Fuss, tekerj, túrázz szeptemberben is!

Bár felvetődött, hogy a szabadidős eseményeket ismét beszüntetik a fokozódó járványhelyzet miatt, ha kevesebb programmal, de az ősz is tartogat elfoglaltságot. Listánk folyamatosan bővül.

Supozás

Szeptember 4., péntek – Dunaharaszti

Esti evezés a dunaharaszti Czuczor-szigetnél, találkozó 17 órától a Csónak utca, Kikötő sétány kereszteződésében. Vízre szállás 17.30-kor. A túra hossza legfeljebb két óra, részvételi díj 6000 forint, saját deszkával érkezőknek csak 2000 forint. Jelentkezés és további információ a supthelifestyle@gmail.com e-mail címen.

 

Túrázás

Szeptember 5., szombat – Rózsaszentmárton

Vadrózsa teljesítménytúra 10, 20, 30 és 50 kilométeren, ezúttal a 160 kilométeres távot nem rendezik meg. Indulás és érkezés a helyi E303-as kotrógéptől (Kölcsey Ferenc út, ecsédi elágazó), a túrára kizárólag előnevezéssel lehet részt venni.

 

Supozás

Szeptember 5., szombat – Neszmély

Először rendezik meg a Duna Supmaratont, találkozó reggel 6 órakor a neszmélyi Hajóskanzennél, s a vízre szállást követően 100 kilométer evezés vár a résztvevőkre. Érkezés legkésőbb 20 órakor az újpesti vasúti hídhoz. Kiszállási lehetőség a pilismaróti és a leányfalui ellenőrző pontokon. Kötelező felszerelés a mentőmellény, elegendő élelem és innivaló, feltöltött mobiltelefon. Nevezési díj 6000 forint.

 

Kerékpározás

Szeptember 5., szombat – Rózsaszentmárton

Bringatúra Apcig meg vissza, három különböző távon. Nem verseny, de kísérő- és szervizes autó sem lesz, a 20, 65 vagy 110 kilométert biztosítás nélkül kell teljesíteni. A rajt megegyezik az ugyanazon a napon rendezett Vadrózsa teljesítménytúra helyszínével, nincs tömegrajt, ellenben 8 és 10 óra között folyamatosan lehet indulni. Bukósisak használata kötelező, az útvonal végig aszfaltozott, nevezési díj 3000 forint. Regisztráció tiszato.bringa@gmail.com e-mail címen lehetséges.

 

 

Túrázás

Szeptember 5., szombat – Gyömrő

Városismereti túra, nagyjából 6.5 kilométeren. Indulás 8 és 10 óra között a központi parkban lévő kormányhivatal épülete elől. Regisztráció kötelező gyomro.hegy@gmail.com e-mail címen. A résztvevők szabadon választható időpontban indulhatnak a rajtcsomag átvételét követően. Az útvonalat és az érintendő állomásokat a szervezők térképen jelölik, az állomásokon segítők ismertetik az adott helyszín és környéke történetét. A túra végén a célban apró meglepetés várja a túrázókat. A részvétel díjmentes.

 

Futás

Szeptember 5., szombat – Sárbogárd

Runbogárd futóverseny és családi nap, az egy kilométeres távtól a félmaratoniig. Helyszíni nevezés nem lehetséges, ezért aki szeretne indulni, előző napig gondoskodhat róla. A forgalmasabb szakaszokon félpályás útlezárás és forgalomirányítók segítik a versenyzőket, de ezeken a szakaszokon is fontos a fokozott figyelem.

 

Futás, kerékpározás

Szeptember 5., szombat – Szeged, Partfürdő

Jótékonysági futás vagy kerékpározás, nevezés a helyszínen 9 órától lehetséges. Bringásokra 26.5, futókra 4 vagy 13.5 kilométer vár, nevezési díj egyéniben 1000, családi futamban indulóknak összesen 1500 forint. A teljes bevétel a szegedi Gyermekklinikát segíti!

 

Kajakozás

Szeptember 5., szombat – Baja

Tengeri kajakkal a Gemenci-Holt-Duna-ág árterében. Találkozó Baján 9 órakor. A részvétel 9900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés (lapátok, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), valamint a túraszervezés és a túravezetés díját. A túrát minimum nyolc fő részvételével rendezik meg.

 

Futás

Szeptember 5., szombat – Csolnok

Izgalmas hullámvasút a térség, s egy félmaratoni futással be is járható, 600 méter feletti szintkülönbséggel, de lesz a Mókus-hegyet megkerülő könnyedebb, hatezer méteres táv is. Rajt és cél Csolnok központjában, az ovisok 400 méteren 10 órakor, a kisiskolások ezer méteren öt perccel később indulhatnak. A félmaratoni 10:15-kor a hat kilométeres táv öt perccel később startol.

