Heti aktuális: Balaton-átevezés Fonyódnál

Nagyjából kilenc kilométer szükséges a táv megtételéhez bármely emberi erővel, evezővel hajtott vízi sporteszközzel, de kizárólag mentőmellénnyel. Egyéb fontosabb események a 33. héten!

Futás

Augusztus 10–16., hétfő–vasárnap – Magyarország

Hullócsillag/MeteoRun virtuális futás, amelyen a gyermekek 1, esetleg 5 kilométeren, míg a felnőttek 10.5, 14 és 21.1 kilométeren próbálhatják ki tudásukat. Nevezés a korido.hu weboldalon, a kiválasztott távot augusztus 10. és 16. között kell teljesíteni. Az esemény apropója, hogy ebben az időpontban érkezik a Föld légterébe a Persediák-meteorraj, amely látványos csillaghullás-jelenséget eredményez. A nevezési díj 3500 forint, a teljesített távot valamilyen applikációval szükséges igazolni, az igazolásokat a fussnekibalatonlelle@gmail.com e-mail címre kell küldeni.

 

Kenuzás

Augusztus 14., péntek – Budapest

Gyertyafényes éjszakai kenutúra a Gubacsi hídnál található kikötőből. A rajt előtt 19 órától bográcsos vacsora, majd indulás sötétedéskor. A tervezett táv 10 kilométer, nagyjából három óra. Részvételi díj 2500 forint vacsorával, eszközökkel. A részvétel regisztrációhoz kötött, az esemény Facebook-oldalán kell jelentkezni.

 

Futás

Augusztus 15., szombat – Ságvár

Black sheep trail azoknak a fekete bárányoknak, akik ezen a hétvégén sem a Balatont futják körbe. Terepfutás három távval (12, 22, 30 kilométer), streetfoodebéddel és rockabillykoncerttel. Kutyával futóknak is! Több infó és nevezés a rackatrail.hu weboldalon.

 

Supozás

Augusztus 15., szombat – Szigetszentmiklós

Barangolás a Soroksári-Duna-ágon, találkozó délben a szigetszentmiklósi Május 1. sétány és a Bíró Lajos utca sarkánál. A szervezők biztosítanak deszkát, amelynek bérlése 8000 forint, a saját felszereléssel érkezők 3000 forintért vehetnek részt az eseményen. Jelentkezés kizárólag a supthelifestyle@gmail.com e-mail címen lehetséges, amely regisztrációt is jelent egyben. A túra hossza hozzávetőlegesen négy és fél óra, ezért csak gyakorlott evezősök jelentkezzenek.

 

Futás

Augusztus 15., szombat – Kalocsa

Éjszakai reptéri futás Kalocsán 5, 10.5 vagy 21 kilométeren. Előbbi kettőnél 10 év alatti gyerek kizárólag szülői felügyelettel, illetve felnőtt kísérő jelenlétében futhat. Rajt 20.30-kor, a félmaratoni távon öt perccel korábban. A helyszín a Kalocsa-Foktő-Uszódi reptér régi hangárja előtti részen található, a szervezők 18 órától már várják a versenyzőket.

 

Kajakozás

Augusztus 15., szombat – Dunaharaszti

Nagyjából három-négyórás evezés a Ráckevei-Duna-ág nádasaiban. Indulás 10 órakor a dunaharaszti hajóállomástól, a túra gyerekbarát, szinte áll a víz. Regisztráció a kajakszafari.hu weboldalon szükséges, a részvételi díj 4000 forint, amely tartalmazza a szakszerű túravezetést, a tengeri kajakot, evezőt, mentőmellényt. Ételről és innivalóról, továbbá egy teljes szett váltóruháról a résztvevőnek kell gondoskodnia.

 

Kerékpározás

Augusztus 15., szombat – Szántód

Balaton-kör két keréken, rajtolni 8 és 10 óra között lehet, de 18 órakor zárják a célt. A kis kör 76, a nagy kör 140, míg a teljes kör 210 kilométer. Bármelyik távon lehet indulni, de a teljes kör teljesítésére is csupán 10 óra áll rendelkezésre, vagyis csak nagyon felkészült bringásoknak javasolt. Nevezési díj 3000 forint, amely a helyszínen fizetendő, de előzetes regisztráció a tiszato.bringa@gmail.com e-mail címen szükséges. Rajt és cél Szántódon a Csokonai tér parkolójában.

