Guinness-rekord: hat nap a tenger mélyén

Szaddam al-Kilani, egyiptomi búvár 143 órán keresztül tartózkodott a Vörös-tenger alján, s ezzel megdöntötte török sporttársa, Cem Karabay eddigi világcsúcsát.

Bekerült a Guinness-rekordok Könyvébe Szaddam al-Kilani egyiptomi búvár, aki november 5-től 143 órát, azaz csaknem hat teljes napot töltött a Vörös-tenger mélyén. A 29 éves sportembert barátai és családja mellett több száz helybéli ünnepelte a szárazföldön. Az eddigi rekord 142 óra és 42 perc volt, amelyet egy török búvár, Cem Karabay állított fel.

 

 

Szaddam al-Kilani nem először próbálkozott a csúcsdöntéssel, de három évvel ezelőtt „csupán” 101 órát és húsz percet bírt ki a víz alatt.

Éveken keresztül készült, mert a rekorddöntés mellett még célja volt, hogy mindenképpen hazájában, Egyiptomban vigye véghez a bravúrt. Tegyük hozzá, ehhez némi segítségre is szüksége volt, mert a hat nap alatt egymást váltó, főként orvosokból álló csapat támogatta a tenger mélyén.

 

 

A Vörös-tenger eddig is fontos volt neki, két hónappal a rekorddöntést megelőzően ugyanis ugyanitt, a víz alatt házasodott össze Pia Legorával, orvosként dolgozó feleségével. A násznépet és a búvárkodással foglalkozó barátaikat a koronavírus-járvány után várják a lagzira.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.