Akadályfutás

Szeptember 5., szombat – Bajót

Három kategóriában 28 akadállyal nehezített 7 kilométeres pályán rendezik a versenyt, amelyre itt lehet jelentkezni. Csak egyéniben vagy csapatban lehet indulni. Mivel tavaly óriási siker volt a gyermekpálya, ezért a 6–14 év közötti gyermekek ismét kipróbálhatják, milyen egy igazi akadályfutó verseny. Az életkornak megfelelően, csoportokat indítanak a szervezők, s a fiatalok részére kialakított pályát animátorok felügyelete mellett teljesítik, szülőknek nem áll módjukban a pályán végigkísérni őket.

 

Kajakozás

Szeptember 5., szombat – Taksony

Indulás a Sziget étteremtől, s a legnépesebb úszó lápot lehet körbeevezni. Gyermekbarát, könnyű túra, családi, három személyes kajakokban. A túrához nem szükséges speciális ruha, csak kényelmes, sportos futó vagy biciklis ruházat. Részvételi díj 4000 forint, jelentkezés a kajakszafari.hu weboldalon.

 

Supozás

Szeptember 5., szombat – Agárd

Kiscsoportos túra 5000 forint ellenében, saját deszkával csak 3000 forint. Regisztráció és egyéb információk az info@sarkanyhajovelence.hu e-mail címen. Találkozás 15:45-kor az agárdi Tópart utca 17. szám alatt. A túra legfeljebb 2.5 óra.

 

Túrázás

Szeptember 6., vasárnap – Egyházasbárt, Szlovákia

Kiskői kincskeresés elnevezéssel 10 kilométeres túrára lehet jelentkezni. A szájhagyomány úgy tartja, hogy a szilaspogonyi Kiskő barlangjában kincset rejtettek el, ennek lehet a végére járni. Gyülekező a Pogányvár fogadónál (Egyházasbást) 8 órától, indulás 9 órakor. A szintkülönbség mindössze 200 méter.

 

Futás

Szeptember 6., vasárnap – Budapest

A 35. Wizz Air Budapest Félmaratont rendezik meg a fővárosban. Magyarország kedvenc félmaratoniján (tavaly 15001 résztvevővel) egyéniben, párban vagy trió tagjaként is lehet indulni. Az útvonalról rálátni a budai Várra, a Gellért-hegyre vagy a Duna-partra.

 

Fotó: MTI/Mohai Balázs

 

Kajakozás

Szeptember 6., vasárnap – Dömös

Tengeri kajakkal a Dunán, Dömös és a Római-part között 40 kilométer evezéssel, nem csak haladóknak. A túra díja 9900 forint, jelentkezés ezen a felületen lehetséges, ahol a szervezők további információval is szolgálnak.

 

Sportnap

Szeptember 6., vasárnap – Budapest

Családi mozgásfesztivál a Magyar Szabadidősport-szövetség ingyenes szabadtéri rendezvényén, a Ludovika Campus területén az Orczy-parkban, 10 és 17 óra között. Több mint száz sportágat (jóga, utcai kosárlabda, célhorgászat, tenyérlabda, stb.) lehet kipróbálni, közben óránként nyereményeket sorsolnak. További részleteket itt tudhat meg.

 

Supozás

Szeptember 6., vasárnap – Szigetszentmiklós

Köszönetnyilvánító suptúra az egészségügyben dolgozókért. Gyülekező 13:30 és 14 óra között a szigetszentmiklósi Május 1. utca, Bíró Lajos utca sarkán található parkolónál, a túra időtartama négy óra és ingyenes. További részletek a supthelifestyle@gmail.com e-mail címen.

 

Futás

Szeptember 10., csütörtök – Szépjuhászné

Ingyenes hegyifutó technikai edzés lejtőn, emelkedőn egyaránt, de meg lehet ismerkedni a futóbot helyes használatával, illetve sok egyéb, a terepfutáshoz hasznos praktikával Szabó Sándor hegyifutó, Allaga Tamás terepfutó és más ismert terepfutó kalauzolásával. Az eseményen legfeljebb száz fő vehet részt, ezért fontos, hogy idejében regisztráljon, aki szeretne részt venni. Indulás 17:30-kor a Szépjuhászné elől.

 

Túrázás, evezés

Szeptember 11–13., péntek–vasárnap – Ipolytarnóc

Az idei túraszezon búcsúztatása Nógrádban. Jelentkezés a viaferrata weboldalán, ahol aztán részletesebb információkat lehet kapni. A péntek esti találkozót követő napon délelőtt evezés az Ipoly-holtágban, kora délután pedig túra a Palóc „grand kanyonba”, mindkét program egyaránt másfél óra. Vasárnap délelőtt az ipolytarnóci geológiai parkban és a lombkorona tanösvényen lehet sétálni, túrázni. Szállás kétszemélyes faházakban, részvételi díj 17 500 forint, minimális létszám 20, maximális létszám 32 fő. További részletek a szervezőknél.