 

Túrázás

Augusztus 15–16., szombat–vasárnap – Gyöngyössolymos

Hálózsákos éjszakai túra, de találkozás már 15 órakor Gyöngyössolymoson (pontos helyszín az agi@matrainfo.hu e-mail címen), majd irány a Bába-kő, ahonnan mesés kilátás nyílik Galyatetőre és környékére. Utána látogatás a Gyöngyössolymosi Alkotó- és Emlékházban, 16.30-tól már a markazi László Gyula patkolttojás-kiállítása szerepel a programban, ezt követi a szálláshely elfoglalása, illetve rövid túra a markazi várromhoz, naplemente a Markazi-tó partján.
Reggel frissítő séta a tópartra vagy a meleg vízű forráshoz, délelőtt pedig ismerkedés Abasárral, a Szent Anna kápolnával. Részvételi díj 6000, gyerekeknek 14 év alatt egységesen 3500 forint, amely tartalmazza a vacsorát, a reggelit és a programokat. Bárminemű kérdés esetén a 70/388-3752-es telefonszámot lehet hívni.

 

Kajakozás

Augusztus 15–16., szombat–vasárnap – Baja

Tengeri kajakkal a Gemenci-Holt-Duna-ág árterében. Találkozó Baján, a délelőtti programra 9 órakor, a délutánira 13.30-kor. A részvétel 8900 forint, amely tartalmazza a kajak és a hozzá tartozó felszerelés díját (lapátok, mentőmellény, hullámkötény, igény szerint vízhatlan zsákok), illetve a túraszervezést és a túravezetés díját. A túrát minimum nyolc fő részvételével rendezik meg.

 

Futás

Augusztus 16., vasárnap – Szentbékkálla

Félmararoni futóverseny közvetlenül napfelkelte után. A szentbékkállai gyülekezőt követően a versenyzőket buszokkal szállítják a révfülöpi kikötőbe, ahonnan hajnali 5.30-kor katamarán viszi őket Badacsonyig. A hajóról megnézhető a balatoni napfelkelte, közben pedig bemelegíthetnek a versenyre, a partot érést követően ugyanis elrajtol a mezőny. A félmaratoni eseményre legfeljebb 667 fő nevezhet.

 

Kerékpározás

Augusztus 16., vasárnap – Körmend

Bringatúra az Őrségben, Körmendről indulva, közben megnézhető a Himfai-tó és állatvilága, majd a Vadása-tónál pótolható az elégetett kalória, pihenésképpen pedig úszni is lehet a tóban. Indulás 9 órakor a körmendi MJUS World Hotel parkolójából. A pontos útvonal az alábbi linken érhető el, 51 kilométer hosszú és 290 méter a szintemelkedés. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, s legfeljebb 25 fő nevezhet. További információ az orsegibringasok@gmail.com e-mail címen, illetve Légrádi Zoltán 20/433-3907-es telefonszámán.

 

Evezés

Augusztus 16., vasárnap – Fonyód

Az idén is megrendezik a Balaton-átevezést, amely Fonyódról rajtol, s ott is fejeződik be, s amelyen emberi erővel, evezővel hajtott vízi sporteszközzel, csónakkal, SUP-pal, evezős hajóval lehet részt venni. Az átevezés csak mentőmellényben lehetséges, amelyről mindenkinek magának kell gondoskodnia. Rajt 9 és 13 óra között tetszőleges időpontban lehetséges, visszafordító bója Badacsonyban, a táv oda-vissza 9 kilométer.

 

Kajakozás

Augusztus 16., vasárnap – Esztergom

Indulás 10 órakor az esztergomi Prímás-szigetről, a Mária Valéria hídtól északra 200 méterre. A gyerek- és családbarát túrán Dömösön várható pihenő, s a Szentendrei-sziget kis ágán lesz a végállomás, nagyjából 17 órakor. Aki autóval indul Budapestről, érdemes Visegrádnál leparkolnia, onnan távolsági busszal továbbutazni Esztergomig.

 

Túrázás

Augusztus 16., vasárnap – Budapest

Séta a Római-part déli végétől, az Újpesti vasúti hídnál levő gyalogos hídtól a Postás-üdülőig 55 darab régi fényképpel. A résztvevők 10 órától megismerkedhetnek a Magasházy, a Fojt és fiai, a Bürgermeister, az MNB, a Novara, a Podoletz, a Fodor, a Bakty, a BBTE és az Adria csónakházak történetével, illetve az Aquincum és a Hungária strandfürdővel. A részvételi díj 2500, nyugdíjasoknak és tanulóknak 2000 forint, amely a séta megkezdése előtt készpénzben fizetendő. Regisztráció a hillstar61@gmail e-mail címen, illetve a 20/449-9644-es telefonszámon szükséges.

Fotó: MTI/Varga György

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Az érettségi miatt kihagyja az Eb-t, de a világbajnokságon nagy céljai vannak
Videók segítségül a Kinizsi Százas teljesítéséhez
Dilemmázik, melyiket erőltesse: az aszfalt az elsődleges, de terepen eredményesebb
Sportfesztiválok jönnek a diáksportban
A kínai nagy faltól az Antarktiszig: versenyek, élmények hét kontinensen

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást
Kihívástól függ, hogy futva, gyalogosan vagy kerékpárral járja a hegyeket

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.