A Sípark is alkalmas a sízésre

A hóágyúzásnak köszönhetően újabb pályákat nyitottak meg Mátraszentistvánon, így a téli sport szerelmesei a tízből már hét pályát használhatnak, zömében világítás is segíti a szórakozást.

Itthon egyelőre nincs hó, ennek ellenére egyre több helyen lehet síelni, mert a kellőképpen hűvös idő segíti a hóágyúzást, így aztán Eplény vagy Mátraszentistván pályái is várják a sízőket.

„Szerdáig négy, csütörtöktől már hét pályánk van nyitva harmincöt–hatvan centi hóval – kezdte Erbeszkorn Tamás, a Sípark Mátraszentistván szóvivője. – Emellett elkezdtük az egyes, piros és fekete pályát behavazni, s valamennyi felvonónk működik. A következő napokban nulla fok körüli idő várható, ezért akkor nem lehet havat gyártani, viszont jövő hét elejére hűvösebb idő várható, s akkor szeretnénk tovább gyártani a havat az egyes pályára, s azt is megnyitni.”

A Síparkban már működik a technikás és szerpentines piros pálya is, hétvégén pedig esti síeléssel is várják a vendégeket, pénteken és szombaton is 20 óráig lehet használni. A négy kilométeres pályarendszer tíz pályát foglal magában, s ezek közül működik már hét, összesen 2.7 kilométerrel, s ennek a 90 százaléka rendelkezik világítással.

Egyébiránt a hóágyúzásnak köszönhetően az eplényi és mátraszentistváni mellett a visegrádi Nagyvillám Sípálya nagypályája is működik már.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon!

AJÁNLÓ

Friss

Pókember jelmezben mászott sziklát a brit erősember
Becsempészett motivációs rajz, extrém kihívások, pályacsúcs – Erős Tibor első 24 órás versenye
A futás miatt a Bükkhöz közel költözött, azóta jelentős versenyeken remekel
Lemma először nyert, Obiri címet védett Bostonban
Megvannak a hazai bajnokok, jöhet a világbajnokság

Videók

A rendőrök biztos nem örülnek neki, de így is át lehet bringázni egy hídon
Ha a vadvízi kajakozásnak vannak fokozatai, akkor ez a legerősebb
Mikor méterek döntenek életről és halálról: több mint százzal siklott át két épület között

Hegymászás

Varga Csaba az utolsó nyolcezresre indult, amelynek csúcsán még nem álltak magyarok
A Mount Everest első nagy tragédiája, amelyből semmit sem tanultunk
Amikor még a kaland volt a lényeg: egy könyv, ami közelebb hozza a hegymászást

Receptsarok

Paleo citromtorta
Egyszerű zöldséges tészta
Zöldségleves húsgombóccal

Ausztria

8 tipp az éjszakai baglyoknak
Tekerni, feltöltődni, jót enni! – így lesz teljes a nagy tókerülés
A magasság mámora: 14 lenyűgöző látnivaló a magyar határ mellett
Csodálatos panoráma Majomheggyel és sasreptetéssel
A világ legfélelmetesebb túrája: ki mer felmenni ezen a létrán?

Fallabda

Jótékony célú nevezés fallabdában
Irány a fallabdapálya!
Fallabda: nem olcsó, cserébe élvezetes

Horgászat

Jimmy Carter: emlékezetes horgászatok
Nagy fogások: Beckham lazaca, Ibra csukája
Huszonhat tonna ponty a Balatonból
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.