Lubics Szilvia és az „Élet szimfóniája”

Elkezdődött! Lubics Szilvia lefutotta az első szakaszt a Namib Race-en! A világ egyik legkülönlegesebb sivatagában zajló versenyről a nagykanizsai ultrafutó facebook oldalán Lubics György vezet naplót.

Namib Race – 1. nap
avagy minden kezdet nehéz – meg a zsák és a levelezés

Vasárnap hajnalban tábortűz ropogása törte meg a Namib-sivatag végtelen csendjét és sötétjét. A nap még nem kelt fel, de a rajtra készülődő futók már a dermesztő hidegben melegítették reggeli kávéjukat és fázós végtagjaikat. Aztán szép lassan pirkadt, és 8 órakor Szilviék nekivágtak a közel 260 kilométeres útnak a sivatagba – kezdte a beszámolót Lubics Szilvia Facebook-oldalán a férj, Lubics György, akinek naplóját itt, a csupasporton is olvashatják a héten.

Az első napon 43 kilométeres szakasz várt rájuk, amit a szervezők valamilyen számomra rejtélyes okból „Az élet szimfóniája” címmel illettek a napi útleírásban. Talán arra gondolhattak, hogy ha szépen nevezik el ezt a bő maratonnyi távolságot a sivatagban, akkor könnyebb lesz teljesíteni. Hát, nem tudom – attól az még 43 000 méter marad, attól még süppedni fog a homok, törni fog a kavics, fújni fog a szél az óceán felől, és a dűnék sem lesznek kisebbek.

De mit is írok itt össze-vissza, hisz Szilvi egyik alapvető ultrás filozófiája is az, hogy a nehézségekben meg kell látni a szépséget, és akkor szeretni fogjuk, nem utálni – így pedig könnyebb legyűrni őket.

A táborhelytől észak felé vezetett az útvonal a beszédes elnevezésű „Skeleton Coast” (azaz Csontváz-part) Nemzeti Parkban. (Egy kis apró betűs rész az érdeklődőknek: a portugál tengerészek a Pokol kapujának is nevezték Namíbia e partvidékét, mivel gyakran futottak zátonyra hajóik a partok mentén. A vidék a szanaszét heverő, nagyrészt bálnacsontvázakról és ezekről a hajóroncsokról kapta a nevét, amelyek úgy ágaskodnak ki a vízből vagy a szárazföldből, akár a csontvázak. A sivatagos terület terjeszkedése miatt ezek a roncsok manapság már néha több száz méterre találhatóak a szárazföld belsejében.)
A talaj változatos, hol apró kavicsos, hol süppedő homokos volt.

Négy csekkpont volt az úton, ahol vizet kaptak a futók, míg elérték az első nap célját jelentő táborhelyet, miközben összesen 540 méter pozitív szintkülönbséget is leküzdöttek.

Szilvi a 3. nőként ért be ma a célba – de ezt csak mint tényt említem, mert a verseny végkimenetele szempontjából ez egyelőre lényegtelen, hisz még sok minden történik a hátralévő 214 kilométeren, az biztos. Az első lány (a brit Joanna Zakrzewski) 4:18 órát futott, a második (a szintén brit Clare Thompson) 4:32-t, Szilvi 5:16-ot.

A képeket nézve viszonylag hideg lehetett, mert Szilvi térdnadrágban és hosszú felsőben futott (a másik lehetőség, amit magával vitt: rövid szoknya, rövid ujjú póló lett volna.)

Szilvi a sivatagból küldött levelében ezt írja: „Most ért be az utolsó versenyző. Nagy ünnep volt. Kiderült, hogy az első lány cucca elveszett a reptéren, csak azok a dolgai vannak meg, amik a kézipoggyászban voltak. Például nincs vastag kabátja. Így nekiadtam a vastag pulcsim, mert hideg van, főleg este és hajnalban. A sátrunkban Mariával ketten vagyunk lányok, hat fiú mellett. Mariával, az izraeli lánnyal tök jól elvagyunk, de sok mindenkivel megismerkedtem már. Minden sátor egy itt elsüllyedt hajóról kapta a nevét (nem tudom ez jó ómen-e?), mi a »Suiderkusban« alszunk. Szerencsére a tábori wc-k tiszták, jobb, mint Chilében volt, csak kevesebb van. Ami várható volt: a nap végére nagyon megfájdult a hátam (hiába, nehéz ez a zsák) és a sarokcsontom is begyulladt. De remélem, holnap kifutom belőle… Köszönöm a szurkolást mindenkinek, puszi!”

Fotó: RacingThePlanet.com

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.