BLOGRA FUTOTTUNK Minden út a célba vezet

Itt van az ősz, és itt vannak újra a hidegebb napok, ugyanakkor a jól öltözött és jól felkészült futók a kicsit más kihívással remekül megbirkóznak; ráadásul blogszörfösünk a terepeket bebarangolva látja az évszak ezerszínű csodáit, a különböző élményekről pedig a bejegyzésekben olvasott.

Nagy szerencsénk van az időjárással, hogy novemberben még ilyen kellemes időben lehet a szabadban sportolni! Néhányszor ugyan megvillantotta magát a hideg, de összességében egy szavunk sem lehet. A kesztyűmet néha azért már felhúzom, mert tudom, hogy fáznék nélküle, de egy-két kilométer után megy is az övtáskámba, mert kellőképpen bemelegszem. A vékonyabbik csősál is a nyakamban van. Ha néha úgy érzem, kellene némi melegebb levegő a torkomnak, csak felrántom, amíg jólesik, de egy idő után erre sincs szükség, mert valahogy nyaktájékon is megszokom a hideget. Futós csoportokban kezdő kocogók teszik fel a kérdést, hogyan lehet hidegben, esőben futni, s mi kell hozzá, milyen felszerelés.

Azt gondolom, aki szünet nélkül, egész évben fut, annak egy idő után ez teljesen természetes lesz, az időjárás nem akadályozza meg, hogy nekiinduljon.

Futókönyv mellé futóöv!
Olvasóink közül már nagyon sokan találkoztak Futóarcok című könyvünkkel. Karácsonyi ajándéknak is jó választás lehet a több mint harminc remek magyar szabadidős futót bemutató keményfedeles kötet, amelyet most a bolti árhoz képest 30 százalékos kedvezménnyel lehet megrendelni, ráadásul minden könyvhöz egy világító futóövet is ajándékba adunk.

Így mind a négy évszak szépségeit megismerhetjük, egyúttal megküzdhetünk a nehézségeivel is. A futófelszerelésünk pedig egyszer csak teljes lesz, nem fordulhat elő olyan eset, hogy adott hőfokhoz, időjáráshoz ne tudjunk felöltözni. Mivel ilyenkor csodálatos színekben pompázik a természet, igyekszem minél többet futni terepen, mert nem lehet betelni a látvánnyal! Ennél már csak a havas táj lesz szebb, de az még odébb van.

JANOSFUT.WORDPRESS.COM

János a nemrégiben megrendezett NATO Futáson indult a tíz kilométeres távon, a terv az volt, hogy egyéni csúcsot fusson, de néhány másodperc miatt ez meghiúsult. Így is remek időt ment (48:08 perc), ha nincs az induláskor nagyon hideg, és a reggeli is jobban sikerül, minden bizonnyal megfutotta volna az álomidőt.

COFFEERUN.HU

A coffeerunosok négyen futottak meg egy jó kis instant kört a Vértesben, amelynek Zuppa Trail a neve. A 28 kilométeres táv 756 méter szintemelkedéssel párosul, a táj és az erdő pedig egyszerűen gyönyörű!

Volt kis eltévedés, de szerencsére minden út a célba vezet, így a ketté vált csapat ismét egymásra talált.

MINTHAELNEL.WORDPRESS.COM

A szerző a Runapest hosszabbik körét futotta le, ez 25 kilométert jelent a Duna mentén. A szakadó eső sem szegte kedvét, így legalább nem kellett sok sétálót kerülgetnie. Az útvonal minden pontján előjött valamilyen emlék a helyszínről, így hamar elrepült a 2:32 óra, amely alatt a távot teljesítette! Remek fotókat is készített útközben, amelyeken látszik, tényleg kevés ember volt az utcán.

BARATRUNNING.COM

Mohai Péter írt beszámolót arról, hogy hosszú évek kihagyása után miként sikerült újra futóformába hoznia magát. Ehhez persze segítségre is szüksége volt, és kiváló edzőhöz, Barát Gabihoz fordult. Eljutott odáig, hogy a korábbi, 2003-as maratoni idejét is megpróbálta felülmúlni. Hogy sikerült-e neki, kiderül a bejegyzésből.

MIRŐL ÍR A FUTÓBOLOND?

Tudni kell megállni

KREMLICZA LEVENTE

Belevágtam egy nagyobb kihívásba, jelesül hogy mindennap huszonöt kilométert futok le. Jól is ment a negyedik napig, amikor is gyors véget ért a futás. Esőben indultam el, és néhány száz méter után az avaros, köves részen rosszul léptem, a bokám pedig reccsenéssel jelezte, hogy ez nem volt túl jó. Próbáltam továbbmenni, de hamar egyértelművé vált, ebből nem lesz futás. Hazasétáltam, gondoltam, elég lesz egy nap pihenő, de sajnos nem így történt – a szombati halloweeni közösségi futáson mozogtam először újra, és akkor már egész jól működött a sérült boka is. Néhány nap pihenést követően már sikerült egy-egy többnyire elfogadható edzést végig csinálnom, úgy néz ki, most már rendben lesz.

Kicsit sajnálom, hogy nem sikerült végigvinni a tervet, de valamikor újra belevágok; ugyanakkor remélem, hogy a félbemaradt kísérlettel, a rápihenéssel súlyosabb sérülést kerültem el.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.