Kilométerek művégtaggal

A magyar szabadidőfutókat bemutató cikksorozatunk utolsó részében László Attila mondja el, hogy egy baleset miatti amputációt követően a futás hogyan adott új értelmet életének.

László Attila emlékezetébe egy életre bevésődött 2018. június 3. Az akkor 29 esztendős sportbíró a Hungaroringen rendezett német túraautó-bajnokságon szenvedett szerencsétlen balesetet, amelynek következtében a bal lábát amputálni kellett. Az eset akkor történt, amikor az esőben a pilóták sorra hajtottak ki kerékcserére a bokszutcába – a Mercedes egyik versenyzője, Lucas Auer autója megcsúszott, és elütötte az éppen ott tevékenykedő sportbírót.

Számos hozzá hasonló sorsú ember életét törte már derékba egy ilyen szomorú esemény, László Attilának azonban valami mást tartogatott a sors.

„A műtét után a kórházi ágyon feküdtem, amikor egyik baráton meglátogatott, és azt mondta, tűzzek ki magam elé célokat, amelyekért érdemes küzdenem – emlékszik vissza. – Azt javasolta, egy évvel a balesetem után fussam le a maratoni távot, mire én azt válaszoltam, azért ez nem ilyen egyszerű, mert a futás – bármennyire is kedvelem – azért nem tartozik a kedvenc sportjaim közé. Végül azt találtam ki, hogy egy nap alatt körbetekerem a Balatont, mivel a balesetem előtti évben is megcsináltam. Tizenegy hónappal a szerencsétlenség után megkerültem a tavat.”

László Attila a rehabilitáció során rengeteg emberrel ismerkedett meg, amelynek köszönhetően 2019 áprilisában kapcsolatba került az Ottobock képviselőivel, akik felajánlották, próbálja ki a cég egyik sportolásra alkalmas műlábát. A sportbíró YouTube-felvételeket böngészve látta, hogy ilyen eszközzel bizony futni is lehet.

„Alig vártam a pillanatot, hogy kipróbálhassam. Tíz hónappal a műtét után elkezdtem kocogni vele. Óriási élmény volt, amikor megtettem az első métereket, annak ellenére, hogy kezdetben szörnyen fájt a lábcsonkom, amitől a futás egyáltalán nem volt kellemes élmény, sőt! Hamar megtanultam azonban, hogyan kell terhelnem a csonkot a protézissel, és egyre jobban belelendültem. A YouTube-on láttam, mi mindent lehet csinálni ilyen lábbal. Egy felvételen valaki sprintelt vele, amitől annyira felvillanyozódtam, hogy másnap én is kipróbáltam. Meglepődve tapasztaltam, hogy nekem is sikerült, és akkor jöttem rá igazán, minden fejben dől el.”

Tíz hónappal a baleset után benevezett a Margitszigeten rendezett, a Telekom Vivicittá keretein belül tartott Suhanj! Futamra. A műtét után ekkor fordult elő először, hogy lefutott egy kilométert.

Az első megméretésre óvatosan készült, rendkívül meg is terhelte, mert izomsorvadás következtében bal és jobb lábának kerülete között nyolc centiméter volt a különbség. Ennek ellenére – visszaemlékezése szerint – euforikus hangulatba került, amikor áthaladt a célvonalon.

Szerencsés embernek érzi magát, mert sokaknak akár húsz évet is kell várniuk, hogy olyan műlábhoz jussanak, amellyel futni lehet. Az sem elhanyagolandó, hogy a sors egy igazi példaképpel hozta össze.

„Czene Gábor paratriatlonista rendkívül magasra tette a lécet. Szintidőn belül teljesítette az eXtremeMant, amelyen az indulóknak száznyolcvan kilométert kell kerékpározniuk, csaknem négy kilométert úszniuk, végül le kell futniuk a maratonit. Többször is találkoztam vele, és jó kapcsolat alakult ki közöttünk, mert hozzám hasonlóan ő is tagja a magyar parakerékpár-válogatottnak, illetve gyakran megy abba a rehabilitációs intézetbe segíteni az új betegeknek, ahová én is járok.”

László Attila korai sikereire a Mapei Szigliget Félmaraton ötletgazdái is felfigyeltek, és 2020 szeptemberében, amikor megkapta mostani műlábát – a közönségszavazást megnyerve – bekerült az öt futónagykövet közé. Ennyivel azonban nem elégedett meg, lefutotta a verseny hat kilométeres távját – eddig ez volt a leghosszabb, amelyet „új” életében teljesített.

A sportember fejlődését mi sem bizonyítja jobban, minthogy a margitszigeti kör már meg sem kottyan neki, és tavaly novemberben részt vett a Spartan Race akadályfutó-versenysorozat egyik állomásán, az öt kilométeres sprinttávon.

László Attila futókarrierjében az a legmeglepőbb, hogy önerőből, futóedző segítsége nélkül jutott el erre a szintre.

„A hat kilométeres távra úgy készültem, hogy miután megkaptam a protézist, rögtön futottam vele három kilométert, jóllehet csak néhány száz métert terveztem. Ettől kezdve heti két alkalommal jártam futni, mindahányszor három kilométert hagytam magam mögött. Direkt nem akartam többet futni, mégpedig azért, mert a versenyre tartogattam az érzést, milyen teljesíteni az öt vagy hat kilométeres távot. Az erőnléttel nincs problémám, rendszeresen kerékpározom, túrázom, gokartozom, és – munkámból kifolyólag – napi négy órát teqballozom. Büszke vagyok rá, hogy egy olyan projekt részese lehetek, mint amilyen a parateqball, amelyben amputált lábbal is megtapasztalhatom a focizás élményét.”

Természetesen ennyivel nem elégszik meg, hiszen látva más, művégtaggal sportoló sporttársait, neki is megjött a kedve.

„Célba vettem nemcsak a félmaratonit, hanem a maratonit is. Ehhez azonban már jobb minőségű, kifejezetten futásra kifejlesztett protézisre lenne szükségem. Az ilyen segédeszköz meglehetősen költséges, jó lenne megtalálnom a módját, hogyan tegyek rá szert.”

A baleset és a műtét nemcsak a sporttól nem tántorította el, hanem a pályabíráskodástól sem.

„Ott voltam a tavalyi és tavalyelőtti Forma–1-es Magyar Nagydíjon, illetve még a balesetem évében, októberben – néhány hónappal az eset után – visszamentem a szerencsétlenség helyszínére, hogy szembenézzek a félelmeimmel. Szerencsére ez még nem minden, kétezerhúsz végén a Nemzetközi Automobil-szövetség engem választott az év sportbírójának. Persze nem múlt el nyomtalanul bennem az eset, de a lelkem mélyén késztetést érzek, hogy ne intsek búcsút szeretett sportágamnak, az autóversenyzésnek. Muszáj volt leküzdenem a félelmeimet.”

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.