ÚJ KÖZEGBEN Dombi Tibor a kassaira készül

Dombi Tibor októberben Kassán indul Európa legrégebbi maratoniján, a világon csak Bostonban rendeztek előbb ehhez hasonló viadalt. Blogírónk előtte a tankcsapdás Lukács Lászlóékkal fut a Debrecen és Nagyvárad közötti váltóversenyen.

Regisztráltam! Október hatodikán, Kassán állok rajthoz a maratoni versenyen.

A cél ugyanaz, mint eddig: 3 óra 30 percen belül teljesíteni a távot.

Utánaolvastam, 1924-ben már rendeztek versenyt ebben a városban, ezzel a legrégebbi európai viadal ez, emiatt óriási a presztízse. Tudomásom szerint Bostonban volt csak korábban maratoni, világviszonylatban a második helyezés – az nem rossz szerintem.

A heti edzéstervem is ehhez igazodik már, heti kétszer fartlekfutás, kedden intervall, amikor a pulzus 180 körül is lehet, pénteken 15 km a táv, de úgy, hogy közben egy-egy kilométert nagyon meg kell tolni – itt alacsonyabb a pulzus, és 140-150-re megy fel.

Néha megkérdezik: mi a célom ezzel? Meséltem már arról a vasárnap hajnalról, amikor esett az eső, a madarak csicseregtek, egy autó sem ment az úton, és nekem mégis minden tökéletesnek, boldognak tűnt. Szerdán is hajnali hatkor indultam, de ahogy kisütött a nap, máris olyan meleg lett, hogy az megnehezítette a dolgot…

Mégis, a mozgásra szükségem van, és láttam sok embert, akik abbahagyták, kiégtek, elvesztették a motivációjukat. Én csak jól akarom magam érezni, ehhez pedig kell a futás. Ha lassulok, majd a távot növelem.

Megcsináltam, ezt mondhatom magamnak, és ez nem rossz érzés. Száztíz kilométert futottam a Balaton körül részletekben. Egyszer talán egyben is megpróbálnám, de ez lenne a maximum.

Nemsokára lesz egy futóverseny Nagyvárad és Debrecen között, itt barátokkal váltjuk egymást, Lukács Laci a Tankcsapdából is ott lesz, ennek egész más a hangulata, tíz kilométer fejenként, de együtt vagyunk, jól érezzük magunkat.

Szerintem az is fontos, hogy az ember ne vállalja túl magát, ezért nekem az UltraBalaton mellett egy tavaszi és egy őszi maratoni van egy évben, ezekre lehet készülni, ennyi nekem éppen elég.

(Fotó: AFP)

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.