadidejüket áldozzák az ügyért. Saját kezűleg építik meg PET-hajóikat, a nomád tábori körülmények és a sok szúnyog ellenére mindent megtesznek a tiszta Tiszáért.

A 8. Tiszai PET-kupa augusztus 1-jén az újrahasznosított anyagokból készülő hajók megépítésével kezdődött Tuzséron, a mezőny augusztus 3-án 11 órakor a záhonyi híd mellől, a Lebegő kikötőről rajtol. A napi 10-20 folyamkilométeres vízi távok megtétele után más-más helyszíneken köt ki a flotta. Az eredményhirdetésre és zárókoncertre augusztus 8-án szombat este, a rakamazi Tisza Camping és Kalandparkban kerül sor.

Induló hajók, csapatok:
Aztakeservit Lukrécia,
Evező-SÖK,
FesztPET,
Flakon Falcon,
GWP,
Hangák,
Main Stage,
Petúnia,
Tilos,
Tisza 2,
Trash Mental,
Anyahajó – gyors reagálású hulladékgyűjtő hajó,
valamint a PET-kupa önkéntes csapata.

A PET-kupa eddigi eredményei: 100 hulladékhajó, több mint egymillió palack összeszedése az ártérből, 85.8 tonna hulladéktól mentesült a Tisza, csaknem 2000 szennyezett helyszín monitorozása

These might interest you

Comments

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Telefonálgatás és evés? Mit tegyünk és mit ne az edzőteremben
Micsoda forma: két versenyen is női pályacsúcsot döntött – jöhet a folytatás
Nem számított rá, de nagyot harcolva bronzérmet szerzett az UTH leghosszabb távján
Két foga kitört, egy elmozdult a helyéről a hatalmas esése után
Pénteken jön a Mozgás éjszakája Budapesten és további 54 településen

Videók

Íme a bizonyíték: ésszel és erővel a fizika törvényei is legyőzhetőek
Ha szeret falat vagy sziklát mászni, akkor ez az ön bakancslistás kihívása!
Mustang Wanted: a bajkeverő, aki szerint a felhőkarcoló-mászás is extrém sport

Hegymászás

A Magas-Tátra gyönyörű, de veszélyes kihívása profiknak: a Sas-út (videóval)
Irány kétezer fölé! Hegyet másztak és a csúcson jártak a Real Madrid játékosai
Feljutott a francia Alpok csúcsára az Everestet is meghódító fiatal videós

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.