Peloton: a koronavírus közbeszólt

Átmenetileg felfüggesztették a Peloton workout alkalmazás online kerékpáros edzéseit, mert a cég egyik alkalmazottja elkapta a fertőzést. Búslakodásra azonban nincs okunk, az archívumban továbbra is böngészhetünk.

Jóllehet a Peloton kínálja az otthoni testedzést elősegítő legdrágább alkalmazásokat, népszerűsége töretlen. A cég nemrég indította új edzésprogramját, amelynek keretében interneten bejelentkezhetünk New York-i és londoni stúdiójába, így élőben, edzői utasításra követhetjük a görgős edzéseket. A vállalat hétfői blogposztjában ugyanakkor közölte, hogy április végéig felfüggesztette összes élő edzését (kerékpár, fitnesz, futópad), mert kiderült, hogy egyik alkalmazottjának koronavírus-fertőzése van.

„Az önkormányzat és a járványügyi hatóságok előírása értelmében fel kellett függesztenünk az edzéseket, a stúdiót pedig fertőtlenítünk kell. Egyelőre zárva tartunk, és várjuk a fejleményeket” – mondta a BBC-nek a Peleton képviselője.

Az ügyfelek már korábban szóvá tették, hogy a vállalat annak ellenére folytatta élő adásait, hogy New Yorkban és Londonban is kijárási tilalmat rendeltek el. A cég a decemberi, „szexistának” bélyegzett karácsonyi reklámja miatt is kapott hideget-meleget. Jóllehet az ominózus videót – amelyet több mint egymillióan tekintettek meg – azonnal törölték a YouTube-csatornáról, a járvány kitörése, a kijárási korlátozások és az edzőtermek ideiglenes bezárása miatt a cég újra „helyzetbe került”, hiszen megnőtt az igény az otthoni testmozgást elősegítő alkalmazások és szolgáltatások iránt.

Az online közvetítések ideiglenes felfüggesztése ellenére a kétmillió előfizetővel rendelkező Peloton nem hagyja cserben ügyfeleit: az archívumban található órák továbbra is elérhetőek a honlapon. Ezt azzal indokolja, hogy a rendkívüli helyzetben továbbra is jelentős szerepet kíván játszani a helyi közösségek mentális és fizikai jóllétének fenntartásában. Mint már korábban megírtuk, a cég otthoni használatú futópadokat és az online edzéshez szükséges Peloton-szobakerékpárokat árul. A legolcsóbb szobabringa kétezer dollárba (660 000 forintot) kerül, a havi előfizetés ára pedig – amely tartalmazza az online edzéseket és a korlátlan hozzáférést az archívumhoz – 39 font, azaz 16 ezer forint.

Visszatérve a Peloton-eszközökhöz: márciusban a cég úgy döntött, leállítja az otthoni futópadok kiszállítását, mert összeszerelésükhöz szakember kell. A szobabringákat azonban továbbra is megvásárolhatjuk az interneten, sőt kis súlyuknál fogva a cég még a kiszállításukról is gondoskodik – ugyanakkor a megrendelt árut nem viszik be az ügyfelek otthonába.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.