 

Kerékpározás

Szeptember 12., szombat – Siófok

Immár 6. alkalommal rendezik meg a BringaMánia Tour de Balatont. Valamennyi túra a siófoki Újhelyi strandról indul, létszámlimit 3000 fő. Választható távok: Balaton XL (206 km) – teljes kör, Balaton L (168 km) – a nyugati medencét kerülő kihívás, Balaton M (78 km) – keleti félkör, Balaton S (30 km) – a családoknak, Balaton XS (6 km) – a legkisebbeknek. További információ és nevezés: www.tourdebalaton.hu weboldalon.

 

Túrázás

Szeptember 12., szombat – Szurdokpüspöki

A minden év április második szombatján sorra kerülő Mátrabérc-teljesítménytúrát ezúttal szeptemberben rendezik meg. A négy táv (15, 26, 36 és 55 kilométer) érdekessége, hogy a cél ugyanaz (Szurdokpüdspöki), egyébként Galyatető, Kékestető és Sirok-Kőkútpuszta a kiindulási pont. Részletek a matraberc.hu weboldalon.

 

 

Futás

Szeptember 12., szombat – Balatonkenese

Idén már a harmadik Kenese Futamot rendezik meg 7, 14 és 21 kilométeres távon, utóbbin váltóban is lehet indulni. Rajt 11 órakor a Vak Bottyán strandról, pályazárás a rajt után három órával. További részletek az esemény weboldalán.

 

Futás

Szeptember 12., szombat – Szigliget

Idén már az 5. Szigligeti Félmaratont rendezik meg változatlan helyszínen, változatlan útvonalon. Az eseményt a Tihanyi Félmaraton testvérének is nevezik. Rajt 9 órától, de nemcsak félmaratoni távot rendeznek, hanem 500 méteres gyerekfutamot is, illetve 6 és 9 kilométeres rövidebb versenyeket. A szelektív hulladékgyűjtés mellett a frissítős üveg kupakjait is gyűjtik a szervezők, s felajánlják olyan helyre, ahol hasznosítani lehet.

 

Túrázás

Szeptember 12., szombat – Királyrét

Erdőmerülés ősszel, különleges erdei piknikkel, tizennégy éves kor alatt azonban nem ajánlott. Gyülekező 11 és 11:30 között a Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpont Hiúz Házának kertjében. Előzetes jelentkezés a program@erdomerules.hu e-mail címen vagy a 70/458-4070-es telefonszámon. Ajánlott felszerelés a túracipő, szükség esetén esőkabát. Felnőtteknek 7000, 14 és 18 év közöttieknek 5000 forint az ár, amely speciális erdei étkezést is tartalmaz.

 

Kajakozás

Szeptember 12–13., szombat–vasárnap – Érsekcsanád

A Duna-Dráva Nemzeti Park részét képező gemenci ártérben lehet vízitúrázni. Találkozó 10 órakor a Rév csárda parkolójában, vízre szállás után a Gemenci-Holt-Duna-ágban vezet az út, majd délután átevezés a Rezéti-Holt-Duna-ágra. A túra díja 18 000 forint. További részletek itt, információ itt és itt.

 

Kerékpározás

Szeptember 13., vasárnap – Budapest

Kíváncsi, hol és hogyan gyártották a légszeszt? A túra során bepillantást nyerhet a magyar gázgyártás fellegvárába, annak hétköznapjaiba és ünnepeibe. Találkozási pont a III. kerületben lévő Sujtás utcai buszmegállónál, előzetes regisztráció ezen a felületen lehetséges. További részletek itt olvashatók.

 

Túrázás

Szeptember 13., vasárnap – Várpalota

A Thury-vár körül zajló építési munkálatok miatt idén a Múzeumkert Étterem előtt található területen lesz a rajt és a cél is a Vár-Palota instant kör elnevezésű túrán. Valamennyi távon (11, 26.5, 62 kilométer) legkorábban 8 órakor lehet rajtolni, s legkésőbb 21 óráig kell visszaérni. Regisztráció itt lehetséges.

 

Futás

Szeptember 13., vasárnap – Dorog

Családi futónap a dorogi Otthon téren, a Dorogi Futókör szervezésében. A rendezvényen legfeljebb ötvenen vehetnek részt. Regisztráció 9:30-tól, majd 10:15-től 7 kilométeres városfutás a Kálváriára, majd közös nyújtás és ebéd. Délután előadások az egészséges táplálkozásról és a futás alaptechnikáiról, illetve beszélgetések fogyásról, családanyás futásról. A programokon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

 

Túrázás

Szeptember 13., vasárnap – Zebegény

Indián nyárban reménykedők túrája 12 kilométeren, találkozó 9 órakor a zebegényi vasútállomás melletti szobornál, átlagos, de edzésben tartott fizikummal a túra teljesíthető. Részvételi díj 2000 forint, amely a helyszínen fizetendő. Jelentkezni a kapcsolat@na-tura.info e-mail címen lehet.

