Mányoki Attila: Túl akarok lenni rajta!

Az sem tántorítja el Mányoki Attilát, hogy majdnem belehalt az Északi-csatorna átúszására tett kísérletbe: jövőre újra nekivág a szívének azért nem különösebben kedves helyszínnek, ezzel befejezve az Ocean's Seven kihívást.

Hogyan tekint vissza 2018-ra?
Felemás év volt, hiszen nem sikerült véghezvinni, amit terveztem – jegyezte meg Mányoki Attila, hazánk legismertebb hosszútávúszóinak egyike, akit augusztusban csak nagyon kevés választott el attól, hogy átússza az Északi-csatornát, és így befejezze az Ocean’s Seven kihívást. – Elsősorban azért fájt, mert nem rajtam múlt, mindent megtettem, elmentem a határokig, ráadásul az év közben semmi sem utalt arra, hogy esetleg fizikailag ne lennék megfelelő állapotban és ne sikerülhetne.

Mire gondol?
Az év során olyan számokat produkáltam, úgy javult a teljesítményem, hogy annak az íve azt sugallta, sikerül majd átúszni az Északi-csatornát. Minden remekül alakult a felkészülésben, nem akadályoztak sérülések, és bár kevés helyszínen versenyeztem, mindenütt biztató képet kaptam magamról. Egy négynapos verseny során 70 kilométert teljesítettem a tengerentúlon, Arizonában, és bár korábban nem szerepeltem hasonló eseményen, jól reagált rá a szervezetem, ráadásul harmadik lettem. Akkor sem volt semmi probléma, amikor a San Franciscó-i öbölben edzettem 9-10 fokos vízben, ráadásul a májusi írországi versenyen és az ottani edzőtáborban is stimmelt mindent.

Néhány héttel az Északi-csatorna átúszása előtt megérkeztem Írországba, a legjobbakkal úsztam, a bajnokok bajnoka versenyen is jól ment minden, a második lettem. Egyszerűen nem voltak felkiáltójelek.

Aztán majdnem meghalt az Északi-csatorna átúszása közben… Megváltoztatott valamit önben, hogy ennyire feszegette a határait?
Kétségtelen, ez volt karrierem legnehezebb része, ennyire még sosem mentem el, minden energiámat felhasználtam, ennél többet nem tehettem volna, ám nem változtatott meg a halálközeli élmény. Az egész éves eredmények azt mutatták, hogy sikerült mindent kifacsarni a szervezetemből, azaz a terveknek megfelelően haladtunk a cél felé. Éppen a felkészülés novemberi kezdetekor semmit sem változtattunk. A módszer működött ugyanis, a bizonytalansági faktort a medúzák jelentik, és azon leszünk, hogy jövőre csökkentsük az esélyét és a lehetőségét annak, hogy találkozzam velük.

Egyáltalán, mikor kezdhetett el újra úszni?
Az orvos eredetileg fél évre eltiltott tőle, de aztán a véreredményeimet és a szervezetem regenerálódását látva engedélyezte az úszást. Október elején már indultam egy kisebb versenyen Santoriniben, mostanra pedig teljesen összeszedtem magam. Nehéz azonban mentálisan feldolgozni, hogy míg fejben teljesen tisztán tudom, mire vagyok képes, egyelőre nem forog úgy a kar, mint mondjuk fél éve. Az első edzések nem voltak könnyűek, megérzi az izomzat a jelentős terhelést.

Jövőre ismét irány az Északi-csatorna?
Mindenképpen, szeretnék túllenni rajta. Nemcsak azért, hogy befejezzek egy sorozatot, amely nagyon kevés embernek sikerült, hanem mert ez nem az a versenyhelyszín, ahova majd visszajárok.

Sok kedves viadal van, amelyet már rengetegszer teljesítettem, évről évre visszatérek, az Északi-csatorna azonban nem ilyen, nem akarok majd újra ott úszni. Szeretném befejezni a sorozatot, és olyan dolgokat megvalósítani, amelyek emiatt tolódnak.

Mint például?
Szeretném körbeúszni Manhattant, amely nagyjából 50 kilométeres táv lesz, illetve van néhány ötletem, de ezekről még korai beszélni.

Akkor meséljen arról, hogyan teremti elő az anyagi hátteret tervei megvalósításához.
Gyakorlatilag évről évre a legnagyobb kihívás, hogy anyagilag biztosítsam a céljaim megvalósítását. Ilyen felkészülés mellett nem lehet dolgozni, hiszen olykor hónapokat töltök külföldön. Vallom, hogy addig nyújtózkodj, ameddig a takaród ér, ezért indultam például 2018-ban kevesebb versenyen, a lehető legkevesebb utazással. Korábban beszélgettünk arról, milyen izgalmas kihívás volna úszni az Antarktisznál, de anyagilag nincs realitása annak, hogy nekivágjak. Előadásokat tartok és igyekszem mindent megtenni, hogy az anyagiak ne szabjanak határt a céljaimnak.

Mányoki Attila számára 2018-ban…
…a legjobb esemény: a júniusi Bajnokok bajnoka verseny, amelyen taktikusan versenyeztem és az erőm is megvolt hozzá, de egy argentin versenyző erősebb volt nálam, így a második helyet sikerült megszereznem.
…a legkülönlegesebb úszás: az áprilisi San Franciscó-i volt, amelyen az Alcatrazból beúsztam a városba.
…a legfájóbb pillanat: amikor szembesültem a kórházi ágyon azzal, hogy nem sikerült átérnem Skóciába.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.