Meghatódott a félmaratoni női győztese

Csáki Enikő nyerte meg a hétvégi K&H Mozdulj! félmaratoni futófesztivált a nőknél, s a speciális előkészületek mellett a megszokottól eltérő rajtnál és a befutónál is elérzékenyült.

A koronavírus utáni időszak első nagy fővárosi futóversenye volt a hétvégi K&H Mozdulj! félmaratoni és futófesztivál, a Városligetben csaknem 2400 futó mérette meg magát. Speciális szabályok mellett, a rajtzónába lépés előtt testhőmérsékletet mértek a szervezők, természetesen kézfertőtlenítőket helyeztek el, a frissítőállomásokon kézbe adták a termékeket, míg a célba érkezést követően mindenki saját maga vette át az előre kikészített érmét és befutócsomagját.

 

Fotó: futanet.hu

„Kellemes élmény volt a járvány utáni első verseny, lehetett érezni, hogy egészen más dimenzió a mostani verseny, mint a korábbiak – kezdte érdeklődésünkre Csáki Enikő, a női félmaratoni győztese. – A verseny alatt kétszer is nagyon meghatódtam, egyszer a rajtnál, a testhőmérséklet-mérés meg a rácsszerű felállás kapcsán, majd a befutónál. Máskor hatalmas a tömeg, most kihaltság volt inkább, de nagyon örülök, hogy újra együtt futhattunk. Az embereknek szükségük van, hogy élményeket gyűjtsenek, együtt legyenek, mert más versenyen, barátokkal együtt futni, mint egyedül.”

A győzelmet 1:28:37 órás idővel szerezte meg, s szerényen csak annyit mondott, ez inkább a mezőnyön múlt. Hozzátette, időben jobbat szeretett volna futni, mert jó formában érezte magát – igaz, a csúcsformát még nem mostanra időzítette.

 

„A sok fordító miatt a pálya vonalvezetése nem volt annyira szerencsés, de sík volt, nem volt tömeg, és kedvező volt az időjárás. Idén szeretnék még egy nagyon jó maratont futni, amennyiben lesz rá lehetőségem, valamikor októberben, illetve egy jó félmaratoni is szerepel még a terveim között. Nehéz feladat, mert évente kétszer lehet igazán jót futni. Mivel bizonytalan a helyzet, nem tudhatjuk, mi lesz, szeretnék minél több edzőversenyen indulni.”

Vasárnap nemcsak Csáki Enikőnek volt oka az ünneplésre, hanem kislányának is, aki a díjlovaglóversenyét nyerte meg édesanyja legnagyobb örömére.

Címlapfotó: futanet.hu

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.