 

Túrázás

Szeptember 13., vasárnap – Gyulakeszi

Kőtengeres vártúra a Csobánchoz, de ezúttal nem a szokványos útvonalon. Találkozó a Kisbolgodasszony templom előtt 10 órakor, majd irány a Balaton-felvidék legépebben megmaradt kőtengeréhez, a Szent Donát-kápolnához, utána egy hársas sziklaerdőn keresztül lehet felérni a Csobánc platójára. A túra hossza 4 kilométer, könnyű és közepes nehézségi fokozatú. Részvételi díj felnőtteknek 2000, gyerekeknek 1000 forint. A túra kutyabarát. Jelentkezni a szentes.tura@gmail.com e-mail címen vagy a 20/208-2971-es telefonszámon (Szentesné Zsuzsi) lehet.

 

Kerékpározás, futás

Szeptember 18–20., péntek–vasárnap – Hegykő

Fertő Run&Bike fesztivál 123 kilométeren keresztül, amelyet egyéniben és csapatban is lehet teljesíteni, míg a bringatúra „csak” 117 kilométer. Rajt és cél a hegykői sportcsarnoknál.

 

Supozás

Szeptember 18., péntek – Budapest

Esti evezés a nagytétényi Kis-Háros-szigetnél, találkozó 16.45-től a Dunapart utca és az Ánizs utca kereszteződéséhez közel eső földútnál. Vízre szállás 17 órakor. A túra hossza legfeljebb két óra, részvételi díj 6000 forint, saját deszkával érkezőknek csak 2000 forint. Jelentkezés és további információ a supthelifestyle@gmail.com e-mail címen.

 

Futás

Szeptember 19., szombat – Tiszakécske

A hagyományos versenyszámok (7, 14, 21 kilométer) mellett 28 kilométeren távon is rendeznek futamot a 6. tiszakécskei futófesztiválon. A pálya vonalvezetése gyors és sík, körönként három frissítőponttal. A verseny után valamennyi résztvevő kipihenheti a fáradalmait a helyi termálfürdőben.

 

Kajakozás

Szeptember 19., szombat – Baja

Tengeri kajakkal a Gemenci-Holt-Duna-ág árterében. Találkozó Baján 9 órakor. A részvétel 9900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (lapátok, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), illetve a túraszervezést és a túravezetés díját. A túrát minimum nyolc fő részvételével rendezik meg.

 

Futás

Szeptember 19., szombat – Ceglédbercel

A helyi Szabó Pál Szabadidőparkban már a 4. Ceglédberceli Futófesztivált rendezik meg, amelyen 5 és 10 kilométer mellett lesz 400 méteres táv gyermeknek. A nevezés lemondására nincs lehetőség, de a gyermekfutás ingyenes. Utóbbi 9 órakor rajtol, hatvan perccel később pedig a két hosszabb táv futama.

 

Evezés

Szeptember 19., szombat – Ásványráró

Vízitúra családoknak, kezdőknek az őszi Szigetközben, az ásványrárói-ágrendszerben. Jelentkezni a sziasztok@bejarhatoutazasok.hu e-mail címen lehet, s a szervezők ekkor adnak tájékoztatást a pontos helyszínről és további tudnivalókról. Részvételi díj 5500 forint. Találkozó a Part kempingben.

 

Túrázás

Szeptember 19., szombat – Budapest

Tájékozódási túra kezdőknek, akik megtanulhatnak térképről olvasni, magabiztosan mozogni az erdőben, hegyoldalban. Délelőtt közös túrán megismerkedhetnek a tájékozódás alapelveivel terepen, megtanulhatják elhelyezni magukat a térképen mesterséges és természetes tereptárgyak alapján, kiszámolhatják a távolságot és az útvonalat is megtervezhetik. Délután aztán terepen a megtanult feladatok lehet gyakorolni, mivel a térképre előre felvett pontokat kell megtalálni. Találkozó 9 órakor a Fenyőgyöngye buszmegállójában, részvételi díj 8500 forint, amely tartalmazza a Budai-hegység turista térképét is. Jelentkezni ezen a linken lehet.

 

Supozás

Szeptember 19., szombat – Szigetcsép

Találkozó a szigetcsépi szabadstrandon 12:30 és 13 óra között, a túra nagyjából négy óra. Részvételi díj 8000 forint, saját deszkával érkezőknek csak 3000, de fontos, hogy csupán 11 supot lehet bérelni. Jelentkezés a supthelifestyle@gmail.com e-mail címen.

 

Futás

Szeptember 19., szombat – Budapest

Havi rendszerességgel megrendezik az Együtt futunk #5 Night eseményt, amelynek útvonala sötétben, a város felett vezet. Ennek ismeretében fejlámpa használata kötelező felszerelés, a táv 10 kilométer, bemelegítés 19.30-tól a Fenyőgyöngye buszmegállójánál, indulás 19.45-kor, várható visszaérkezés 21 órakor. A Panoráma kör alatt 230 méteres szintemelkedés is nehezíti a futást.

