Film készült Mányoki Attila küzdelmeiről

Vasárnap kerül képernyőre a Mányoki Attiláról készült dokumentumfilm, amely tavalyi és idei küzdelmeiről szól az Északi-csatornában. A Csupasport a forgatásról kérdezte az extrém hosszútávúszót.

Mányoki Attila augusztus végén átúszta a légvonalban 35 kilométeres Északi-csatornát Írország és Skócia között, amivel világrekorddal teljesítette az Oceans Seven sorozatot.

Két és fél hónappal a siker után pedig elkészült a róla és a küzdelmeiről szóló Ocean’s Seven: Az északi pokol című dokumentumfilm, amelyet vasárnap 18 órakor mutatnak be a LifeTV-n.

A stáb 2018-ban kezdett el együtt dolgozni vele, és gondolkozni azon, hogyan lehet érdekesen és izgalmasan megfilmesíteni egy órákon át tartó úszást, hogyan tudják átadni a nézőknek a hatalmas küzdelmet és a kihívás mértékét.

„Az élet átírta a forgatókönyvet, hiszen a tavalyi sikertelen kísérlet után kórházba kerültem, így ők is szembesültek a kísérlet drámai oldalával. De a történtek mindkettőnkben azt erősítették meg, hogy végig kell csinálnunk, amit elkezdtünk” – mesélte Mányoki Attila a Csupasportnak.

Így a forgatócsoport idén is elkísérte az Északi-csatornához, sőt, már tavasszal elkezdtek felvételeket készíteni, hogy a néző is tisztább, átfogóbb képet kapjon arról az útról, amit Mányoki bejárt.

„Tavaly még más volt, hiszen nekik is naponta kellett bejelentkezéseket készíteni a tévécsatornának, idén azonban nem volt ilyesmi, így csak a dokumentumfilmmel kellett foglalkozniuk – fogalmazott Mányoki. – Az úszás napján egyébként nekem már fel sem tűnt, hogy van egy kamera is a fedélzeten, ami mindent vesz, tudomást sem vettem róla, így egyáltalán nem is befolyásolt semmiben. Idén csak annyit kértem tőlük, hogy az úszás előtti napokban hagyjanak koncentrálni, de nagyon diszkrétek voltak, semmilyen probléma nem adódott.

Mányoki egyébként 64 óra 33 perc és 5 másodperc alatt teljesítette a komplett sorozatot, ami világrekord, három percet faragott az amerikai Michelle Macy csúcsán.

Ocean’s Seven: Az északi pokol
Idő: 53 perc
Rendezte: Szentes Richárd
Operatőr: Dittrich Ervin
Vágó: Kincs Árpád
Bemutató: November 17., vasárnap, 18.00 (LifeTV)

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.