Gyarmati Panka: A régi szint nem elég

Gyarmati Panka, a legeredményesebb magyar snowboardos visszatért súlyos sérülése után, de tudja, amit egyszer megműtöttek, az már sosem lesz olyan, mint előtte.

Ezekben a napokban az Exatlon televíziós játékban vesz részt Gyarmati Panka, akivel még korábban beszélgettünk a 2019-es terveiről. Az első magyarként világkupa-versenyt nyerő sportoló három évvel ezelőtt szenvedett súlyos sípcsonttörést egy esés miatt, ami után hosszú kihagyás várt rá, és csak tavaly márciusban tudott újra világkupa-viadalon indulni.

A sérülés miatt a pjongcsangi téli olimpiáról is lemaradt, miután ki kellett hagynia egy teljes kvalifikációs évet. A lába végül rendbe jött, de másfél év kihagyás ebben a sportágban rengeteg, ezt ő is pontosan tudja.

„Az élsportolók jól tudják, amit egyszer megműtöttek, az sosem lesz már ugyanolyan – mondta a 25 éves versenyző a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében tavaly decemberben. – Májusban vették ki a csavarokat a lábamból, akkor újra műteni kellett, és ugyan meggyógyult, de a mai napig érzem a sérült testrészt. Főleg akkor, ha edzeni kezdek, így az elején kicsit bennem van az óvatosság, és kell néhány nap, amíg elmúlik.”

Azért a versenyzéshez szükséges biztonsági szintre már visszaállt, de a sportág és főleg a versenyszám az esések lehetősége miatt nagyobb kockázattal is jár, amit egyre nehezebben vállal az ember, mert a regeneráció is egyre időigényesebb. Másrészt a mezőny is szédítő sebességgel fejlődik, és bár Gyarmati próbál felzárkózni, úgy érzi, ez egyre nehezebb, pláne ennyi kihagyás után.

„Ha ugyanarra a szintre jutok vissza, mint korábban, az már nem elég – teszi hozzá. – A feladat pedig nem is elsősorban fizikailag, hanem mentálisan nehezebb. És persze az is rengeteget számít, hogy az ember mennyi időt tud szánni a felkészülésre.”

Ez korábban jóval könnyebb volt neki, hiszen hat éven keresztül Ausztriában élt, másfél szezont pedig Amerikában, Coloradóban töltött, így november és március között átlag százhúsz napot havon tudott tölteni, ami 2017-ben a rehabilitáció miatt már csak ötven nap volt, és tavaly sem volt sokkal jobb a helyzet.

Bár Gyarmati Panka még csak 25 éves, a súlyos sérülés, a mezőny rohamos fejlődése és az a tény, hogy egyre kevesebb időt tölt snowboarddal, előrevetítette a jövőt.

„Terveim szerint az idei téli szezon az utolsó lesz nekem, más területekre fókuszálok az életemben – a 2022-as pekingi téli olimpián már nem indulok, nem vállalok még egy olimpiai ciklust – fogalmazott Gyarmati, aki szárazedzéseket is végzett, a trambulin és a funkcionális edzések mellett kipróbálta a bokszot is. – Kell a változatosság, és a boksz teljesen kikapcsol. Ráadásul sok mindenre megtanít, például a fokozottabb koncentrációra és a kihívások leküzdésére. Egyelőre annyit érzek, hogy a tavasszal abba akarom hagyni az élsportot, bár bevallom, nem könnyű »kijönni« belőle, ha az ember nyolc éve versenyszerűen snowboardozik. Oktató ugyan nem lennék, de szeretnék a sportág közelében maradni.”

Amióta az Exatlonban feltűnt, már sejthetjük, valóban ez az utolsó szezon – inkább afféle levezetés, ami esetleg februárban-márciusban még néhány kisebb versenyt jelenthetne. Ugyanakkor a tévés szereplés új távlatokat nyithat előtte.

A trükkök evolúciója

Az új generáció snowboardosai egyre elképesztőbb trükköket tudnak véghezvinni. Egy 16 éves japán lány, Ivabucsi Reira például már egy évvel ezelőtt képes volt 1260 fokos ugrásra, ami három és fél fordulatot jelent a levegőben. Ezt rajta kívül csak néhányan tudják megcsinálni a női mezőnyben, például tavaly januárban egy 13 éves japán lánynak, Murasze Kokomónak is sikerült. Vagy ott van a 27 éves, tapasztalt osztrák Anna Gasser, Gyarmati egykori riválisa, aki az idén az első nő lett, aki megugrotta a cab tripla underflipnek nevezett trükköt, amely tulajdonképpen egy triplaszaltó.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.