Molnár Péter már a Mr. Olympiára edz

A tehetséges magyar versenyző tavaly szerezte meg az indulási jogot a testépítők csúcseseményére, és túlesve a fertőzésen, alig több mint fél évvel az esemény előtt már javában készül.

Ha nem tévedek, most kezdi a felkészülést a decemberről októberre előrehozott Mr. Olympiára.

Így van – vágta rá Molnár Péter testépítő, aki tavaly szerezte meg az indulási jogot a testépítők csúcseseményére. – A nagy esemény előtt szeretnék elindulni a szeptemberi Arnold Classicon, majd a Mr. Olympia után néhány kisebb, de rangosabb versenyen is. Bár nem vagyok mai csirke, jó lenne még néhány hivatásos győzelmet elkönyvelnem, hátha a bírók jobban megismerik a nevemet. Magyar testépítők között eddig nemigen akadt profi győztes. Remélem, a koronavírus-járvány nem írja át a menetrendet.

Mi történt önnel azóta, hogy tavaly kvalifikálta magát a Mr. Olympiára?

A pandémia miatt az egyik vállalkozásomat ideiglenesen jegelnem kellett, és mivel az OKJ-s edzőképzés is szünetel, nem taníthatok. A győri edzőtermünk zárva tart, a pesti, mintegy kilencszáz négyzetméteres létesítményünk öt hónapos fejlesztése pedig nemrég fejeződött be, még várjuk, hogy néhány gép megérkezzen. Az utóbbi időben nagyrészt ennek szenteltem az időmet.

A járvány sok versenyző felkészülési tervét borította fel, van olyan ismerősöm, aki húsz éve testépítő, de az edzéshiány miatt annyira legyengült a háta, hogy alig bír kikelni az ágyból.

Ami engem illet, volt olyan időszak, amikor egy korábbi edzőpartneremhez jártam tréningezni, március elsejétől azonban már a saját termemben készületek.

Nem terhelik lelkileg a nyomasztó járványügyi adatok?

Szerencsére teljes mértékben ki tudom zárni az egészet. Olyan vagyok, mint a kaméleon: mindig alkalmazkodom a környezetemhez és az adott helyzethez. Előfordult korábban, annyira feszített volt a versenynaptár, hogy szálloda helyett az edzőteremben aludtam, így spórolva némi időt. Nem görcsölök a járványhelyzet miatt, inkább teszem a dolgom. Arra összpontosítok, hogy amit csinálok, a lehető legjobb legyen. Én is átestem a fertőzésen, emiatt otthon maradtam és elővigyázatosságból egy ideig nem edzettem, de már túl vagyok rajta, és remélem, megúsztam szövődmények nélkül.

Ázsiai utazásaim során annyi mindenhez hozzászokott már a szervezetem, hogy nem érzem magam veszélyeztetettnek.

Miből áll pontosan a felkészülési program?

Karácsony óta tartom a versenydiétámat, úgyhogy ezzel nincs gondom. Arra azért figyeltünk, hogy kíméletesen bánjunk a szervezetemmel, hogy később probléma nélkül állja a megterhelést. Most kezdődik az erős alapozás, amelynek során intenzívebben edzem a kevésbé fejlett izomcsoportokat, miközben a fejlettebbeket igyekszünk kissé hátrébb szorítani. Az aktuális formámon múlik majd, hogy tizenkét vagy tizenhat héttel a verseny előtt kezdem-e el a felkészülést az Arnold Classicra, amelyen már csúcsközeli formában szeretnék elindulni. A Classic Physique kategóriában előírt kilencvenegy kilogrammos versenysúlyt nem könnyű tartanom. A romániai Muscle Fest Pro elnevezésű testépítőversenyen – amelyen kvalifikáltam magam a Mr. Olympiára – ezt úgy sikerült elérnünk, hogy egy gerincspecialista útmutatása alapján igyekeztünk kinyújtani a csigolyáimat.

 

 

Végig többes szám első személyben beszél a felkészüléséről. Miért?

A testépítőkörökben inkább az Egyesült Államokban ismert Chris Aceto eddig két sportolót segített Mr. Olympia-címhez a nyílt kategóriában, illetve a főnököm is segít. Ők ketten képviselik a szakmai vonalat, de szólnom kell a páromról is, aki dietetikus útmutatása alapján minden reggel és este elkészíti a megfelelő ételt.

Milyen célt tűzött ki a Mr. Olympián?

Sokan kérdezik ezt tőlem, amire azt szoktam válaszolni, hogy minden, amit eddig elértem testépítésben, boldoggá és elégedetté tesz. Ami ezen felül történik, csak ajándék, függetlenül attól, hogy milyen helyezést érek el a versenyen. Azt azért el kell árulnom, arra is készülök, mit nyilatkozom az újságíróknak, ha netán megnyerem a Mr. Olympiát. Mindenre fel kell készülnöm, hiszen én képviselem az országot.

Jó, hogy utóbbit szóba hozta, hiszen nemcsak versenyzőként áll majd színpadra, hanem kulturális nagykövetként is.

Ázsiai versenyeken többször előfordult, hogy nem nagyon tudták hová tenni Magyarországot, amíg nem találkoztak velem. Remélem, a Mr. Olympián folytathatom ezt az »ismeretterjesztő« tevékenységet. Ha már itt tartunk, meg kell jegyeznem, többször is lett volna lehetőségem itt hagyni az országot, de szerencsére másképpen döntöttem. Szeretnék dicsőséget szerezni a magyar embereknek és az országnak, ami csak további löketet ad a felkészülésben. Nincs annál felemelőbb érzés, amikor egy győzelem után megszólal a magyar himnusz, én pedig a piros-fehér-zöld zászlót lengethetem.

Fotók: Molnár Péter/Facebook

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.