A legnehezebb utat kellett választaniuk

A legrangosabb hegymászódíjra jelölték 2001-ben egy háromtagú csapat patagóniai expedícióját, a triónak tagja volt egy honfitársunk, Babcsán Gábor is.

Az akkor már hosszú ideje az egyik legjobb magyar sziklamászónak számító Babcsán Gábor 2001-ben nehéz feladatra vállalkozott az erdélyi születésű, de Franciaországban élő és hegyivezetőként dolgozó Fucskó Lászlóval, valamint a francia Stéphane Bauzac-kal: Chilébe, Dél-Amerika legdélebbi részébe utaztak, hogy felmásszanak a 2300 méter magas Cerro Mascara 800 méteres, sima gránitfalán, ami Babcsán számára már csak a helyismeret hiánya miatt is nagy kihívás volt.

Fucskó László, Babcsán Gábor, Stéphane Bauzac

„Fucskó Lacit 1988 óta ismertem, amikor az első nem hivatalos mászó-világbajnokságon, Grenoble-ban odajött hozzám beszélgetni, amit sok közös mászás követett – mesélte Babcsán Gábor a Csupasportnak. – Ő 2001-re már többször járt Patagóniában, így alakult ki a beszélgetéseink és a közös tervezések során, hogy egyszer együtt is elmegyünk oda.”

A csapat harmadik tagja Fucskó jó barátja, a francia Stéphane Bauzac volt. A hely egy félreeső völgyben volt, és a trió eredetileg könnyebb utat tervezett, de mivel előttük már egy spanyol és egy walesi csapat is beszállt a falba – akik egyszerűbb útvonalakat választottak –, nekik már csak egy extrém nehéz variáns maradt.

„A csúcsra addig mindössze öten jutottak fel a világon, és eredetileg egy repedésrendszeren terveztünk feljutni, de végül egy izgalmas falrészt másztunk meg, amelyben volt egy nagy áthajlás, és bizonyos részeket nem is nagyon lehetett kiszögelni” folytatta Babcsán.

A csúcsra való feljutás két hétig tartott, a legnehezebb részeket az expedíció vezetője, a ma már Magyarországon élő Fucskó mászta ki, aki elismert techno mászó volt már akkoriban is: A5-ös fokozatú mesterséges mászásokat tudott végrehajtani, amire csak néhány tucatnyian voltak képesek a világon. Babcsán a extrém nehéz szabadmászásairól volt ismert mászókörökben, Bauzac pedig minden terepen otthonosan mozgott, így jól kiegészítették egymást.

A trió csaknem egy hónapot töltött a helyszínen, és szinte teljesen el volt zárva a külvilágtól. Eleve négy-öt napba telt, mire a fal tövébe szállították a kétszáz kilónyi felszerelésüket: több mint száz karabinert, hatvan, sziklafalba rögzíthető szöget, hatszáz méter kötelet, hatvan liter vizet és végül az élelmet.

„Közben pedig klasszikus, hamisítatlan patagóniai időjárás uralkodott. Egy nap alatt minden létező front átvonult felettünk, a hőmérséklet mínusz tíz és nulla fok között mozgott, ötventől száz kilométer per órás széllel nehezítve. Emiatt öt-hat méter távolságról már egyáltalán nem hallottuk egymást, csak mutogatva tudtunk kommunikálni a falban.”

Napi ötven métert tudtak haladni az extrém nehéz függőleges terepen, az elöl mászó három-négy órát haladt, utána bevárta a többieket, amivel el is ment a nap. Nyolc nap alatt tették meg az út felét, és mintegy négyszáz méteres magasságban egy függősátrat húztak fel, ahonnan kiindulva hat nap múlva, a tizennegyedik napon érték el a csúcsot.

„Az utolsó nap egy húszórás roham volt, ami az egyik legdurvább mászás volt az életemben – tette hozzá Babcsán, aki társaival a hegy 11., 12. és 13. megmászói lettek. – A csúcs elérése után két napig tartott az ereszkedés, a standokon kívül mindent leszedtünk, tisztán hagytuk ott a falat. Az élelmet kicsit elszámoltuk, mert korábban elfogyott, mint kellett volna, ezért az utolsó öt napon már éheztünk. Nagyjából tíz-tíz kilót fogytunk az expedíció alatt.”

Az út háromnegyede A3-as-A4-es nehézségű mesterséges mászás volt, azok a szabadmászó részek, ahol Babcsán mászott elöl, olyan hetes-nyolcas nehézségűek lehettek, és a fal állapota miatt veszélyesek is.

Íme Fucskó László összeállítása a vállalkozásról:

Babcsán szerint nem valószínű, hogy valaha bárki is megismétli utánuk a Fragile Facesnek (8-,A4+) keresztelt út átmászását, de nem csak az extrém nehézsége miatt, hanem mert mostoha az időjárás, rengeteg vele a kellemetlenség, és ha valaki már ilyesmire vállalkozik, és ilyen magas szinten tud sziklát mászni, az inkább új utat nyit valamelyik falon, mert annak nagyobb a presztízsértéke is.

Hogy mennyire, azt jól mutatja, hogy a Fucskó, Babcsán, Bauzac trió 2001-ben megkapta a cikkben leírt teljesítményéért az év legnehezebb nagyfalas mászásának járó Kristály-díjat Franciaországban, majd bekerültek a világ legrangosabb hegymászódíjának, a Piolet d’Or hatos döntőjébe is.

A Fragile Faces útvonala

Patagónia, te csodás!

Babcsán Gábor háromszor járt Patagóniában. Először 2001-ben, erről a mászásról szól a fenti beszámoló. Legközelebb két év múlva járt ott Nádasdi Oszkárral és Kovács Attilával. Új utat szerettek volna nyitni a Cotán (7+, A4, 500 m), tíz napot töltöttek a falban, de nem sikerült. 2005-ben újra Patagóniába vitte az útja, Fucskó Lászlóval akart új utat nyitni, ezúttal a Cerro Escudón (7, A2, 400 m); miután ez nem jött össze, alpesi stílusban megmászta az Ultima Esperanza (8, A2, 600 m) nevű utat (a fenti nyitóképen a középső sziklatornyon). Ezen a három expedíción Babcsán Gábor összesen fél évet töltött Patagóniában.

 

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.