A „futóvírus” erősebb a koronavírusnál

Nehéz éven van túl Kocsis Árpád és a Budapest Sportiroda, de a versenyigazgató szerint a járványhelyzet alatt még jobban megnőtt az emberek mozgás iránti vágya.

„Ha tehetném, legszívesebben nem értékelném ezt az évet” – mondta a Csupasportnak Kocsis Árpád, a Budapest Sportiroda versenyigazgatója, aki azért a nehézségek ellenére igyekezett a pozitívumokat is megtalálni a koronavírus-járvány miatt elég zaklatottan alakuló évben.

„Szerencsére a vírus sem vette el az emberek kedvét a futástól és a sportolástól, sőt azt tapasztaltuk, hogy a bezártság miatt megnőtt ez emberek mozgás iránti vágya – mondta. – Félig viccesen azt szoktam mondani, hogy a »futóvírus« jóval erősebb, mint a koronavírus. Ha valakit egyszer megfertőz, sohasem szabadul tőle. Az idén sok olyan vevőnk volt a Spuri Futóboltban, aki először vett bármilyen futófelszerelést. Márpedig a tapasztalat az, hogy aki pénzt áldoz rá, nemsokára egy versenyen is kipróbálja magát. Az is sokat elárul, hogy a virtuális versenyeinken az indulók egyharmada korábban sohasem indult BSI-viadalon. Ez is érdekes egyébként, mert

a virtuális futás már évek óta ott volt a placcon, és ebben az évben végképp elfoglalta a helyét. Kiderült, hogy van rá igény, és ezáltal még több embert lehet rávenni a futásra.

Nagy dilemma, mi lesz, ha az élet visszaáll a normális kerékvágásba, de az biztos, hogy a versenyeink nagy részének lesz virtuális változata is. Sok ötletünk van ezzel kapcsolatban. Összességében is optimista vagyok, hiszem, hogy legkésőbb jövő őszre ismét hatalmas futóélet lesz az országban és a világon is.”

Nem tagadja, sok nehézséggel szembesültek az idén, és a legnehezebb természetesen az volt, hogy az évek, évtizedek óta programon lévő, életük részévé váló versenyek egy része elmaradt.

„Olyan ez, mintha egy péknek azt mondanák, hogy egy hónapig nem süthet kenyeret, pedig hozzászokott, hogy mindennap hajnalban kel, és máris munkához lát. A kevesebb induló miatt a versenyek szervezését is teljesen újra kellett gondolni, ami szintén óriási nehézséget jelentett.

Jó hír, hogy most már tudjuk, mire számíthatunk, és sokkal felkészültebbek vagyunk, több tervünk is van addig, amíg végre rendeződik a helyzet.”

Kocsis Árpád nemrég maga is elkapta a koronavírust, és bár megúszta enyhe tünetekkel, elővigyázatosságból csak fokozatosan tér vissza korábbi életviteléhez.

Kocsis Árpád (Fotó: Dömötör Csaba, 2019)

„Szerencsém volt, könnyű lefolyású volt a fertőzés, enyhe, megfázásszerű tünetekkel. Ennek ellenére csak három hét után mentem el először otthonról, és nagyon sokat pihentem. Azt javasolják, hogy csak lassan, fokozatosan szabad visszatérni a korábbi életvitelünkhöz, mert a hirtelen nagy megterhelés szívproblémákat okozhat. Három-négy hétig kerülni kell az intenzív sportolást is. Én öt hetet adtam magamnak, az idén már nem futok, csak sétálok és kocogok. Az a baj, hogy sok tapasztalat még nincs a vírus hosszú távú hatásairól, és úgy vagyok vele, hogy jobb félni, mint megijedni.”

(Felső kép: Laufer László/Új Dunántúli Napló)

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.