 

Túrázás

Szeptember 19., szombat – Somlóvárhegy

Találkozóhely a Szent Margit kápolnánál 13 órakor. A túra hossza nagyjából 7.5 kilométer, úgy 6 óra. Közepes nehézségi fokozatú, részvételi díj felnőtteknek 2800, gyerekeknek 1500 forint, amely tartalmazza a kilátó belépőjét is. Jelentkezni a szentes.tura@gmail.com e-mail címen, vagy a 20/208-2971-es telefonszámon lehet.

 

Futás

Szeptember 19., szombat – Dunakeszi

Egyedi futóverseny a dunakeszi repülőtéren, egy 5 kilométer hosszú pályán, tíz különleges óriás felfújható akadállyal nehezítve, a legnagyobb akadály 42 méter hosszú. Nevezési díj 9500 forint, de csak nyolc éven felüliek, illetve legalább 130 centiméter magassággal indulhatnak.

 

Túrázás

Szeptember 19., szombat – Sárisáp

Úgynevezett Háromkőtúra, amely a 14 év alatti gyermekeknek ingyenes. Indulás 8 és 10 óra között a helyi könyvtártól, a startnál kávé és tea, a célban zsíros kenyér és ásványvíz fogadja a résztvevőket. Nevezési díj 1000 forint, ezért három útvonal közül lehet választani: EjmiaKő, amely 9 kilométer és a Sápi erdő, Sárisápi tó környékén vezet, aztán ott a KétKő, amely már 19 kilométer, és a Sárisápi szikla, Epöli szikla szépségeivel ismertet meg, végül pedig a HáromKő, összesen 28 kilométeren, amely Hegyeskőn, a Sárisápi sziklán és az Epöli sziklán keresztül vezet.

 

Futás

Szeptember 19., szombat – Mátrafüred

Kékes csúcsfutás – Szokatlan időpontban, június eleje helyett szeptember második felében, de megrendezik az egyik legszebb és legnehezebb hazai futóversenyt, amelyet nem pusztán a kihívás, hanem a gyönyörű környezet is emlékezetessé tesz. Mátrafüred és Kékestető között 671 méter szintemelkedéssel és 11.6 kilométerrel kell megbirkózniuk a jelentkezőknek. Rajt 11.15-kor.

 

Kerékpározás

Szeptember 19–20., szombat–vasárnap – Sárospatak

Zempléni tekerentyű a Kulturális Örökségek hétvégéjén. Kulturális látnivalók, gasztroélmény, vízimalom és zempléni kalandok Sárospatak, Sátoraljaújhely, Pálháza, Füzérkomlós és Hollóháza érintésével. További információ Györki Erikától a 70/771-5167-es telefonszámon vagy a kgyerika@gmail.com e-mail címen.

 

Kajakozás

Szeptember 19–20., szombat–vasárnap – Baja

Tengeri kajakkal a Gemenci-Holt-Duna-ág árterében. Találkozó Baján, a Petőfi-szigeten 9 órakor, az egész napos evezés után este Baján egy halászleves vacsora következik. A részvétel 28 000 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (lapátok, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), illetve a túraszervezést és a túravezetés díját. A szállás külön fizetendő, részletek ezen a felületen.

 

Kajakozás

Szeptember 20., vasárnap – Baja

Tengeri kajakkal a Gemenci-Holt-Duna-ág árterében. Találkozó Baján 9 órakor. A részvétel 9900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (lapátok, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), illetve a túraszervezést és a túravezetés díját. A túrát minimum nyolc fő részvételével rendezik meg.

 

Futás, gyaloglás

Szeptember 20., vasárnap – Újlengyel

Kutyával vagy egyénileg, futva vagy sétálva is megtehető az a 7 kilométer, amely alatt az útvonal az újlengyeli Gidrán majortól indul, és oda is tér vissza. Nevezési díj 5000 forint, amelyből 1000 forint a Csévharaszton tevékenykedő Luca Kutyamenedék Állatvédő Alapítványt illeti meg. Frissítés féltávon, az Ország közepe jeltoronynál, illetve a célban. Az útvonal javarészt árnyas, jól futható, sík, erdei terep. Rajt 6 és 12 óra között folyamatosan.

 

Supozás

Szeptember 20., vasárnap – Budapest

A program szemétszedéssel indul 8 és 10 óra között a Molnár-szigeten, a suptúra pedig 11 órakor kezdődik a sziget megkerülésével, ami nagyjából 5 kilométer. Deszkabérlés 8000 forint, saját suppal érkezőknek ingyenes. Utána 13 és 15 óra között szakmai beszélgetés a Kis-Duna megmentéséről, jelenlegi helyzetéről, végül pedig közös halászlé főzés zárja a napot. A regisztrációt itt lehet megtenni.

