A funkcionális fitnesz hazai reménysége

Éppen csak intézményesült itthon a sportág, Szakolczai Fédra máris elkönyvelhette első nemzetközi sikerét. A sportolónő nem éri be ennyivel, és november végén a világkupa döntőjében szerepel.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint Szakolczai Fédra, a TFSE versenyzője bejutott a Nemzetközi Funkcionális Fitneszszövetség (iF3) idei masters világkupaversenyének novemberi döntőjébe, amelyet – a koronavírus-járvány miatt – ezúttal virtuálisan tartanak meg.

„Tizenkét éves koromban kezdtem el kajakozni, és hét évig válogatott szinten versenyeztem – kezdte Szakolczai Fédra. – Egy sérülés miatt azonban abba kellett hagynom a versenyszerű kajakozást, és egy korábbi edzőtársam biztatására kipróbáltam a crossfitet. Úgy hozta a sors, hogy három hónapra kimentem Angliába, ahol egy hónapot crossfiteztem, és annyira megtetszett, hogy amikor hazajöttem, eldöntöttem, versenyszerűen szeretném folytatni. Ekkor találtam rá Radnai Tamásra, aki egyéni crossfitversenyzők felkészítésével foglalkozik. A személyi trénerem lett, sőt a mai napig segít.”

A sportoló először csak hazai versenyeken indult, később egyre több nemzetközin is, és több alkalommal dobogóra is állhatott. Aztán 2018-ban kijutott a CrossFit® európai regionális döntőjére – ez az Európa-bajnokságnak felel meg –, amelyre több mint 7000 sportolóból sikerült kvalifikálnia magát a húszas döntőbe. A múlt év azonban jelentős fordulatot hozott mind az ő, mind a funkcionális fitnesz életében.

Az iF3 szövetség égisze alatt rendezett versenyeken összesen hat kategóriában mérik össze tudásukat a versenyzők: állóképességben, erőben, testsúlyos gyakorlatokban, készségekben, teljesítmény-leadásban és ezek kevert változatában.

„Kétezertizenkilencben megalakult a Nemzeti Funkcionális Fitneszversenyzési Sportági Szövetség (NEFFISZ), amely tagja a nemzetközi szövetségnek. Ez azért fontos, mert a funkcionális fitnesz önálló, nemzetközileg is elismert sportággá vált, és saját versenyrendszere lett, ami nem mondható el a crossfitről. A hazai szövetség megalakulása óta egyre több egyesület jött létre, én pedig – mivel korábban a Testnevelési Egyetemre jártam – a TFSE-be igazoltam. Örömmel tölt el, hogy funkcionális fitneszben is tagja lehetek a válogatott keretnek, és remélem, hogy hamarosan »rendes« világbajnokságon is részt vehetek, hiszen az idei világkupát tulajdonképpen a vírus miatt elmaradt világbajnokság helyett rendezték meg. Nagyon örülök, hogy az első nemzetközi megméretésem ebben a sportágban ilyen jól sikerült, és ott lehetek a november 21-én és 22-én zajló döntőben.”

Magyarországon még csak most ismerkedünk a sportággal, amely a crossfittől tartalmában nem igazán tér el, ám lényeges különbség a kettő között, hogy utóbbinak nincsen sportági szakszövetsége. A funkcionális fitnesz sportági képviselői szeretnék, ha felkerülne a nyári olimpiai játékok programjára, és a 2028-as Los Angeles-i olimpián már szerepelne.

„Szeretem a hangulatát, továbbá, hogy hangos zenére mozgunk együtt a többiekkel. Változatos mozgásformákat tartalmaz, a foglalkozások pedig kimerítőek. Őszintén szólva, közben nemigen élvezem, de utána elönt a boldogság, mert tudom, mekkora teljesítményt tettem le az asztalra. Szeretem kihajtani magam, s ez a sportág erre tökéletes lehetőséget nyújt.”

 

 

A sikerek eléréséhez hetente öt alkalommal kell tréningeznie, mellette pedig edzősködik és masszőrként is dolgozik. A versenyző – a crossfithez hasonlóan – funkcionális fitneszben is eredményes szeretne lenni.

„Sajnálom, hogy a járvány miatt idén elmaradt a kanadai felnőtt-, illetve a portugáliai masters-világbajnokság, pedig mindkettőt nagyon vártam már. Ezúttal Zoomon keresztül kell versenyeznünk, amit úgy kell elképzelnünk, hogy a saját termünkben küzdünk, és az ott jelen lévő bíró pontozza a teljesítményünket. Ő hitelesíti a súlyokat és az eszközöket. A nemzetközi szövetség értesítése szerint mindenkinek egyszerre kell elkezdenie gyakorlatát. Összesen négy tesztfeladatot kell elvégeznünk, ám csak a viadal előtt dől el, pontosan milyeneket. Az eseményt élőben közvetítik az interneten. Remélem, ha a járványügyi helyzet lehetővé teszi, jövőre már normál körülmények között vehetek részt az Ausztráliában rendezendő világbajnokságon, amelyen – sikeres kvalifikációt követően – szeretnék eredményesen szerepelni.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság
Hallucinált, és dekoncentrált volt, de teljesítette a kitűzött célját
Megvédte a címét, 41 óráig volt a pályán, a legendás versenyről viszont lemondott
Félre a túracipővel, bakanccsal: túrázás mezítláb
Kutyás futással kapcsolódik ki az olimpiai ezüstérmes vívó

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.