Csupa vega Paul

Nem feltétlenül kell kilószámra enni a csirkét és a tojást, hogy valaki nagy és erős legyen – vallja Paul Kerton. 2012 óta vegetáriánus, és bár eleinte ő is kételkedett, azóta sokkal jobban érzi magát a bőrében.

Aki kondizik, egyen minél több fehérjében gazdag húst, halat, tojást, magyarán állati eredetű proteint – szól a jóformán mindenhol hangoztatott tanács. Enélkül lehetetlen izomtömeget növelni és építeni, vallják sokan, Paul Kerton szerint azonban ennek nincs semmiféle valóságalapja. Aki ránéz, bizony, nehezen cáfolja meg, hogy hús nélkül is lehet valaki nagy, erős – és ami a legfontosabb: egészséges.

El sem hinnénk, de gyerekkorában ő is vékony, nyüzüge, gyenge srác volt. Ezért kezdett karatézni. Az első edzést alig bírta, ám ez egyik osztálytársnője unszolására mégis folytatta. Aztán ahogy ilyenkor lenni szokott, teljesen rákapott a sportra, fekete öves lett, sok más küzdősportot kipróbált, egyre nagyobb és erősebb lett, olyannyira, hogy tizenkét évig kidobóként dolgozott, és saját bevallása szerint meglehetősen egoista volt.

Paul Kerton rájött, nem csak hússal lehet sikeres testépítő. Fotók: Hench Herbivore /facebook/

A nagy változás 2012-ben következett be: azóta vegetáriánus, és semmilyen állati eredetű terméket sem eszik, se húst, se tojást, de tejet sem fogyaszt. Először a krónikus pajzsmirigybetegségben szenvedő felesége, Gemma lett vega, Paul azonban eleinte képtelen volt lemondani a húsról, elvégre ő is mindenhol azt hallotta, hogy anélkül nem lehet elég erős és izmos. Manapság már vallja, hogy ez nem igaz, személyi edzőként a saját oldalán és YouTube-csatornáján ad edzési és étkezési tanácsokat, valamint megfogadta, hogy egész életében vegetáriánus marad, amit a csuklóján lévő tetoválás is megerősít. Merthogy nemcsak nagyobb és erősebb lett, mint korábban, de állítása szerint sokkal egészségesebb is.

„Ha valaki azzal jön nekem, hogy hús nélkül nem lehet erősödni, azt mindig megkérdezem, hogy akkor miért vagyok kétszer akkora, mint ő? – kérdi nevetve. – A filozófiám lényege, hogy anélkül is lehet jó fizikumunk és egészségünk, hogy bántanánk az állatokat, és kárt okoznánk a környezetünknek. Pedig korábban több húst ettem, mint bárki más. Egy héten befaltam tíz kilogramm csirkét, rengeteg tonhalat, tojást, és persze literszámra ittam a tejet. Ma viszont kizárólag növényi eredetű élelmiszerekkel viszem be a megfelelő tápanyagot. Ha valaki meghallja a vega szót, általában egy magas, vékony, hosszú hajú hippire asszociál. De ez nem így van, a sportvilágban, a színészek, zenészek körében is egyre több a vegetáriánus, ez az egész az egészségért van.”

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.