 

Futás

Szeptember 20., vasárnap – Budapest

Újra futóedzés Csomor Erika triatlonistával, duatlonistával, hosszútávfutóval. Kezdők és haladók is jelentkezhetnek, az edzés alapvetően bemelegítésből, játékos futógyakorlatokból, futóiskolából, idő/tempó/távban megadott futásból és levezetésből áll. Az edzés hozzájárulási költsége 1000 forint. Találkozó a Népligetben, a szánkózó dombnál, 10 órakor.

 

Kerékpározás

Szeptember 20., vasárnap – Pákozd

Kerékpáros túra, végig kis forgalmú, aszfaltos műúton, ellenőrzőpontokkal. Rajt és cél a Pákozd-Sukorói Arborétum és Vadaspark előtti parkolóban. A három táv közül a 150 kilométeren indulók 8 és 9 óra között, míg a 45 és 70 kilométerrel próbálkozók 8 és 10 óra között rajtolhatnak. Szintidő nincs, de a cél 19 órakor zár. Bukósisak, kerékpár világítás kötelező, láthatósági mellény ajánlott! Nevezési díj 3500 forint, regisztráció a tiszato.bringa@gmail.com e-mail címen szeptember 17-én éjfélig lehetséges.

 

Futás

Szeptember 20., vasárnap – Budapest

A kutyás futást népszerűsítő verseny a Kamaraerdőben, a Susulyka utcánál lévő sorompótól. Egy nevező kizárólag egy kutyával futhat, a táv 4 kilométer, a gyermekfutamban 500 méter. Nevezési díj felnőtteknek 4000, junioroknak (14–18 év között) 2500, míg serdülőknek (10–13 év között) csupán 1000 forint. Rajt 9 és 11 óra között. Nevezési határidő szeptember 15., a helyszínen további 2000 forint ellenében lehet. Egyébiránt a szervezők minden nevezési díjból 1000 forinttal a rászoruló szánhúzó kutyák fajtamentését, az Összefogás a Szánhúzókért Közhasznú Alapítványt támogatják. Nevezési lap ezen a felületen.

 

Kajakozás

Szeptember 20., vasárnap – Révfülöp

Egész napos kajaktúra a Balaton észak-nyugati partvidékén. Vízre szállás 9 órakor Révfülöpön, a kikötőben, majd Pálköve és Ábrahámhegy következik, Badacsonyban egy jó fröccsöt is lehet inni a Pláne Borteraszon, majd indulás tovább Szigliget és Balatongyörök felé. Partraszállás a Szent Mihály dombnál. Mindez nagyjából 25–27 kilométer, széltől, időjárástól függően. Nevezés a szervező weboldalán.

 

Kerékpározás

Szeptember 20., vasárnap – Farkasgyepű

Egynapos bringatúra, indulás 9 órakor Farkasgyepűről a Bakonyba. A program úgy 5–6 óra hosszú, és 50 kilométer a távolság. Részvételi díj 2000 forint, a Magyar Kaland-Sport Egyesület Nonprofit Szervezet (Makase) tagjainak ingyenes. Merevvázas eMTB bringa 8000, míg összteleszkópos eMTB kerékpár 12000 forintért bérelhető. A túra közepesen nehéz, jólesően fárasztó, szédülésmentesség, magabiztos mozgáskoordináció előny.

 

Futás

Szeptember 20., vasárnap – Budapest

Az úgynevezett „Krokodil hendi” újabb állomása következik, de online verzióban. A Káposztásmegyeren kialakított krokodil alakú pályán a hagyományos futóversenyekkel ellentétben nem a rajtidőpont, hanem a tervezett célba érkezési idő a közös. Az egyéni rajt időpontokat a korábbi legjobb idők alapján állapítják meg, mégpedig úgy, hogy a célidőből kivonják a mindenkori legjobb időt perces vagy 15 másodperces alapon. Tehát ha valaki három perccel gyorsabb bárkinél, akkor három perccel később indulhat. Kötelező az online regisztráció, érvényes célba érkezés kizárólag 10.05 és 10.25 között. Részletek itt olvashatók.

 

Futás

Szeptember 20., vasárnap – Nagykovácsi

Crosskovácsi terepfutóverseny három (3.45, 7, 18 km) távon. Közös bemelegítés 10.10-től, versenyközpont a Tisza-kastély parkjában. Rajt, választott távtól függően 10.30 és 10.45 között.

 

Kerékpározás

Szeptember 24–27., csütörtök–vasárnap – Budapest

Négynapos bringatúra Budapestről indulva és oda visszaérkezve, közben a Dunántúl legszebb régióin tekerve. Indulás csütörtök reggel 9.30-kor úgy 102 kilométer megtételével, Etyeken, Csákváron és Móron keresztül. Részletes programot kapnak a jelentkezők, de annyi még érdemes tudni, hogy a Balatont az északi oldalról megkerülve ér vissza a túra a fővárosba. A részvételi díj 89900 forint, amely tartalmazza a szállást három éjszakára, háromszori reggelivel, az autós kísérést, illetve a csomagszállítás négy napra, továbbá a frissítők biztosítását, belépőt a tapolcai tavasbarlangba és belépőt a Bory-várba.

