A felülés világrekorderei

Néhányan nemcsak azért végeznek felüléseket, hogy erősítsék hasizmukat, hanem mert be akarnak kerülni a Guinness-rekordok Könyvébe is. A legemlékezetesebb csúcseredmények közül válogattunk.

Ha a felülésre gondolunk, először sokunknak egy-egy kínkeserves testnevelésóra jut eszünkbe. Csináltuk büntetésből, vagy mert éppen osztályozták, és mindannyian azt hittük, ettől lesz kockás a hasunk. Azóta persze kiderült, erre inkább a hasprés a megfelelő módszer, ám ettől még a felülések izzadtságszagú emléke örökre bennünk marad.

Az igazán erős embereknek meg sem kottyan néhány száz felülés, ők példaképpé szeretnének válni az utókor számára. Nemcsak kockás hasra, hanem világrekordokra is gyúrnak, ám közülük is csak keveseknek adatik meg, hogy bekerüljenek a csúcstartók panteonjába.

Az alábbiakban a legemlékezetesebb kísérletekből válogattunk. Hozzá kell tennünk, nem minden csúcsdöntést hitelesítettek, és a felülések módját sem egységesítették, de arra mindenféleképpen jók, hogy lássuk, hol tartunk a csúcsra vezető úton.

 

Legtöbb felülés egy perc alatt

A felülés „sprintszámában” hatvan másodperc alatt kell kiadnunk magunkból mindent. Szakértők szerint az átlagos kondiban lévő ember ennyi idő alatt 30-60 felülést képes megcsinálni. Az amerikai Mike Janko bizonyára nem közülük való, mivel 2016. október 21-én fél perc alatt 47, egy perc alatt pedig 87 felülésre volt képes. A Guinness-rekord hitelesítése jelenleg is tart.

 

Legtöbb felülés öt perc alatt

Josh Clark, a Valhallai Küzdősportok Központjának tagja nemrég – 2020. április 11-én – egy grúz fiatalember 2012-ben felállított 268 felüléses világrekordját döntötte meg. A Minnesota államban található Fridleyben, a Moon Plazában 305 felülést csinált azzal a céllal, hogy felhívja az emberek figyelmét a koronavírus-járvány miatt veszélybe került fitnesziparra és saját edzőtermére. A mutatvány során némi pénzt is sikerült gyűjtenie.

 

Legtöbb felülés harminc perc alatt

A grúz David Begiasvili az amerikai Guy Schott 1337-es, húsz hónapos világcsúcsát adta át a múltnak 2011. július 25-én, amikor az Ahmetában található, Zurab Zviadauri világhírű cselgáncsozóról elnevezett dzsúdóiskolában 1430 felülést bírt megcsinálni.

 

Legtöbb felülés egy óra alatt

Ez az a versenyszám, amelyben az elmúlt két évtizedben két-három évente dől meg a világrekord. James Clark szinte napra pontosan tizennégy évvel ezelőtt, 2006. június 2-án 2201 felülést végzett, ami percenként csaknem 37-es átlagot jelent. Aztán 2009. november 7-én Guy Schott 2477-es mutatóval büszkélkedhetett, míg 2011. április 1-jén (nem tréfa!) a hatvanéves Vladimir Jurcik Dél-Ausztráliában, Adelaide-ben 2236 alkalommal ült fel, ami elmarad ugyan Guy Schott teljesítményétől, de több mint James Clark 2006-os csúcsa. Nagy különbség, hogy a kísérlet közben – ellentétben Clarkkal – Jurcik lába nem emelkedett el a földtől. James Clark 2013. december 20-án visszaelőzött, 58 perc és 43 másodperc alatt 2601-szer ült fel.

 

Ezer felülés a legrövidebb idő alatt

Ebben a versenyszámban Jack LaLanne fitneszpionír írt történelmet, aki 23 perc alatt ezerszer ült fel, a 2011-ben 96 éves korában elhunyt sportember 1956-os (!) teljesítményét azóta senki sem múlta felül.

 

Jack LaLanne

 

„Mi is próbálkozhatunk csúcsdöntéssel, de legalább három hónapot készüljünk rá – figyelmeztet Berkes László testépítő-szakágvezető és személyi edző. – Összetett mozgásforma, amely a hasizmon kívül számos más izmot is megdolgoztat, ezért figyeljünk, hogy helyesen végezzük, máskülönben több kárunk lesz belőle, mint hasznunk. Helyezzünk egy teniszlabdát az állunk és a mellkasunk közé, hajtsuk le a fejünket, majd kezdjük el a gyakorlást! Arra is ügyeljünk, hogy felülés közben egyenes legyen a derekunk! Amikor nekivágunk az egyórás csúcskísérletnek, kezdjünk százas etapokkal, és tartsunk közöttük félpercnyi szünetet! Ezt többször ismételjük meg, és amikor fáradunk, csökkentsük az egyszerre elvégzett felülések számát ötvenre! Így nagyobb az esélyünk, hogy végigbírjuk a hatvan percet.”

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Dobogókő-kör: tömör gyönyör
Kislányos testépítőből fitneszmodell
Törékeny kislányból a szkander királynője
UTT-győzelem: a kakastól a pályacsúcsig
Tour de Hongrie: bizakodás és elégedettség

Szponzorált tartalom

Vár rád a természet!
Most, hogy végre itt a túraszezon, és te is érzed, hogy nem szeretnéd a szabadidődet sem a négy fal közt, sem a városban tölteni, itt az ideje, hogy átnézd a túrázáshoz használt felszerelésedet, és esetleg beruházz néhány újabb darabra. (x)

Videók

Dekázás szélben, viharban a Szaharán át
Figyelem, ember a levegőben!
Ilyen kosarat még Jordan sem tud dobni!

Hegymászás

Kihívás profiknak: gyönyörű és veszélyes
Tényleg, milyen magas a Mount Everest?
Hetven éve új korszak kezdődött

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Jéghideg tavak, garantált felfrissülés
Karintiai kirándulás: irány a kemping!
A parazita tesz a távolságtartásra
Jaj, úgy élvezem én…!
Újra virágozhat a fitneszüzlet

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.