Mikortól súlyzózzon a gyerek?

A fitneszpéldaképek egyre több fiatalt is ösztönöznek a mozgásra, edzésre. A fiatalok pedig előszeretettel súlyzóznak, hogy olyanok legyenek, mint a „nagyok”. De mikortól eddzen a gyerek súlyzóval?

Izmos kar, vádli, kockahas. A közösségi médiában, videómegosztókon a testépítők, fitneszversenyzők számos fotót, videót tesznek közzé magukról, edzéseikről, amelyekkel mindenkit motiválnak a mozgásra. Nemcsak a felnőttek, hanem sok kamasz is szeretne úgy kinézni, mint ők, és szüleikkel vagy barátaikkal együtt mennek a konditerembe.

Ám minden szülő felteszi azt a kérdést, mikortól adhat súlyzót a gyerek kezébe. Mikortól nem tesz kárt vele?

Fontos, hogy a gyerekeket tanítsuk meg a helyes technikára /Fotó: Shutterstock

A túlzott terhelés ugyanis károsíthatja az ízületeket, illetve a csontok növekedését.

Szakértők szerint a gyerekek egyéni érettsége szerint kell eldönteni, mikortól edzhetnek súlyzóval, de 14-16 éves kor előtt nem ajánlott. A nagy súlyok mellett az is árthat egy fejlődésben lévő csontozatnak, ha a gyakorlatokat túlzásba viszik és nem megfelelően kivitelezik. Nagyon fontos tehát, hogy a gyerekek előbb kisebb súlyokkal sajátítsák el a tökéletes technikát, szerettessük meg velük a sportot, a mozgást.

A fiatalkori mozgásnak ugyanis rengeteg előnye van. A rendszeres testmozgás csökkenti az elhízás veszélyét, pozitív hatással van a szív, a tüdő működésére, az anyagcserére. A sportnak köszönhetően javul a gyerek egyensúlyérzéke, koncentrálóképessége. A mozgás nemcsak a testi, hanem a lelki fejlődésre is jó hatással van.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.