 

Supozás

Szeptember 25., péntek – Dunaharaszti

Találkozó 16 órakor Dunaharasztiban, a Csónak utca és Kikötő-sétány sarkán, indulás 16.30-kor, a túra hossza legfeljebb két óra. Részvételi díj a deszka bérlésével 6000 forint, saját deszkával érkezőknek 1000 forint. A túrára a suprafel@gmail.com e-mail címen lehet jelentkezni.

 

Evezés

Szeptember 26., szombat – Ásványráró

Vízitúra családoknak, kezdőknek az őszi Szigetközben, az ásványrárói-ágrendszerben. Jelentkezni a sziasztok@bejarhatoutazasok.hu e-mail címen lehet, s a szervezők ekkor adnak tájékoztatást a pontos helyszínről és további tudnivalókról. Részvételi díj 5500 forint. Találkozó a Part kempingben.

 

Túrázás

Szeptember 26., szombat – Várpalota

A Thury-vár körül zajló építési munkálatok miatt idén a Múzeumkert Étterem előtt található területen lesz a rajt és a cél is a Vár-Palota instant kör elnevezésű túrán. Valamennyi távon (11, 26.5, 62 kilométer) legkorábban 8 órakor lehet rajtolni, s legkésőbb 21 óráig kell visszaérni. Regisztráció itt lehetséges.

 

Supozás

Szeptember 26., szombat – Budakalász

Napfelkeltés suptúra a Luppa-szigetnél. Találkozó 6.15-kor a Duna-sétány, Luppaszigeti utca sarkán a Duna-parton. Indulás 6.45-kor, végig Budapesten a Gellért-térig. Deszkabérlés 8000 forint, de mindössze 11 eszköz áll rendelkezésre. Saját felszereléssel érkezőknek 3000 forint a részvételi díj. Jelentkezés a supthelifestyle@gmail.com e-mail címen.

 

Túrázás

Szeptember 26., szombat – Mór

A túrabarátok Mórral ismerkedhetnek meg, egy 20 perces városnéző sétával, aztán úgy 17 kilométeres távval a helyi borvidékkel, a Meszes-völggyel és a Csókakői várral is. Találkozó 7.30-kor Budapesten a Budapest Bank központi épülete előtt (Váci út 193.), utazás autóbusszal Mórra, a túra úgy 7.5 kilométer. További információ az info@turabaratok.hu e-mail címen.

 

Futás

Szeptember 26., szombat – Balatonszemes

Balaton-parti futónap – A verseny útvonala szinte végig a Balaton partján halad, részben forgalomtól elzárt területen, részben rendőrök és polgárőrök által biztosított útvonalon. Kerékpárral indulni tilos, ellenben kutyával és babakocsival lehetséges. Rajt a balatonszemesi Berzsenyi utcai strandnál.

 

Terepfutás

Szeptember 26., szombat – Tihany

Idén is megrendezik a Tihany Cross terepfutó és félmaratoni versenyt, meredek emelkedőktől kezdve, a hosszú és gyors lejtőkön át mindenféle cross kihívásokkal. A távok: 4.2, 10.5 vagy 21 kilométer, de gyermekfutamok és nordic walking is szerepel a programban.

 

Gyaloglás, kerékpározás

Szeptember 26., szombat – Budapest

Az Európai Sporthét keretén belül rendezik meg a Sportolj Kőbányán! elnevezésű eseményt, amelyen a feladat, a Kőbánya öt pontján megbújó “bringás rókák” levadászása. A rajtnál minden induló szerencsekerékkel sorsol magának egy témakört, hogy az út során megtalált rókáktól Kőbányához kapcsolódó helyismereti kérdéseket kapjon ebben a témában. Aki jól válaszol, a rókák elárulják a következő helyszínt, cél az összes jó válasz összegyűjtése és a helyszínt igazoló pecsét begyűjtése. Helyszíni regisztráció 08.30-kor az Óhegy-parkban, aki gyalogosan teljesítené a feladatot, annak 9 és 10 óra között kell rajtolnia, kerékpárosoknak elegendő 9 és 12 óra között. Nevezés a kobanyaibringas@gmail.com e-mail címen. A túra hossza az ajánlott útvonalon 17 kilométer, szintidő gyalogosan hat, kerékpárral négy óra.

 

Kajakozás

Szeptember 26., szombat – Tokaj

Vízitúra a Bodrog-ártérben a Tokaj-Bodrogzug Tájvédelmi Körzet területén. Találkozó 9.30-kor, visszaérkezés 16 óra körül. Részvételi díj 9900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (evező, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), az eszközök helyszínre szállításának díját, a belépési engedély díját védett területre, illetve a túravezetést tapasztalt túravezetővel. További részletek és tájékoztatás az eleskayak.com weboldalon.

