Veszélyben a tokiói maratoni

A szervezők egy hónappal a rajt előtt döntenek a verseny megrendezéséről, az október 17-ére tervezett eseményt azért övezi bizonytalanság, mert Japánban meghosszabbították a veszélyhelyzetet.

Az idén nyáron duplán jól vizsgázott Japán, hiszen minden nehézség ellenére összességében zökkenőmentesen rendezte meg a tokiói olimpiát és a paralimpiát is.

Azonban várhatóan egy harmadik fontos esemény már elmarad a japán fővárosban: veszélybe került a hat nagy maratoni közé tartozó tokiói megszervezése. Mivel a koronavírus-járvány továbbra is súlyos Japánban, meghosszabbították a veszélyhelyzetet, ez pedig erősen kérdésessé tette az október 17-ére tervezett eseményt.

Szeptember 7-én a Japan Running News blog már-már biztosra vette, hogy törlik a versenyt, maguk a szervezők pénteken tettek közzé friss információt.

Ebben megemlítik, hogy a japán kormány szeptember 30-ig hosszabbította meg a veszélyhelyzetet, ezért szeptember 17-én tanácskoznak a maratoni és a hozzá kapcsolódó események sorsáról. Rövid idővel a tanácskozás után nyilvánosságra is hozzák a döntést.

A 2021-es tokiói maratonit eredetileg március 7-én rendezték volna meg, ám a járványhelyzet miatt már az előző év októberében a halasztás mellett döntöttek. A 2022-es rendezvénynek továbbra is március 6. az időpontja.

Ha tényleg törlik az eseményt, akkor a hat legnagyobb maratonit jelentő Abbott World Marathon Majors állomásai közül ez lesz az első, amely 2021-ben áldozatául esik a koronavírus-járványnak. Tavaly ez volt az egyetlen verseny a sorozatban, amelyet – bár csak elit atléták és a kerekesszékesek részvételével, de –megrendezhettek.

A mostani információk szerint a további öt maratoni „áll”, azaz a járványszabályok betartásával, ám a megszokott módon rendezik meg, nem csak virtuálisan.

 

Az őszi maratoni program

Szeptember 26. – Berlin
Október 3. – London
Október 10. – Chicago
Október 11. – Boston
November 7. – New York

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.