Olasz Annának jól áll a meleg víz

Világbajnoki ezüstérmes hosszútávúszónk verseny helyett inkább fesztiválnak nevezné a Balaton-átúszást, amelyen az a célja, hogy ő legyen a leggyorsabb.

A Budapest Sportiroda közleményében elmondta, a Balaton a szíve csücske. Minden évben úszik a tóban és pihen a környékén?
Igen, igyekszem – válaszolta Olasz Anna, világbajnoki ezüstérmes hosszútávúszó. – Az elmúlt néhány évben, mióta a hosszútávúszás nagyobb presztízsű Magyarországon, a világversenyek előtt két-három hétig Balatonfűzfőn edzőtáborozunk, ez idő alatt a Balatonban is edzünk és kis pihenésre is jut lehetőség a tó partján.

Noha ez önnek sprinttáv, kedveli a Balaton-átúszást, át tudja élni a hangulatát?
Mindenképpen, a jelentősebb hazai viadalokhoz és a világeseményekhez képest sokkal könnyedebb hangulatú verseny, sőt, nem is mondanám annak, inkább fesztivál.

Jobban tudjuk élvezni, a sport szeretete lebeg a szemünk előtt a bő egy órában, amíg átérünk a túloldalra.

A nagyon meleg időjáráshoz hogyan viszonyul?
Szélsőséges körülmények között jobban tudok teljesíteni. Persze a legjobban azt szeretem, ha 24-25 fokos a víz és nincsenek hullámok, hiszen ez a legkönnyebb, mégis jól tűröm a nehéz feltételeket. Jól áll nekem a meleg víz, még ha nem is esik jól.

Lát esélyt a pályacsúcs megdöntésére? Milyen feltételeknek kellene ehhez egybevágniuk?
Nyílt vízen legjobb időről nem nagyon szoktunk beszélni, mert minden egyes pálya teljesen más. Ugyanúgy van kijelölve az 5.2 kilométer, de nem mindegy, hideg vagy meleg a víz, hullámzik vagy sem, van-e mellettem valaki, aki húz és akivel váltogatjuk egymást – lábvízen egyszerűbb úszni. Sok körülmény együttállása kell, a meleg nem segít, hideg vízben gyorsabbak vagyunk, később fárad el az ember.

Nyilván az a célom, hogy én legyek a leggyorsabb és minél hamarabb teljesítsem a távot.

Milyen formában van most, hogy semmiféle versenyen nem indulhatott a koronavírus-járvány miatt?
Az összes nyílt vízi versenyt törölték erre az évre, amit elég szomorúan konstatáltunk. A magyar szövetség megszervezte a Négy nemzet viadalt, ez nagyon jó lehetőség volt a versenyzésre és motivációt adott, hogy a nyár folyamán kihozzam magamból a maximumot. Hét év után újra egyéni csúcsokat úsztam, készültünk is a medencés versenyekre. Nagyon örülök, mert meggyőző volt az úszásom és jó formában vagyok a Balaton-átúszás előtt. Persze ez nem ugyanolyan, mint tavaly a világbajnokság előtt vagy majd jövőre az olimpián, de jól megy az úszás.

A női versenyzőknek még nyílt az olimpiai kvalifikáció kérdése a hosszú távú számban. Tud bármilyen ritmust adni a felkészülésének ebben a bizonytalan helyzetben?
Nagyon jó visszajelzés volt a múlt heti verseny, ennek köszönhetően nem is akármilyen lendülettel kezdek bele a plusz egy évbe.

A jelentős javulás, amit mutattam, reményeim szerint a nyílt vízen is látszik majd, még jobban bírom a hajrát, a ritmusváltásokat és nagyobb sebességgel tudok úszni.

A hátralévő fél évben medencés felkészülés vár rám a nyílt vízi megméretések hiányában, de ezt egyáltalán nem bánom. Nagyon monoton sportág, nem árt, ha van néha váltás is a felkészülésben.

Tartja, hogy Tokió után visszavonul?
Pontosabban úgy fogalmaztam és fogalmaznék, hogy hosszabb pihenőre lesz szükségem. Nem úgy állok neki, hogy legyen végre jövő augusztus, hogy abba tudjam hagyni. Tény, a hosszú kényszerpihenő előtt, az elmúlt tíz évben csak egy-két hét, néhány hosszú hétvége jutott a kikapcsolódásra. Úszni viszont továbbra is szeretek!

És mi történik, ha nem lesz olimpia jövőre sem?
A pozitív oldaláról közelíteném meg a helyzetet, nem is szeretném kimondani, hogy nem lesz. Hallok én is pletykákat, feltételezéseket, de a világban jelenleg senki sem tud semmi biztosat. Nincs értelme azon gondolkozni, mi lesz, úgy állok hozzá, hogy biztosan megrendezik a játékokat, mert ha valóban lesz és elpazarolom az időt, kicsúszhat a kezem közül a lehetőség.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.