 

Kerékpározás

Szeptember 26., szombat – Mátrafüred

Ingyenes őszi bringázás a Mátrában, indulás 10 órakor a mátrafüredi vasútállomástól, a táv nagyjából 35 kilométer, s 1200 méter a szintemelkedés. Nehézségi szint négyes az ötös skálán! Érkezés 14 óra körül szintén a vasútállomáshoz, ahol ebédelni is lehet.

 

Túrázás

Szeptember 26–27., szombat–vasárnap – Bajánsenye

Az Őrzők legendája elnevezéssel kétnapos túrát szerveznek az Őrségben. Találkozó 9 órakor Bajánsenyén, ahonnan Szalafő és Őriszentpétert lehet bejárni, nagyjából 23 kilométeren. Másnap Ispánk falva érintésével további 19 kilométer vár a jelentkezőkre. Minden fontos információ itt megtalálható.

 

Kajakozás, túrázás

Szeptember 26–27., szombat–vasárnap – Káptalantóti

Találkozó 9 órakor Káptalantóti mellett, a vendéglátó tanyáján. Innen helyi vezető segítségével bebarangolható a Csobánc és Kő-hegy titkos ösvényei, megnézhető a balatoni panoráma, este borkóstolás. A túra nagyjából 15 kilométer, 5–6 óra. Másnap kajakokkal bejárható Szigliget és Badacsony, mindez úgy 20 kilométert jelent. Részletek itt olvashatók.

 

Futás

Szeptember 27., vasárnap – Tata

Fakanál futás és gyaloglás a tatai Öreg-tónál. A rajtnál minden induló kap egy fakanalat, és azzal kell teljesíteni a távot. Kutyabarát rendezvény, illetve 12 éves korig 50 % kedvezmény jár az egyébként 3000 forintos nevezésből. Egy tókör 7 kilométer, s egytől hat körig választhatók távok, de maratonit is lehet teljesíteni. Nevezés 8 órától folyamatosan, indulás 8 és 11 óra között, tömegrajt nem lesz. További információ a tiszato.bringa@gmail.com e-mail címen.

 

Futás

Szeptember 27., vasárnap – Győr

Már a 25. Sri Chinmoy Futófesztivált rendezik meg Győrben, ahol legfeljebb 700 versenyző indulhat. Rajt és cél a Széchenyi István Egyetem, Hegedűs Gyula (központi) Kollégiuma mögött, a játszótérnél. A körpálya hossza 5274 méter szinte végig szilárd, erdei úton. Választható távok: 73.836 km (14 kör), 42.195 km (8 kör), 21.097 km (4 kör), 15.823 km (3 kör) és 5.274 km (1 kör). Rajt 8 órakor.

 

Futás

Szeptember 27., vasárnap – Balatonlelle

Kishegy trail terepfutóverseny a parkerdőben. Az idén is négy táv (400 méter, illetve 7, 14, 21 km) közül lehet választani. A részvételt fedező alap nevezési díj 5000 forint, de minden nevező igényelhet rövid ujjú technikai pólót, amelynek díja 3000 forint, valamint tornazsákot is 1500 forintért.

 

Kajakozás

Szeptember 27., vasárnap– Poroszló

Vízitúra a Tisza-tavon. Találkozó 9.30-kor, visszaérkezés 16 óra körül. Részvételi díj 9900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (evező, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), az eszközök helyszínre szállításának díját, a belépési engedély díját védett területre, illetve a túravezetést tapasztalt túravezetővel. További részletek és tájékoztatás az eleskayak.com weboldalon.

 

Futás

Szeptember 27., vasárnap – Balatonboglár

Naplementével egybekötött félmaratoni futóverseny. Rajt 16 órakor a balatonboglári gömbkilátótól. Szintidő három óra Balatonföldvárig, ahonnan komp indul, s a naplemente megtekintését követően 21 órakor érkezik vissza. Összesen 667 induló vehet részt az eseményen.

 

Kerékpározás

Szeptember 27., vasárnap – Zalakaros

Országúti teljesítménytúra 10 órától, Zalakarosról indulva, kis forgalmú utakon a zalai vidék legszebb tájain. A táv 60 kilométer, de amatőröknek is teljesíthető. Részletek a tourdezalakaros.hu weboldalon, vagy az info@tourdezalakaros.hu e-mail címen.

 

Futás

Szeptember 27., vasárnap – Túrkeve

A verseny helyszíne a Túrkeve Termál- és Élményfürdő Apartman (5420 Túrkeve, Kuthen király utca 11.), ahol lehet 759 métert sétálni, ovisoknak 400 méter futni, míg a nagyobbak a 2, 5.25, 10.5 vagy 21 kilométer közöl választhatnak. Nevezés ezen a felületen lehetséges.

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Mint egy sosem látott világ: merülés a jég alá, egyetlen mély levegővel
Pókember-jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.