Zétényi Szvetlána túlteljesítette a tervet

Fantasztikus teljesítménnyel nyerte meg a 24 órás országos bajnokságot Zétényi Szvetlána, akinek nagyon sokat segített a versenyen az ultrafutóikon Maráz Zsuzsa.

Kedvező volt-e az időjárás, hogyan alakult a verseny?
Igen, nagyon szép időnk volt, se meleg, se hideg – felelte megkeresésünkre a 24 órás országos bajnokság női győztese, az abszolút kategóriában harmadik, 44 esztendős Zétényi Szvetlána. – Nagyon örültünk, hogy egyáltalán versenyezhettünk, felkészülés közben arról értesültünk, hogy nem rendezik meg az eseményt, ami rosszul érintett mindenkit. Aztán a rajt előtt egy héttel jött a megnyugtató hír, hogy meg lesz tartva, csak másik városban, Balatonfüredről áttették Balatonalmádiba.

Milyen pályán kellett futniuk?
Más volt, mint amire számítottunk, de így még jobban is jártunk, mint az eredetivel. Kisebb kört kellett megfutnunk, de nem voltak benne emelkedők és éles kanyarok. Engem különösebben a negyven százaléknyi térkő sem zavart. Nagyon jól sikerült a verseny, nem volt holtpontom és a hosszú viadalokon megszokott nehézségek is elkerültek. Minden rendben ment, a frissítéssel és az időjárással sem adódott probléma, a mentális alap és a motiváltság is végig megmaradt.

230 kilométerre számítottam, ez volt a vágyam, nagyon boldog vagyok, hogy kicsivel jobb is sikerült.

Volt kísérője vagy egyedül oldotta meg ezt a kegyetlen feladatot?
Nagyszerű kis csapat segített, egy barátnőm kísért a távon és Maráz Zsuzsi is végig ott volt. Nagyon sok erőt adott, hogy minden körben rám pillantott, mondta, hogy jól csinálom, csak így tovább. Más tanítványait is figyelte, egész éjszaka támogatott, amikor látta, hogy lassulok vagy belesétálok, próbált motiválni, húzni, figyelte az összes rezdülésemet.

Edzője, Maráz Zsuzsa sokat tesz hozzá a futásaihoz?
Ahogy említettem, nagyon jól tud motiválni, emberileg is remek a kapcsolatunk, kijövünk egymással. Bármikor felhívhatom, tudunk beszélni, barátok is vagyunk – nagyon sokat segít nekem, hogy bármelyik pillanatban beszélgethetünk. Az edzések közül, amiket előír nekem, nem minden esik jól, ebben az évben először voltak olyan napok, amelyeken reggel és este is kellett tréningeznem, de éreztem a hatását, hozzájárult a teljesítményem fejlődéséhez.

Továbbra is az élete és a felkészülése részét képezi az úszás?
Régen, még gyerekkoromban úszó voltam, ezzel kezdtem a sportpályafutásomat. Mostanában nagyon ritkán tudok elmenni úszni, sajnos háttérbe szorult, de végülis nem ez most a legfontosabb. Jógára járok és futok.

Két éve 225 kilométeres teljesítménnyel nyerte az ob-t, most 233 kilométert ért el. A körülmények voltak jobbak, vagy fejlődött az utóbbi időben?
Akkor még nem edzővel készültem, azóta kicsivel erősebb vagyok, most nem éreztem nagy nehézségeket. Ebben az évben a Spartathlonra készültem, sajnos nem rendezték meg, ami nagyon rosszul jött, hiszen sok energiát fektettünk a felkészülésbe egész nyáron, sőt, az egész esztendőben.

Annak nagyon örültem, hogy legalább egy nagy versennyel fejezhettük be az évet, és így sikerült azt valamennyire kerekké tenni. Bérces Edit mögött második helyen állok a magyar ranglistán, nem is gondoltam volna, hogy sikerül ilyen nagy eredményt elérnem.

Ő még 2002-ben futott 250 kilométert, volt 237 és 235 kilométeres teljesítménye is, az én 233-am a valaha volt negyedik legjobb eredmény.

Megvalósult valami az eredeti terveiből a koronavírus-járvány miatt hektikus 2020-as évben?
Igazából semmi, a Spartathlonon kívül a többi csak felkészülési verseny volt. A Szőlőskört megnyertem, az Ultra Tisza-tón második lettem, ám ezek be voltak tervezve a Spartathlon előtt. A 24 órás országos bajnokságra eredetileg nem készültem, a Spartathlont három héttel a verseny előtt mondták le, utána kerestünk Zsuzsival mást. Legalább nem kellett külföldre utazni, nagyon nehéz azzal a félelemmel készülni, hogy mit rendeznek éppen meg, aggódtam, hogy az ob is elmarad, de végül szerencsére nem így történt.

Idén versenyez még valahol?
Nem, mindenképpen pihennem kell. Jövőre ismét megcélozzuk a Spartathlont, bízunk benne, hogy el tudunk indulni. Ha megrendezik a 24 órás világbajnokságot májusban Temesváron, az is érdekes lehet, de még nem beszéltük meg a pontos programtervet.

Maráz Zsuzsanna büszkeségei

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.