Lángos az alaptáborban, szivar a csúcson

Koncz Ákos 1990 őszén első magyarként lépett a himalájai Cso-Oju 8201 méteres csúcsára, az expedíció tagjai ma már szinte elképzelhetetlen előkészületekkel indultak a sikeres mászásra.

Harminc évvel ezelőtt, 1990-ben népes magyar csapat indult a Himalájába: tizenhatan vágtak neki a 8201 méteres Cso-Oju megmászásának, tizenegyüknek sikerült is. Köztük volt Koncz Ákos, aki október 4-én ért fel, az azóta elhunyt Straub Józseffel a hegy első magyar megmászóinak számítanak.

Koncz Ákos, Straub József

Az akkor 26 esztendős Koncz Ákost klubja, az Excelsior SE jelölte az expedícióba, aminek megvolt az alapja: korábban szerzett már magashegyi tapasztalatot a Kaukázusban, az 5642 méter magas Elbruszon, 1988 nyarán a Pamírban található 7495 méteres Kommunizmus-csúcsra (ma Iszmoilí Szomoní-csúcs), 1990 nyarán pedig a 7010 méteres Han Tengrire jutott fel a Tien Sanban. Az 1990-es Cso-Oju expedíciót Nagy Sándor, a Magyar Hegymászó Klub elnöke már 1989-ben elkezdte szervezni.

„Emlékszem, egy hegymászó-találkozón vonultunk félre az akkori, mintegy harminc fős laza kerettel megbeszélni a részleteket, Nagy Sándor pedig felvázolta a tervet – mesélte a Csupasportnak Koncz Ákos. – Bevallom, addig a nevét sem hallottam a Cso-Ojunak, de akkoriban még nem olyan volt az információáramlás, mint manapság, nem volt internet, így térképeken kellett utánanéznem.”

Akkoriban az egyik legnagyobb kihívás az anyagi háttér megteremtése volt, amelyben nagy segítséget jelentett, hogy a hegymászóklubok végezték a jól fizető alpinmunkákat, ráadásul az expedíciók akkori kulcsfigurája, Nagy Sándor mestere volt a költséghatékony túrák szervezésének.

„A Moszkva–Delhi repülőjárat nagyon drága volt, mint a nemzetközi járatok általában, ezért a szovjet fővárosból a jóval olcsóbb belföldi járattal előbb Taskentbe repültünk, és néhány órával később onnan tovább Delhibe – folytatta Koncz.

Annyit azért megemlítenék az akkori árakról, hogy emlékeim szerint egy farmer áráért repültem Budapestről Moszkvába, onnan pedig Havannába, majd vissza. Ezek persze a valóságtól teljesen elrugaszkodott árak, de akkoriban így ment ez.”

Aztán Nagy Sándor azt is megszervezte, hogy felszereléseik egy szponzori támogatásnak köszönhetően hajóval, ingyen érkezzenek meg Bombaybe (ma Mumbai), amely még mindig 1500 kilométerre volt ugyan Delhitől, de a cuccok legalább már Indiában voltak. Koncz Ákos egyébként élelmezési vezetője is volt annak az expedíciónak.

„Nemcsak a boltokban való keresgélésre emlékszem, hanem hogy kaptunk ajándékba élelmiszereket a negyvenöt napos expedícióra – mondta. – Vittünk magunkkal néhány liter étolajat is, és lángost sütöttünk az alaptáborban. Nekünk még nem volt szakácsunk, serpánk, akkoriban még teljesen más idők jártak. Magunknak kellett főznünk, nekünk kellett elmosogatnunk a jéghideg vízben, és minél tovább aludtunk, annál később ettünk, mert senki nem készítette el helyettünk.”

A magyar csapatnak egy könnyebbsége volt csupán: a csúcsra vezető útvonalat legalább nem kellett keresgélniük, mert három nappal korábban már kitaposta a Sisapangmáról jött nagynevű hegymászótrió, amely a lengyel Wojciech Kurtykából, a svájci Erhard Loretanból és a francia Jean Troillet-ből állt. Csak összehasonlításképpen: a magyar csapat 27 jakkal vonult fel az alaptáborba, az említett három hegymászó pedig kettővel…

 

Jean Troillet, Straub József, Koncz Ákos, Erhard Loretan

 

„Náluk láttuk először az alpin stílust a Himalájában, és pszichésen könnyebb dolgunk volt, hogy követhettük a nyomaikat – fogalmazott Koncz, aki Straub Józseffel mászott együtt, a csúcstámadó napon, a harmadik tábortól pedig csatlakozott hozzájuk az osztrák Reinhard Wlasich is. – Tizenöt percet tölthettünk a csúcson, Reinhard elővett egy szivart és egy jelzőrakétát, hogy mindkettőt meggyújtsa, de a kevés oxigén miatt egyik sem sikerült.”

