Szeniorok, lépcsőre fel!

Sokfelől halljuk, hogy óvnunk kell az időseket a járvány alatt, ám arról jóval kevesebbet tudunk, milyen mozgásformát végezzenek a karanténban. Egyszerű tippek – nemcsak időseknek!

Éppen elég bajuk van az idősebb korosztály tagjainak azzal, hogy legfeljebb korlátozott mértékben hagyhatják el otthonukat, nemhogy még arra is figyeljenek, mikor, hol és mennyit mozogjanak. Pedig érdemes néhány tanácsot megfontolniuk, hiszen már kevés testmozgással is sokat tehetnek testi, lelki és szellemi egészségükért.

Többen úgy tartják, a nyugdíjasoknak könnyű elviselniük a bezártságot, hiszen amúgy is hozzá vannak szokva a négy fal közötti élethez: minél idősebbek, annál kevesebbet járnak el otthonról. Ez a megállapítás azonban egyáltalán nem állja meg a helyét, sőt! Már nálunk is egyre több nyugdíjas tornázik otthon, nem beszélve azokról, akiknek telkük vagy konyhakertjük van, ahol mindig akad tennivaló.

A népszerű amerikai napilap, a New York Times fitneszszakértői szerint már a lakás és a lakberendezés (!) is sokat segíthet abban, hogy az idősebbek fitten tartsák magukat. Ne gondoljunk bonyolult dolgokra! Már az is valami, ha naponta négy-öt alkalommal felmegyünk a padlásra vagy lemegyünk a pincébe – a lépcsőzés jó tesz az állóképességüknek. Aki pedig emeletes házban lakik, bátran menjen le és fel néhányszor egymás után! Mindezt természetesen némi súlyzósással vagy kerti munkával is kiegészíthetik, és az eredmény sem marad el.

„Mindegy is, hogy mit és mennyit mozgunk, csak mozogjunk!” – hívja fel a figyelmet a napilap szakírója, emlékeztetve azokra a tudományos kutatásokra, amelyek figyelmeztetnek: ha az idősebbek bármilyen betegség vagy sérülés miatt hosszabb pihenőre kényszerülnek, hamar legyengülnek, és elveszítik állóképességüket. Mindez cukorbetegséghez vagy izomsorvadáshoz vezethet, ami a legtöbbjüknél visszafordíthatatlan.

Egyes szakértők pontosan erre alapozva vélik úgy, hogy karantén idején hasonló folyamatok indulhatnak be az idősebbek szervezetében, feltéve, ha nem vagy csak kevés testmozgást végeznek.

Professzor dr. Louise Aronson, a Kaliforniai Egyetem gerontológusa kollégáival együtt olyan gyakorlatokat gyűjtött össze, amelyeket az idős emberek az otthonukban is könnyen elvégezhetnek. Először aerob jellegű mozgásokat végezzenek: sétáljanak, tegyenek pár lépést a szobában, továbbá törekedjenek arra, hogy naponta több alkalommal is megszakítsák ülőtevékenységüket.

„Telefonálás közben sétáljunk körbe a szobában vagy oda-vissza a folyosón vagy a lépcsőházban! Tévézés közben használjuk ki a reklámszünetet, álljunk fel a karosszékből és sétáljunk kicsit a lakásban! Aki emeletes házban lakik, menjen ki a folyosóra és lépcsőzzön néhány percig, így minimális erőkifejtéssel aerob jellegű mozgást végezhet. Lakótelepi lépcsőházban természetesen viseljünk maszkot és kesztyűt, és lépcsőzés közben fogjuk a korlátot! Ha mindezt naponta három alkalommal megtesszük, kis idő elteltével meg fogjuk érezni a jótékony hatását. Ne elégedjünk meg ennyivel! Ragadjunk kézbe valami egyszerű súlyzót (nem kell drága darabnak lennie), és emeljük meg néhányszor! Még az ilyen egyszerűnek tűnő, kisebb megszakításokkal végzett rezisztencia-edzések is sokat segíthetnek abban, hogy ne sorvadjanak el az izmaink a karantén alatt” – fejtette ki a doktornő.

Ha ennél is többre vágyunk, végezzünk guggológyakorlatokat! Ehhez már kell némi tapasztalat és felszerelés is, ám megéri az áldozatot:lábizmunk szemmel látható mértékben erősödik.

„Álljunk háttal a falnak, lábunkat tegyük pont akkora terpeszbe, mint amekkora széles a vállunk! Szép lassan ereszkedjünk lefelé úgy, hogy közben a hátunkat a falhoz préseljük. Ha a combunk már majdnem párhuzamos a padlóval, maradjunk így néhány másodpercig, és képzeljük el, hogy szék van alattunk. Ezt követően álljunk fel, és ismételjük meg a gyakorlatot! Ha viszont közben fáj a térdünk, ne erőltessük” – figyelmeztet dr. James Gladstone, a New York-i Mount Sinai Egészségügyi Központ vezető sportorvosa.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Schwarzenegger elárulta, szerinte hogyan élhetünk hosszú ideig
Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.