Evezés: tíz ország 620 versenyzője nevezett az évadnyitóra

Szombaton kezdődik a magyarországi evezősidény, amatőr és egyetemista csapatok is indulnak.

Szombaton rendezik meg a magyarországi evezősévad nyitányának számító 31. Gróf Széchenyi István-emlékversenyt és 11. Nemzetközi Budapest-kupa Regattát, amelyre tíz ország 82 csapatából 620 versenyző adta le a nevezést – tájékoztatták a szervezők pénteken az MTI-t.

Az idén is nagy érdeklődés övezi a Danubius Nemzeti Hajós Egylet, a Budapesti Evezősszövetség és a Magyar Evezősszövetség által megrendezett regattát. A 3600 méteres táv az Óbudai-sziget északi csücskétől indul, és a sziget menti Duna-ágat követi, majd a budai Görzenál magasságában ér véget. A szervezők kiemelték, hogy a viadal mára az európai evezősnaptár stabil állomása lett, rövid története során 16 országból fogadott versenyzőket.

Az évadnyitón részt vesz a sportág több korábbi olimpikonja és világbajnoka, valamint egyre növekvő számban amatőr és egyetemista csapatok is jelen lesznek. A különböző korosztályú és nemű nyolcasok üldözéses versenyben mérik össze tudásukat.

A szervezők szerint minden versenyen teret kell adni a fogyatékkal élő sportolóknak is a közös sportoláshoz, ennek érdekében a „Plusz egy kromoszóma” sprint ergométerfutamban kiemelkedő sportolók a Down Alapítványtól érkező atlétákkal közös csapatokat alkotnak.

Az esemény szombaton 10 órakor kezdődik.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Szűcs Csaba: Időszerű volt már a maratoni országos csúcsom megdöntése
Nem lehet tudni, mikor szakad le a Szószék-szikla
Miatta alakították át a varsói pályát, elsírta magát az országos csúcs után
A frissítése nem működött, mégis remek időt futott a Spartathlonon
Közel 240 kilométert vízhólyaggal a talpán tett meg, ám így is élvezte a Spartathlont

Videók

A tizenkettedik világrekordjáért vállalta, hogy emberi csúzli lesz
Kényelmes, de ijesztő: így alszanak a sziklamászók a semmi fölött
Hetvenévesen úgy futotta le a száz métert, hogy leesett a nézők álla

Hegymászás

Testvére tragédiája sokáig beárnyékolta a legendás Messner pályafutását
A szerencse nem más, mint utolsó tartalékaink mozgósítása – az Eiger krónikája
Sikertelen csúcstámadás és tragédia az első magyar Himalája-expedíción

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Öt csodálatos túraútvonal, amelyek néhány óra alatt teljesíthetők
8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.