Mivel akkor még gyerekcipőben járt a magyar himalájai hegymászás, rendes akklimatizációs tervük sem volt, csupán megfogalmazott cél, hogy a hétezer méter magasan fekvő tábort mindenki érje el, és egyszer aludjon is ott.

Igaz, a nyáron a Han Tengrit tulajdonképpen előakklimatizációnak szánták, de Koncz nem biztos benne, hogy van összefüggés a Cso-Ojun nyújtott teljesítményükkel. Ahhoz képest, hogy társával a hegy első magyar megmászójának számít, az ezredforduló után már nem tartott a hazai szervezésű expedíciókkal. 1996 még ott volt, és 7700 méterig jutott az első magyar Mount Everest-expedíción, de Reinhard Wlasich halála megviselte a csapatot, főleg Nagy Sándort, aki ezután egyre kevesebb szerepet vállalt ezekben a vállalkozásokban.

 

Harmincéves, megfakult csúcsfotó: Straub József és Koncz Ákos a Cso-Oju tetején

 

„Szabaddá vált a világ, mindenki oda utazott már, ahova akart, így lett volna lehetőségem, de az élet más területei váltak fontosabbá – tette hottá Koncz. – Egyetemre jártam, családom és saját vállalkozásom lett, így az ezredforduló után már nem is akartam annyira menni. A normál utak amúgy sem vonzottak, inkább a magasabb vagy technikailag nehezebb mászások érdekeltek volna, és nem volt olyan jó társam sem, mint Dékány Péternek annak idején Ozsváth Attila. Sok más remek dolog létezik a világban, én nem vagyok olyan, mint például Gyenyisz Urubko, akinek az életében csak a hegymászás létezik.”

Vannak azért tervei, Nedeczky Júliával céljuk az utolsó, magyarok által még megmászatlan nyolcezres, a 8027 méteres Sisapangma főcsúcsának megmászása, de nem könnyű a szervezés, a vírus miatt le kellett mondaniuk Andok-túrájukat, és a szponzorszerzés is nehéz a járvány miatt kialakult helyzetben.

AZ 1990-ES MAGYAR CSO-OJU EXPEDÍCIÓ

Vezető: Nagy Sándor. Technikai vezető: Csíkos József. Résztvevők: Balog Géza, Decsi István, Fodor Tibor, dr. Hábenczius Károly, Kertész Zoltán, Koncz Ákos, Pajor István, Straub József, Szendrő Szabolcs, Tóth Csaba, Várkonyi László, Vörös László, Elisabeth Wlasich, Reinhard Wlasich

Csúcsmászók. Október 4.: Koncz Ákos, Straub József, Reinhard Wlasich. Október 7.: Csíkos József, Pajor István, Tóth Csaba, Várkonyi László, Vörös László. Október 8.: Decsi István, Nagy Sándor, Szendrő Szabolcs

 

A címlapképen, balról jobbra: Vörös László, Várkonyi László, Balog Géza, Jean Troillet, Wojciech Kurtyka, Erhard Loretan, Pajor István és Koncz Ákos

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Dobogókő-kör: tömör gyönyör
Kislányos testépítőből fitneszmodell
Törékeny kislányból a szkander királynője
UTT-győzelem: a kakastól a pályacsúcsig
Tour de Hongrie: bizakodás és elégedettség

Szponzorált tartalom

Vár rád a természet!
Most, hogy végre itt a túraszezon, és te is érzed, hogy nem szeretnéd a szabadidődet sem a négy fal közt, sem a városban tölteni, itt az ideje, hogy átnézd a túrázáshoz használt felszerelésedet, és esetleg beruházz néhány újabb darabra. (x)

Videók

Dekázás szélben, viharban a Szaharán át
Figyelem, ember a levegőben!
Ilyen kosarat még Jordan sem tud dobni!

Hegymászás

Kihívás profiknak: gyönyörű és veszélyes
Tényleg, milyen magas a Mount Everest?
Hetven éve új korszak kezdődött

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

Jéghideg tavak, garantált felfrissülés
Karintiai kirándulás: irány a kemping!
A parazita tesz a távolságtartásra
Jaj, úgy élvezem én…!
Újra virágozhat a fitneszüzlet

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.