Novemberi Balaton: futás, fürdés, buli

Egyedi novemberi balatoni táj, közösségi eseménynek is beillő verseny – ilyen a futóidényt záró K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton, amely hosszú, eseményekben gazdag év végére tesz pontot.

Jöhet eső, hó vagy sár, immár 16. éve a siófoki K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaraton zárja a futóidényt.
S ha jöhet, jön is. Bár október végén még hét ágra sütött a nap, és a nyarat idézte a kellemesen meleg időjárás, a november 16–17-i versenyen ismét mostohábbak lehetnek a körülmények – ahogyan már voltak is, nem egyszer.

„Futottam én is olyan Balaton-maratonin, amelyiken vízszintesen esett a hó, és rendeztük már meg nulla fokban, esőben is – jegyezte meg Lakatos István, a futóversenyt szervező Budapest Sportiroda társadalmi kapcsolatokért felelős munkatársa. – Ugyan még megszervezzük decemberben a Mikulás-futást, ám a legtöbb futó a novemberi versenyt tartja az idényzárónak, amelynek a különlegességét részben a kiszámíthatatlan időjárás, az egyedi novemberi balatoni táj adja.”

A Balaton-maratoni és -félmaratoni előzményeként egy máltai verseny szolgál. A hazai esemény életre hívói közül többen is szerepeltek az ottani rendezvényen, amelyen három napra osztva lehet teljesíteni a maratoni távot, ugyancsak változékony időjárási körülmények között. Idehaza két napba „sűrítik” a programot, két, de akár három szakaszban is meg lehet tenni a klasszikus 42.2 kilométert; a nevezők egyébként összesen 12 táv közül választhatnak.

„Egy éve nagyjából hatezren futottak, és most is ennyi indulóra számítunk – folytatta Lakatos. – A kihalt balatoni sétányokon kényelmesen elférünk, nem korlátozzuk a nevezést, a helyszínen is lehet jelentkezni. Kifejezetten az e-sportolóknak hirdettük meg a gamerfutamot, hiszen az ezerhuszonnégy méter rövid táv, kis túlzással még a laptopjukat is magukkal hozhatják– a lényeg, hogy mozogjanak.”

A legtöbb futóverseny egynapos, azaz a nevezők megérkeznek, lefutják a távot, és irány haza. Ezzel szemben a két nap között sokan Siófokon éjszakáznak.

A közös estének köszönhetően lehetőség van találkozni a rég nem látott futóbarátokkal, új ismerősöket szerezni, azaz a szó legjobb értelmében véve közösségi élménnyé tenni az eseményt, miközben a „bulihangulat” mellé teljesítmény társul.

S hogy még inkább móka legyen a viadal: évek óta hagyományos esemény a szombat délutáni fürdés. Legyen akármilyen hideg a Balaton vize, néhány tucat induló biztosan ledobja magáról a futóruhát, és megmártózik a habokban.

„Óriási ilyenkor a lubickolás – így Lakatos, aki arról is beszélt, a rendezőknek szinte könnyebb dolguk van, mint más eseményeken, hiszen relatíve rövid szakaszon futnak a nevezők, kevesebb szervezőre van szükség, mint általában. – Kisebb kihívás, mint azt sokan gondolnák.”

Kisebb és nagyobb feladatokból azonban nem volt hiány az idén, hiszen a BSI (futó)eseményei végigkísérték az évet. A szakember szerint több mint 120 ezer embert sikerült megmozgatni, és mi tesszük hozzá: ennyi embert plusz a környezetüket elérni már jelentős társadalomformáló erő.

„Nagyon fontosnak tartjuk felhívni a figyelmet az egészséges életmódra, a boldog, elégedett, pozitív tapasztalatokkal távozó futónál pedig nincs is jobb reklám – összegzett Lakatos István. – Tényleg nagyon sok amatőr sportolót tudtunk elérni a futóversenyek által, és lényeges, hogy sikerült biztonságos körülmények között megszervezni az eseményeket. Nem véletlen, hogy szinte mindegyik program tartalmaz családi futást, hiszen cél, hogy a gyerekektől a nagyszülőkig mindenkit be lehessen vonni.”

(Megjelent a Nemzeti Sport Csupasport mellékletében 2019 októberében.)

Idényzáró számokban

Az interneten november 13-ig lehet nevezni a K&H mozdulj! Balaton maraton és félmaratonra, ám a BSI irodájában és a helyszínen a versenyközpontban személyesen is lehet regisztrálni. A bőség zavara fogadja az indulni vágyókat, hiszen tizenkét táv közül választhatnak. A maratonit egy és két nap alatt is teljesíthetik, illetve párban, de persze lehetőség van félmaratonira, sőt 1/3 vagy 1/6 maratonira is. A futással inkább csak ismerkedőket próbálják megszólítani a „gamerfutammal”, amelyben 1024 métert kell teljesíteniük a nevezőknek. Minden rajt szakaszos, azaz a várhatóan hatezer nevezőt négy-ötszáz fős csoportokban indítják.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.