Segítség a gyerekbicikli-választáshoz

Számos szempontot kell mérlegelnünk, ha kerékpárt szeretnénk vásárolni a gyerkőcnek. Biztosan nem nyúlunk mellé, ha figyelembe vesszük a lurkó életkorát, testi adottságait és bringástudását.

Úgy tűnik, lassan megérkezik Magyarországra a tavasz, aminek köszönhetőn bringások ezrei lepték el az utcákat és parkokat országszerte. A tél utáni időszak remek lehetőség, hogy a gyerekeket is bringára ültessük, ám nem mindegy, milyenre. Sok szülőnek fejtörést okoz, milyen kétkerekűt válasszon gyermekének, hiszen nem szeretnék elpazarolni pénzüket olyanra, amelyben kis idő múlva nekik és gyermeküknek is csalódniuk kell.

A szakemberek szerint három alapvető szempontot kell mérlegelnünk, amikor kerékpárt veszünk a kicsiknek: az életkort, a testmagasságot és a biciklistudást.

Szintén fontos tényező a járgány súlya. Ha túl nehéz, a gyerekek nem bírnak el vele. Ezért óvakodjunk tőle, hogy a legolcsóbbakat vegyük meg, mert általában azok a legnehezebbek. Az sem jó elgondolás, ha túl nagy kerékpárt választunk, mondván, majd úgyis belenő a palánta. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kicsiknek nehéz kezelniük és kormányozniuk a túlméretezett kétkerekűt.

Iskoláskor előtt

Ebben az életkorban a futóbiciklik az ideálisak. Ezeknek a járgányoknak nincsen pedáljuk, lábbal kell hajtani őket. Leginkább azért hasznosak, mert a gyerekek ezeken tanulnak meg egyensúlyozni és a sebességet kezelni. A hozzáértők szerint a pedál nélküli bringákról nagyon könnyű a gyerkőcöknek átszokniuk a pedálosra, és még oldalkerekekre sem lesz szükségük. Ma már kaphatóak olyan járgányok, amelyeket pedálossá alakíthatunk át, így nem kell újat vennünk, amikor a kicsi nőni kezd.

A Black Mountain Bikes Pinto bringáját úgy tervezték, hogy követni tudja a gyerekek életkorral változó testmagasságát. A biciklit három az egyben termékként is hirdetik, hiszen a kicsik pedál nélkül használhatják, később pedig pedált és 35 centiméter átmérőjű kereket is tehetünk rá. Váza mindössze hat kilogrammot nyom, szíjhajtása nem igényel sok karbantartást, a kéziféket pedig apró manccsal is könnyű kezelni. Ha már nagyobb a gyermekünk, erősebb sebességváltót is szerelhetünk rá. Ára: 150 000 forint.

Remek választás lehet a Strider 12 Sport futóbicikli is, amelyet a gyerekek már másfél éves koruktól használhatnak. A nyeregrúd hosszának köszönhetően könnyen beállíthatjuk a megfelelő nyeregmagasságot, de egy csavarhúzással a kormány magasságán is változtathatunk. A strapabíró váz ellenáll a legmerészebb kihívásoknak is, nem beszélve a defektbiztos gumikról. Jóllehet ára 47 000 forint, a gyerekek akár ötéves korukig is használhatják.

Négy- és hatéves kor között

Ebben az életkorban a gyerekek 105-115 centiméter magasra nőnek, ezért olyan járgányt válasszunk, amelynek kereke 35-40 centiméter átmérőjű. Ezeknek az egyszerű kerékpároknak már pedáljuk és fékjük is van, sőt nem ritka, hogy néhány fokozatból álló váltójuk is.

A mindössze hat kilogramm súlyú, 40 centiméter kerékátmérőjű Early Rider Belter remek választás első pedálos kerékpárnak. A kétkerekű egyik különlegessége, hogy a tervezők lánc helyett gumiszíjat tettek rá, ami azért korszakalkotó ötlet, mert a „gumiláncot” nem kell olajoznunk, és nem is koszolódik annyira, mint a fémlánc. A fémváz kinézete és súlya is lenyűgöző, ami azt bizonyítja, hogy a tervezők minden részletre odafigyeltek. Ára: 150 000 forint

Hét- és tízéves kor között

Kisiskolás korban, amikor gyermekünk eléri a 115-135 centiméteres magasságot, olyan kerékpárt vegyünk, amelynek kereke 45-50 cm átmérőjű! Az ilyen járgányokat már sokféle váltóval gyártják, és soknak első felfüggesztése is van, amelynek segítségével a bringa kitűnően helytáll még a keményebb terepeken is.

A Specialized Hotrock 20 a legnépszerűbb bringák egyike, nem ok nélkül: a legkülönbözőbb terepeken, otthon és a parkban, a hegyi és földutakon, továbbá erodált hegyoldalakon is csodásan megállja helyét. Mindezt alumíniumvázának és az öt centiméter vastag SR Suntour XCT-JR villájának köszönheti. A hétsebességes Shimano Tourney váltó már csak hab a tortán, nem is beszélve az állítható felnifékekről. Ára: 144 000 forint

Tíz és tizenhárom éves kor között

A gyerekek ebben az életkorban már elérik a 135-150 centiméteres testmagasságot, ezért jobb, ha olyan bringát veszünk nekik, amelynek kerékátmérője 60 centiméter. Szintén ez az az életkor, amikor kipróbálhatják az országútra és a hegyre tervezett változatokat, és megismerkedhetnek a hibridbiciklikkel is. Aszerint válasszunk, hogy gyermekünk jellemzően milyen fajta terepen kerekezik leggyakrabban!

A Kona Process az egyik legnépszerűbb bringa a 10-13 éves korosztályban. Ez az egyszerűsített változat megtartja előremutató alakját és remek adottságait, és kitűnő választás azoknak a teljesítményközpontú gyerekeknek, akik imádnak versenyezni. Rövidebb és hosszabb távra egyaránt alkalmas. A kerekek felfüggesztését úgy oldották meg, hogy az első kerék mozgástere 12, a hátsókeréké 10 centiméter. A Manitou Machete légrugós villa, a RockShox Deluxe Solo lengéscsillapító és a tízsebességes Shimano Deore váltó csak növeli a bringázás élményét.

Kamaszkorban

A tinédzserek már a kisebb méretű felnőttbringákkal is könnyen elbírnak. A járgánnyal a kerék mérete is növekszik, az ideális kerékátmérő 66-68 centiméter. Persze sok minden függ gyermekünk testmagasságától és biciklistudásától is, ezért
ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, kérdezzünk meg egy szakértőt.

Az enyhén retró stílusú Schwinn Wayfarer nemcsak tökéletesen megfelel a célnak, hanem imádnivalóan is néz ki. Megbízható acélváza jóvoltából tinédzserkorú gyermekünk kényelmesen és ami talán ennél is fontosabb, zökkenőmentesen bringázhat. A hétsebességes hajtáslánc néhány fokozatának köszönhetően a Wayfarer dimbes-dombos tájakon is megbízható útitárs, de kíméljük meg a meredekebb hegyoldalaktól. Iskolába járásra is tökéletesen alkalmas, főként hátsó csomagtartója miatt, amelyre iskolatáskát és könyveket is szíjazhatunk. Leginkább 165–188 centiméter magas kamaszoknak ideális. Ára: 85 000 forint

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.