Életeket ment a jégszakállú legenda

A többség csak „Szörfös Danként” ismeri Daniel Schettert, aki a hatalmas, jéggé fagyott szakálláról vált híressé, azt viszont kevesebben tudják, hogy már jó néhány embert kimentett az észak-amerikai Felső-tóból.

„Ha nem szörföznék, börtönben ülnék, vagy halott lennék” – vallja magáról kendőzetlen őszinteséggel Daniel Schetter, akit a többség csak „Szörfös Danként” ismer a városban, ahol enyhén szólva sem számít hétköznapi figurának. Némi túlzással azt is mondhatjuk, hogy egy michigani legenda, a róla szóló – a YouTube-on is megtalálható – kisfilmből is kiderül, hogy sokan azt gondolják, gondolták, hogy valójában nem is létezik.

Merthogy ő télen (is) szörfözik a Felső-tavon, amikor más a lábfejét sem dugja bele a hideg vízbe. Bár a legtöbben a napsütéssel és a nyárral azonosítják a sportágat, ő akkor vált igazán híressé, amikor bejárták a világot a jéggé fagyott, jégcsapokkal tarkított szakálláról készült képek. Ezeken a fotókon tényleg úgy néz ki, mint valami mesebeli szuperhős.

„Amikor észrevettem, hogy apró jégcsapok lógnak a szakállamon, ismét gyereknek éreztem magam. Mint amikor suli előtt zuhanyoztam, és miközben mentem az iskolába, megfagyott a hajam. De ez az arcomon volt.

Egyből jött is az ötlet, hogy megnövesztem a jégszakállamat, ami aztán annyira hatalmas lett, hogy az intim testrészemet is eltakarta volna.

Tudtam, hogy működik manapság a média és az internet, ezt igyekeztem kihasználni, és az egész villámgyorsan elterjedt a világban.”

Mint meséli, először Japánban próbálta ki a szörfözést, és egyből beleszeretett, azóta pedig el sem tudja képzelni nélküle az életét. Így néz ki egy napja:

 

„A szörfözés mentette meg az életemet, ennek köszönhetem, hogy letettem az italt – mesélte. Mellesleg sokkal jobban tudok értékelni egy forró zuhanyt vagy egy unalmas ücsörgést a meleg szobában. Ez mind felértékelődik, ha sok időt tölt valaki a jéghideg vízben. Nem igazán tudom, kit hívhatunk legendának, de nagy rajtam a nyomás, és elég különleges, amit csinálunk. Néha már közel álltam a halálhoz, de ilyenkor érzem igazán azt, hogy élek.”

De nemcsak önmagát mentette meg. A helyi tűzoltóparancsnok állítólag azt mondta róla, hogy ő a legértékesebb ember a vízi mentésnél. Ezzel ő is egyetért, állítólag már jó néhány fuldoklót mentett ki a vízből.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

A rajtnál döntötte el, hogy győzni akar – meg is nyerte az 50 kilométeres versenyt
A nehézségek ellenére bőven szintidőn belül teljesítette az UTMB-t
Chicagóban megdőlt a női maratonfutás világcsúcsa
Sportolók kedvencei – 5 érdekesség a quinoáról
Találtak egy bakancsot, megoldódhat a Mount Everest százéves rejtélye

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.